Az ünnepek előtt rendszerint megnövekedik a kölcsönpénztárak forgalma is, mert sajnos számos olyan személy van ebben az országban, aki csak hitel révén képes fedezni a megnövekedett kiadásait. A kölcsönpénztárak által nyújtott hitel mindig is a legkézenfekvőbb, illetve a legegyszerűbb volt, mármint azok számára, akik az ilyen típusú pénzintézetek tagjainak vallhatták, vallhatják magukat. Hazai viszonylatban az ilyen, a maga nemében akár szociális rendeltetésű hitelintézetnek is minősíthető pénztáraknak több mint másfél százados múltjuk van. A korabeli dokumentumok szerint ugyanis 1846-ban hozták létre Brassóban a nyomdászok kölcsönös segélynyújtási egyesületét. Hivatalos dokumentumokkal bizonyítható az is, hogy az ilyen jellegű intézmények ettől az időponttól kezdődően, eltekintve néhány rövidebb megszakítástól mindmáig életképesek maradtak. [caption id="attachment_19409" align="aligncenter" width="620"] Év vége felé rendszerint nagyobb a forgalom[/caption] Ahogy a megnevezésben ma is szerepel, ezek az egyesületek, pénztárak stb. a kölcsönös segélynyújtás elvén alapultak mindig is, és ez ma sincs másként. Függetlenül attól, hogy az egyik vagy a másik pillanatban mi volt a megnevezésük, mármint a hivatalos megnevezés. Annak idején önkéntességi alapon hozták létre, s rendszerint egy adott szakmában tevékenykedők alapítottak ilyen jellegű egyesületeket vagy kölcsönös segélynyújtási pénztárakat, hitelszövetkezeteket stb. stb. A jogalkotás később tette meg az első lépéseket, s ilyen összefüggésben az első a kölcsönpénztárak tevékenységére is kiterjedő jogszabály romániai viszonylatban az 1887. április 15-én elfogadott kereskedelmi törvénykönyv volt. Ezt az évek során több jogszabály is követte. Egyébként világszerte hasonló módon alakultak az ilyen jellegű vagy típusú kölcsönös segélynyújtási pénztárak. Egyébként az első úgynevezett részletre árusító szövetkezetet 1844-ben hozták létre az angliai Rochdale helységben. Ugyanabban az évben alakult meg az első hitelszövetség Németországban. De evezzünk vissza a hazai vizekre. A legtöbb ilyen jellegű kölcsönpénztár a két világháború között alakult és működött Romániában. A rendszerváltást követően is annak idején sikerült megmaradniuk, igaz, másabb keretek között: az 1949-ben megjelent 358-as dekrétum rendelkezett a szakszervezetek mellett működő kölcsönös segélynyújtási pénztárak megszervezéséről. Ez a jogszabály hosszú életűnek bizonyult, ugyanis hatályon kívül helyezésére csak 1996-ban került sor a 122-es törvény nyomán. Ez a törvény az alkalmazottak kölcsönös segélynyújtási pénztárainak jogállására, valamint azok szövetségére vonatkozott. Ez a törvény 1996. október 25-én jelent meg, majd utólag módosították és kiegészítették a 2003/135-ös törvénnyel. Egykor több mint négymillió tag A hivatalos adatok szerint az 1949 és 1989 közötti időszakban a fogyasztói hitelek döntő többségének folyósítására a kölcsönös segélynyújtási pénztárak (CAR) révén került sor, sokan emlékeznek még arra, hogy csak úgy egyszerűen azt mondták, hogy „a cseárétól vettem fel a pénzt”. Nézzünk meg néhány számadatot: 1964-ben országos viszonylatban a nyilvántartásokban 3057 CAR szerepelt, azok tagságának száma 862 100 fő volt, s abban az esztendőben 750 700 hitelt nyújtottak tagjaiknak. 1980-ra a pénztárak száma elérte az 5354-et, a tagság a 2 726 676-ot, a folyósított kölcsönök száma pedig 1 918 270 volt. A csúcsesztendőt 1989 jelentette, amikor is a pénztárak száma elérte az 5900-at, a tagságé a 4 800 000-et, a folyósított kölcsönök száma pedig 3 423 389 volt. Megemlítenénk, hogy ezek a pénztárak mindig is előnyös feltételek és alacsony kamat mellett folyósítottak tagjaiknak kölcsönöket. Ez egyébként ma sincs másként. De utalhatunk arra is, hogy a szakszervezeti alárendeltség okán 1989 előtt a kölcsönös segélynyújtási pénztárak bevételeinek 5 százalékát át kellett utalni a felettes szakszervezeti szerveknek az általuk kifejtett „eligazítási és ellenőrzési tevékenység” ellentételezéseként. Ezt azért elevenítettük fel, mert mindmáig sem tisztázódott és oldódott meg az így átutalt pénzösszegek sorsa, ami tulajdonképpen egyik elemévé vált a szakszervezeti vagyonnak. De ez egy más ügy… Napjainkban 1990-ben bár a jogszabály nem változott, mégis sikerült új alapokra helyezni az alkalmazottak kölcsönös segélynyújtási pénztárainak tevékenységét, azok szociális küldetésű privát entitásokká váltak, nevezetesen a tagságuknak kölcsönt nyújtó hitelintézetekké. Ugyanakkor azonban hangsúlyozandó, hogy betétek képzésére nem jogosultak, s ilyenképpen a tagság által befizetett összegek csak amolyan forgóalapot jelentenek, s azok tulajdonképpen az adott tagnak a tulajdonát képezik. Az 1990-es év során jelentős eseménynek bizonyult a romániai kölcsönös segélynyújtási pénztárak országos szövetségének megalakítása. Ez a szövetség mindmáig létezik, sőt tevékenységét a már említett 1996/122-es törvény szabályozza. Lévén, hogy a bankok és más pénzintézetek megjelenése nyomán kitágultak és változatosabbakká váltak a hitelezési lehetőségek, no meg tekintettel az alkalmazottak számának nagy arányú csökkenésére, zsugorodtak a kölcsönpénztárak is. Országunkban jelenleg 1758 CAR van bejegyezve, a tagság száma egymillió. Az elmúlt esztendő végén a tagságnak mintegy 70 százaléka vett fel hitelt, illetve fizetési kötelezettséggel rendelkezett, 30 százalékuk pedig abban az időszakban nem tartozott a pénztárnak. Nagyon érdekes dolog, hogy a viszonylag könnyű hitelezési feltételek közepette is igen kis arányt képviselnek a rosszul teljesítő hitelek: 2014 végén a törlesztési határidőt több mint egy hónappal csak a kihelyezett hiteleknek 5 százaléka lépte túl. Ugyanakkor fehér hollónak számít az, hogy egy CAR kényszervégrehajtást kezdeményezzen, illetve eszközöljön. Az elmúlt esztendő során a kényszervégrehajtások csak a kihelyezett hitelállománynak alig 2 százalékát érintették. Ami pedig a hitelek értékhatárait illetik, az 5000 és 50 000 lej között mozog, s a lehetőségek arányában viszonylag rövid idő alatt hozzá lehet jutni az igényelt hitelhez, természetesen adott kritériumok teljesítése közepette. Létezik ugyanakkor az úgynevezett sürgős hitelfelvétel lehetősége is, amely értékének felső határa 5000 lej, de ebben az esetben a hiteligénylőtől megkövetelik a hitelirodától kibocsátott bizonylatot is. És még egy érdekes számadat: országos viszonylatban a kölcsönös segélynyújtási pénztárak aktíváinak összértékét 650 millió euróra becsülik. Jogszabályozás Túl az általánosságokon érdemes vázlatosan utalni a jelenleg hatályos, az utólag módosított és kiegészített 1996/122-es törvény néhány előírására. A törvény úgy rendelkezik, hogy azok az alkalmazottak önkéntes döntése alapján szerveződnek meg, s arra hivatottak, hogy tagjaikat pénzügyileg támogassák, illetve kölcsönösen segítsék. A kölcsönpénztár tagjai csak alkalmazotti minőséggel rendelkező magánszemélyek lehetnek, de ugyanakkor olyan más személyek is, akik bér jellegű jövedelmeket realizálnak. Nos, az alkalmazottak, illetve a már említett más személyek társulása révén hozzák létre a kölcsönpénztárt vagy egy vállalat, cég szintjén, vagy pedig teritoriális szinten. A tulajdonképpeni tevékenységet a tagságnak nyújtott kölcsön jelenti, amelyre kamat alkalmazandó. A kamat, amelyből le kell számítani a hitelnyújtással kapcsolatos költségeket a tagság szociális alapját képezik. Hitelt nyújtani egyébként csak a tagoknak lehet egy írásos szerződés alapján, akárcsak a bankok esetében, s abban a szerződésben világosan fel kell tüntetni a hitelnyújtás feltételeit és határidejét. Amint már arra utaltunk, a törvény értelmében betétet nem lehet képezni a kölcsönpénztárak által, de ez nem vonatkozik a tagságnak a szociális alap képzéséhez való hozzájárulására. Ezt a hozzájárulást viszont, amennyiben megszűnik az adott személy tagsági minősége, azt neki vissza kell fizetni. Azt is jó tudni, hogy a kölcsönpénztárak mint intézmények jogi személyként tevékenykednek. Vessünk egy pillantást megyénkre is. Az országos szövetségtől származó adatok szerint megyénkben jelenleg több mint 30 kölcsönpénztár működik, s azok közül egyesek nagy múltra tekintenek vissza és ma is igen aktívak. Ezek között említhetjük a székelyudvarhelyi egészségügyi dolgozók kölcsönpénz­tárát, a csíkszéki tanügyi dolgozók pénztárát, a parajdi, a tusnádfürdői, a szé­kelykeresztúri, a gyimesközéploki, a csíkszentsimoni, a gyergyóremetei, a tölgyesi vagy a csicsói kölcsönpénztárakat. Visszatérve a szóban forgó kölcsönpénztárak (amelyek egyébként nem tévesztendők össze és nem azonosak a nyugdíjasok kölcsönös segélynyújtási pénztáraival) jogállására, utalnunk kell arra is, hogy a jelenleg hatályos törvény értelmében azok az úgynevezett nem banki pénzügyi intézmények (IFN) kategóriájába sorolandók, s ennek okán azok szerepelnek a Román Nemzeti Bank nyilvántartásában is. Hecser Zoltán