enyhe eső
havazás
Új szabályok, teljes káosz
Hétfőtől ismét új törvények szerint éljük világjárványos mindennapjainkat. A zöldigazolvány léte vagy nemléte határozza meg, milyen kereskedelmi egységbe mehetünk be, milyen ügyes-bajos dolgunkat tudjuk elintézni, de a szórakozási, kultúrafogyasztási igényünknek is ehhez kell igazodnia. Hogy mennyire volt szükséges ezen intézkedések meghozatala, nem kérdés, ha a fertőzöttségi mutatókat nézzük, vagy akár közvetlen környezetünkre tekintünk, hiszen a járvány terjedése szemmel látható. A pénteken ismertetett kormányhatározatok – akárcsak korábban – többszöri kiigazításra szorultak, pontatlan megfogalmazások sokaságát tartalmazták, ami tovább fokozta a csakazértsemtartombe-magatartást.
Az utcán sétálva próbálom felmérni, mi változott. Az egyhangúság, a hétköznapi fásultság tükröződik az arcokon, s talán némi dac, hogy azért sem hódolunk be az újabb őrült megszorításoknak. Alig néhányunknál van maszk, hanyagul áll alá tolva, kézben sétáltatva, zsebből kikandikálva. Üzletek bejáratánál többnyire mindenki előkotorja, felteszi, díszként, áll alá. A késő őszi hűvös napsütésben mindenki a dolgait intézi, amennyire a szabályok engedik, de nagyrészt engedik. A kereskedelmi egységek nem tesznek kivételt oltott és oltatlan vásárló között, hiszen akkor valójában be is zárhatnak. Ahová pedig nem jut be a tisztes állampolgár zöldigazolvány nélkül, egy vállrándítással nyugtázza, és próbálkozik máshol. Vagy hazamegy, és megoldja a kérdést a világháló segítségével… A minden felmerülő helyzetet megvitató kisbolt népe ugyanígy vélekedik: ha nem vásárolhat plázában, hát nem vásárol, a kár nem őt fogja érni. Színház, mozi kinek kell, jól megvagyunk anélkül is, és a kényszervakációt is elviseljük valahogy, csak ne kelljen az oltóközpont felé menni. Csak a szabályok és a felelősség alól kibújhassunk valahogy, és élhessünk egy normálisnak már aligha mondható életet… Örök kérdés, hogy mennyire vagyunk a magunk urai és mikortól bólogató, gondolatok nélküli emberek? Meddig terjed a szabadságunk, és észrevesszük-e, ha a másokét korlátozzuk? Honnan számít egyéni döntésnek, illetve a közösségért tett lépésnek a cselekedetünk járványhelyzetben? A sokrétű kérdésekre a jelen felfokozott közhangulatában nehezen találni válaszokat, de keresni mindenképpen érdemes. Másképp nem tudjuk meghatározni az irányvonalat, amelynek a megváltozott körülmények, élethelyzetek ellenére is egyenesen és biztosan kell mutatnia az utat a holnap, a jövő felé.
Boncina-Székely Szidónia
-min.jpg)
