Túranapló 1980-ból

Pillanatfelvétel egy régi túráról FOTÓ: ZSIGMOND ENIKO ARCHÍVUMA

„Töppet a Hargitán túl deb metyek…”

(E. Vilmos, alias Bélyeg Vili, csíkszerdai túratársunk)

A csíki Jöjjön velünk túramozgalom részeként minden év nyarán többnapos túrát szerveztünk az ország valamelyik híres turisztikai helyszínére. A tizenkét napos bánáti túra történéseit nekem kellett megörökítenem a csapat kérésére. Nem tudom, mennyire sikerült úgy megírnom, hogy más is élvezze, ne csak a még élő résztvevők. Most úgy érzem, nyilvánosságra kell hoznom, hadd lássák a mai turisták, milyen is volt hegyeinket járni „in illo tempore” (abban az időben), azaz az „átkosban”.

Augusztus 20., első nap

Többszöri nekifutással indultunk Csíkszeredából, 9 órakor az autóbusz-állomásról. A szomszédos Madéfalvára mentünk, mivel a Galac–Temesvár-gyors nem jött be Csíkszeredába, és csak az akkori csicsói állomáson érhettük el. Már-már úgy látszott, egyesek lemaradnak, pedig mennyit készülődtünk, hányszor pakoltuk ki és be csomagjainkat, amíg minden egybeállt, a helyére került. Sok mindent kihagytunk felszerelésünkből. Így például nem vittünk sátrat, csak jó nagy nejlonfóliákat, amiket a túrán sátorként használtunk, de így is elég volt a cipelnivaló. Nyögve botorkáltunk az óriási hátizsákok alatt, de ez nemhogy megtörte volna, inkább fokozta jókedvünket. A lemaradottak is befutottak rendre a madéfalvi állomásra, ahol sikerült a jegyek dolgát simán és kedvezmény nélkül megoldani.

Először nem tudtuk, hányan leszünk. A vonaton túravezetőnk, S. János (a továbbiakban: túravezető Szent János, annyira puritán módon viselkedett) parajdi vegytantanár végleges népszámlálást tartott. Összesen 23-an voltunk. Az utazás kényelmesen zajlott, miközben ki nem fogytunk a szívélyes kínálgatásokból. Mindenki így próbált könnyíteni a hátizsákján! S ez a szokás mindvégig megmaradt a túrázások alkalmával. Este 7 óra felé Lugosra érkeztünk. Egyik túratársunk, a Túrababa becenévre hallgató, szépséges D. K. Maya jóvoltából rövidesen csíkszeredai „házigazdánk” akadt, aki nagylelkűen a rendelkezésünkre bocsátotta a város strandját és egyetlen kerthelyiségét – összes termével, medencéjével és bivakhelyével együtt. Sz. György újságíró, aki a strandra vezetett, a szúnyogokat ráadásnak adta. A kiadós vacsora után el-elszöktünk fürdeni a pompás úszómedencébe. Ezt ki meztelenül, ki fürdőruhában hajtotta végre. Nem botránkozott meg rajtunk senki, csak a békák, akik velünk együtt ugráltak be a langyos, tiszta vízbe. Tisztálkodásunk a Holdfény szonáta kíséretében zajlott, amit a szomszédos kerthelyiség unatkozó zongoristája tudtán kívül szolgáltatott. Később jószívvel aludtunk volna, de a szúnyogok szemtelensége határtalan volt. Így aztán jobbnak láttuk hajnali 4 órakor továbbállni. Indultunk Karánsebesbe, majd átszállással Resicára. A kohászváros kiábrándított. Igen piszkos, rendetlen volt, de nagyon jól ellátott. Csodálkoztunk, hogy itt minden van. Persze a munkásosztállyal még a Kárpátok Géniusza sem mert újat húzni.

(Folytatjuk)
Zsigmond Enikő

: