erős felhőzet
szórványos felhőzet
Tücsök és hangya – avagy kinek van igaza?
Isten teremtő és gondviselő Atya. Mind a teremtést, mind a gondviselést tökéletes, örökkévaló, mindenható törvényei által valósítja meg. Csak mi emberek lehetünk tudatosan munkatársai az újjáteremtés általi gondviselésben. A teremtő Atya dicsőségét, ésszel fel nem fogható bölcsességét nemcsak az égboltozat hirdeti, hanem a földi élővilág csodálatos sokszínűsége, az, ahogy minden faj, minden élőlény élni, fennmaradni akar, s ehhez igyekszik megtalálni a legeredményesebb stratégiát (alkalmazkodást). A virágok színükkel és illatukkal, a méhek és a hangyák szorgalmukkal, a madarak tájékozódási képességükkel és fészekrakó tudományukkal, a ragadozó állatok leleményességükkel és erejükkel biztosítják fajuk számára a fennmaradást. A hangyáktól és a méhektől szorgalmat, a fecskéktől fészekrakást lehet tanulni. Az állatokba belekódolta a gondviselés az otthonteremtés ösztönét a szorgalom, a hozzáértés által. Az emberre nézve is érvényes ez, mert az embert emberré éppen a munka, a megélhetés keresése, az otthonteremtés szorgalma tette. Az ember csak akkor tudja betölteni Istentől kapott hivatását, ha szüntelen pallérozza értelmét, érzővé teszi szívét és szorgalmat tanul a hangyától. A tudás hatalom. S a tudást csak szorgalmas tanulással lehet megszerezni, mert a tanulás is munka. Mégis sajnálatosan, sokan tudatlanul szembeállítják a szellemi munkát a fizikaival, az előbbi rovására.
A romániai forradalom utáni bukaresti bányászdúlások idején (1990-ben), amikor az Egyetem téri diáktüntetést az államelnök felhívására a „hős” bányászok szétverték, ezt skandálták : „Mi nem tanulunk, mi dolgozunk!” Mennyire tipikus példája ez a butaságnak, lelki barbarizmusnak!
Ezt a tudást és kultúrát megvető primitivizmust sugallja a fizikai munkát dicsőítő, közismert La Fontaine fabula, a tücsök és a hangya meséje. Az egész nyáron szorgalmasan robotoló hangyához télvíz idején beállít a tücsök, elemózsiát koldulva. A hangya kérdezi: miért nincs élelmed, mit tettél a nyáron? – Muzsikáltam, felelte a tücsök. – Muzsikáltál? Most táncolj hozzá, barátom! – válaszolta gúnyosan a hangya.
E mese kapcsán feltevődhet a kérdés, kinek volt igaza? – látszatra a hangyának, hisz munka nélkül nincs élelem, s aki nem dolgozik, az ne is egyék... De csak látszatra, mert a muzsikálás is munka. E mese kapcsán megfogalmazódhat a kérdés bennünk: van-e a legtöbbször láthatatlan, megfoghatatlan szellemi munkának és az azt végző értelmiségieknek, írástudóknak, művészeknek becsülete, munkájuknak értékelése, értelme? A sokszor kegyetlen látszat ellenére azt válaszolom, hogy van! Mert a szépérzék, a dal, az ének, a tánc, a költészet, a szobrászat, a festészet Isten láthatatlan ujjlenyomata bennünk, melyek széppé, elviselhetővé teszik az életet. Akik a tudományt művelik, akik tanulnak és tanítanak, akik tücsök módjára dalolnak, a jóságos atyaisten munkájában segédkeznek. Nem véletlen nevezte Szécsényi a tanítókat a nemzet napszámosainak, olyan napszámosoknak, akiket a legnagyobb tanítómester, Isten küld a lelkek szántóföldjére, hogy elvessék a műveltség magvait. Visszatérve a fabulára, a szellemi és a fizikai munka értékelésére, felvetődhet bennünk még egy kérdés: vajon mi ér többet, a fizikai, vagy a szellemi munka, vajon ki értékesebb, a kubikus-e, vagy a muzsikus? Bár ez a kérdés is kissé erőltetett, hisz minden hasznos munkának megvan a maga értéke, melyet nem von le semmilyen hasonlítás. Azt azonban kijelentem, teljes meggyőződéssel, hogy a szellemi munka magasabb rendű a fizikainál, hisz azt minden esetben megelőzi, meghatározza sok egyéb tényező is. Például egy tudós, egy hegedűművész egymagában ezer kőfejtő munkájánál értékesebbet végez, ha nem is hasznosabbat. Mellesleg a hangya is megfeledkezett arról – amikor a tücsköt megalázva elutasította –, hogy amíg ő robotolt napestig, addig a tücsök ingyen muzsikálva andalította álomra a szemét. A mesemondó Elek apó kijelentésével zárom elmélkedésemet: „A jó tanító kezében jól áll a toll, de nem áll rosszul a kasza.”
Orbán Dezső unitárius lelkész
