erős felhőzet
szórványos felhőzet
Üdvözlőlap
Idén nem hozott egyetlenegy karácsonyi üdvözlőlapot sem a postás. Igaz, én magam sem küldök képeslapot, kalligrafikus betűkkel megírva, felbélyegezve senkinek, de volt egy-két megátalkodott rokonom, közeli ismerősöm, aki fontosnak tartotta, hogy kézírással, aláírással ellátva küldjön karácsonyi üdvözlőlapot. Azt már mondanom sem kell, hogy milyen nagy örömet szerzett vele nemcsak nekem, hanem az egész családnak. Az én gyermekeim ilyenkor szóvá teszik, hogy bezzeg, nekik soha nem hozott a postás ilyesmit, az ő barátaik sem ismerik az üdvözlőlap vásárlásának, megírásának, postázásának örömét és rejtelmeit, s postai úton csak az adóhatóság levelezik velük néha, mióta adófizető állampolgárok lettek, de immár az is csak ritkán, mióta beüzemelte elektronikus rendszerét. Szép fokozatosan lemondtunk erről a kapcsolattartási formáról, lévén sokkal hozzáférhetőbb, kényelmesebb, gyorsabb és olcsóbb az elektronikus levél, amelyhez saját készítésű képet, rajzot, bármit csatolhatunk, személyessé tehetjük az üdvözlőlapot felváltó üzenetet. Vagy gyorsabbak, hatékonyabbak, kézhez állóbbak a szöveges üzeneteket, no meg hangot és képet is közvetítő kommunikációs csatornák. Az én gyermekkoromban, de még fiatal felnőtt koromban is az üdvözlőlapok, levelezőlapok divatja járta, s ha valakinek sürgősen akartuk eljuttatni jókívánságainkat, netán részvétet kívánni valamelyik szerette elvesztése miatt, akkor táviratot küldünk. Ha hallani akartuk valamelyik távolban lévő ismerősünknek, rokonunknak a hangját, és nem volt vezetékes telefonja, meghívhattuk települése postahivatalába egy adott időpontra, ott meg elcseveghettünk – ha hallottunk valamit a sok recsegés-ropogás, az időnkénti „vorbiți?” – azaz beszélnek? – rákérdezés mellett. A kiszámítható ünnepekre azonban maradt az üdvözlőlap, a képeslap, amelyet jó idejében meg kellett vásárolni, hogy legyen idő személyre szólóan megírni, elcímezni valamennyit, majd némi postai sorállás után felbélyegezni és feladni, vagy egyszerűen bedobni a postaládába. Most egyetlen üzenet elegendő, s valamennyi ismert elérhetőségű rokonunknak, ismerősünknek elküldhetjük, ingyen, sorállás nélkül. De személytelenül. A képeslap adott személynek vagy családnak szól, s legalább míg megírtuk a nekik szánt jókívánságokat, addig rájuk gondoltunk. Most elegendő, hogy címlistánkon szerepeljenek…
Régen a postás hozott minden küldeményt: üdvözlőlapot, képeslapot, levelet – emlékszem, ünnep volt, mikor a postás meghozta nagymamám rendszeres időközökben írt levelét, amelyben a számára érdekes történésekről számolt be, s lévén, hogy balkezesként arra kényszerítették az iskolában, hogy a „szép” kezével írjon, írása olvashatatlan volt, így ünnepnek számított az is, mikor kisilabizáltuk –, postás hozta a táviratot, a megrendelt újságokat, folyóiratokat, a pénzküldeményt, meg az arra érdemesültnek a nyugdíjat is. Emiatt a postás fontos és köztiszteletnek örvendő ember volt. Ma már nem kell levelet, képeslapot, táviratot hordjon, s ha igen, azt is csak módjával. Újság is kevesebb tornyosul táskájában, s a nyugdíjat sem ő kell már hordozza, számítógépen utalják a nyugdíjas számlájára. A különböző küldeményeket pedig a különböző gyorspostaszolgálatok, futárszolgálatok kézbesítik – amennyiben nem intézhető el online a dolog.
Világunk gyorsabb, hatékonyabb lett, de a gyorsaság és a hatékonyság a személyes kapcsolatok rovására ment. Ezért szerettem volna képes levelezőlapot, üdvözlőlapot kapni, mert tudtam, hogy a feladó csakis rám, ránk gondolt abban a pár percben, míg megírta, elcímezte.
De idén nem hozott egyetlenegy karácsonyi üdvözlőlapot sem a postás.
copy.jpg)
