Fokozott érdeklődés mutatkozik a székelység múltja iránt. A történészek, régészek számának biztató növekedése a székelység múltjára vonatkozó kutatások számának növekedését, újabb és újabb publikációk megjelenését eredményezte. Alábbi írásában a csíki székelység és Thököly Imre fejedelem kapcsolatáról ír a Csíki Székely Múzeum kutatója, Markaly Aranka. [caption id="attachment_26280" align="aligncenter" width="975"] Késmárki Thököly Imre Angyal Dávid kötetében, MEK[/caption] A magyar történelem talán egyik legvitatottabb személye Thököly Imre, aki nemcsak mint hadvezér ismert, hanem mint a 17. század egyik legnagyobb földbirtokosa, a bujdosók vezére, a törökök szövetségese. A történetírás negatív történelmi szereplőként jeleníti meg Thököly Imrét, ez azonban nem teljesen fedi a valóságot. Viselkedését, elhivatottságát tekintve nagyon sok mindent magyaráz a családi háttér, és az őt ért csapások. A bujdosók vezéreként, mint katona rovására jegyzik a serege pusztításait, rablásait. Igazából, ha megnézzük, semmiben sem tér el a korabeli katonai akciók járulékától, hiszen a háború az mindig háború, melyben akaratlanul is a civil lakosság sérül. Így történt ez Thököly esetében is, aki bujdosó seregével feldúlta Erdélyt, köztük Székelyföldet is. Csíkban lévő pusztításairól történetírók, illetve korabeli források is beszámolnak. Előbb azonban ismerjük meg Thököly Imrét és családját, aki a korabeli viszonyoknak köszönhetően felső-magyarországi főúrként Csíkszékre is eljutott a császáriak ellen harcoló csapatával. A Thököly-család pontos eredetét nem ismerjük. Az első családtag, akiről biztos adataink vannak, Thököly Sebestyén, Imre dédapja, aki Nagyszombat városában ló- és marhakereskedelemmel foglalkozott, így az 1560-as évek végére már jelentős magánvagyont halmozott fel. 1572-ben a császári udvarnak tett szolgálataiért Miksa császár megnemesítette, majd később Rudolf császár 1598-ban bárói ranggal jutalmazta. Innentől kezdve a család jelentősége egyre inkább növekedni kezd, és a 17. századra rangos nemesi családdá növi ki magát, jelentős anyagi forrásokra támaszkodva. 1581-ben megszületett István, aki továbbvitte a család nevét. Ő már igazi nemesi fiúnak megfelelő neveltetésben részesült. Valószínűleg jogot tanult, majd 22 évesen Mátyás főherceg udvarába került. Kétszer házasodott, először Hoffman György kamarai tanácsos lányát vette feleségül, majd Thurzó György nádor lányát, Katalint. E házassággal a családi vagyon ismét gyarapodott, hisz a menyasszony hozománya Árva vára és a hozzá tartozó uradalom volt. István hatalmas könyvtárat, kulturális központot hozott létre a késmárki várban, hátrahagyva azokat fiaira, Istvánra és Zsigmondra. István Gyulaffy Zsófiát vette feleségül, ezáltal, pontosabban a Bethlen-rokonság révén, Erdélyben is szerzett birtokokat. 1654-ben feleségével együtt III. Ferdinándtól grófi rangot kap. Nem sokkal később, 1657-ben megszületett Imre fia, a család ötödik gyermekeként. Azonban két bátyja hamar meghalt, így két nővérével és húgával nevelkedett. Alig nyolcévesen Apafi Mihály fejedelem kinevezte Máramaros vármegye főispánjának, nem sokkal később pedig Árva vármegye örökös főispánja lett. Tanulmányait az eperjesi kollégiumban kezdte, azonban a német katonaság betörése, és apja 1670-ben bekövetkező halála menekülésre kényszerítette Thököly Imrét. A császáriak elfoglalták Likavát, ahonnan Bécsbe vitték a család kincseit. Imrét az Erdélyi Fejedelemséghez tartozó Huszt várába menekítették. Ilyen körülmények között került 13 évesen Erdélybe, ahol a nagyenyedi kollégiumban folytatta tanulmányait, és a fejedelem, valamint Teleki Mihály segítségére támaszkodva vezette a család megmaradt birtokait. Thököly Imrére nehéz örökség várt, hisz ma már tudjuk, hogy a menekülést és a vagyonvesztést, a későbbiekben a dicsőséges visszatérést egyaránt megtapasztalta, majd a bujdosók vezéreként harcokat folytatott az ország különböző területein, eljutva Székelyföldre is. A császáriak elleni gyűlölete, mivel családja és vagyona elvesztését a németeknek köszönhette, valamint a hatalom iránti vágya vezetett az ismert Thököly-felkeléshez. Családi hátterének köszönhetően olyan anyagi potenciállal rendelkezett, amely valamelyest fedezhette az általa vezetett bujdosók ellátását. A támogatásra azonban mindig szükség volt, ahogy a katonai utánpótlásra is, így igyekezett valamilyen úton-módon híveket szerezni. Cserei Mihály leírása szerint Csíkban sokan azért csatlakoztak Thökölyhez, mert hazugsággal, ígéretekkel több nemest is maga mellé sikerült állítania. A későbbiekben, a csatlakozott személyek csalódva ígéreteiben, már nem akartak hadserege része lenni, szökni próbáltak, azonban nem sok esetben mondhatók sikeresnek a próbálkozások. 1694-ben Alcsíkra érkezett seregével, ahol a veszély hallatán a falvak lakosságának sikerült kimenekülni a közeli erdőkbe, azonban a hátrahagyott javakat ellopták, elprédálták, feldúlták. Nyilvánvaló, hogy ez a szokás abban a korban nem volt egyedülálló, hiszen a katonarendűek általában raboltak, fosztogattak, ahol eljártak. Thököly serege a kozmási Domus história szerint öt napot táborozott, mulatozott Kozmáson, ahol felforgatták a templomot és a papilakot is, értékesebb tárgyak után kutatva, illetve élelmet gyűjtve búzát, árpát, zabot harácsoltak, szarvasmarhákat hajtottak el Tusnádról, illetve Alcsíkon több házat is felégettek. Azt nem tudni, hogy mennyi ház lehetett pontosan az illető településeken, ahogyan azt sem, hogy pontosan hányat gyújtottak fel az itt táborozók, csupán azt tudjuk, hogy Kozmáson 31, Tusnádon 39, Lázárfalván 20, Verebesen 5 ház maradt meg. Székelyföldi kalandozása után a császári seregek Havasalföldre űzték. A 17. század utolsó felében többször érték Csíkszéket hasonló csapások. Korábban is, illetve Thököly után is számolhatunk a tatárok betörésével, akik raboltak, pusztítottak. Thököly seregének – török, tatár, kuruc katonák alkották – pusztításai elsősorban Alcsíkot érték, maga Thököly ekkor Udvarhelyen táborozott, onnan küldte át csapatait Csíkba, hogy a szekereket élelemmel töltsék meg. Ezek alapján egyrészt nem volt, aki fékezze seregét a rablásban és a pusztításban, így önkényesen cselekedve raboltak, gyújtogattak a bujdosó katonák. Másrészt látható a korabeli forrásokból is, hogy a civil lakosság kimenekült az erdőbe a veszély közeledtével, hátrahagyván házaikat, így védekezve a betolakodóktól. Mindezek mellett nem szabad azt sem elfelednünk, hogy Csíkszéken már a németek is jelen voltak, így tulajdonképpen két tűz között, állandó csatározások helyszíneként képzelhetjük el a korabeli viszonyokat. Másrészt a politikai színtér, az Erdélyi Fejedelemség megszűnése olyan zűrzavaros helyzetet teremtett, amely a lakosságra ínséges éveket hozott. A rablóhadjáratok, a beszolgáltatások, az újabb adóterhek az itt lévő lakosság megélhetési kereteit igencsak megnehezítették. Az addigi társadalmi és politikai rend is megbomlani látszott a század végére, valamint új politikai berendezkedésnek lehetünk tanúi. Ezt próbálták túlélni, valamilyen módón átvészelni a csíkszéki székelyek a 17. század végéhez közeledve. [caption id="attachment_26281" align="aligncenter" width="359"] Thököly Sebestyén címere, Magyar Nemzeti Levéltár[/caption]