Tatarozott iskolák, zavartalan tanévnyitó

Csík­sze­re­dá­ban, Szé­kely­ud­var­he­lyen, Szé­kely­ke­resz­tú­ron és Szentegyházán érdeklődtünk, milyen beruházások és karbantartási munkák folynak az iskolákban, hogyan haladnak ezekkel, és a be nem fejezett munka zavarja-e majd az oktatást.

HN-információ
Becsült olvasási idő: 5 perc
Tatarozott iskolák, zavartalan tanévnyitó
Felújítás alatt a csíkdánfalvi iskola Fotó: Bíró István

Székelyudvarhelyen számos oktatási intézménynél folynak beruházások, de egyik esetében sem kell attól tartani, hogy a folyamatban levő munka zavarni fogja a tanévkezdést – nyilatkozta lapunk megkeresésére Máthé László Ferenc, a helyi városháza közönségkapcsolati irodájának vezetője.

A szaktermekben tanítanak a Bányaiban

A Bányai János Műszaki Szakközépiskolánál zajló beruházásról kérdeztük az irodavezetőt. Mint mondta, a munka az ütemterv szerint halad, sikerült kicserélni a teljes tetőszerkezetet, a nyílászárókat is hőszigeteltekre cserélték. Hozzáfűzte, a kamerarendszer miatt beütemezett módosítások sem hátráltatták a felújítás munkálatait, következő mozzanatként az épület külső szigetelése és a belső terek felújítása fog következni. A közelgő tanévkezdés kapcsán elmondta, az első évharmadban előreláthatóan a szaktermekben zajlik a tanítás, az A-épületet várhatóan novemberben adja át a kivitelező.
Az Orbán Balázs Általános Iskola tornaterméről legutóbb az átadáskor írtunk, viszont a diákok mindmáig nem vehették használatba, mert a létesítmény nem rendelkezik a tűzvédelmi engedéllyel. Máthé László Ferenc szerint a katasztrófavédelem eddig azért nem bocsátotta ki a szükséges engedélyt, mert időközben megváltoztak a tűzvédelmi előírások, a korábban elkészített terveket ezekhez kell igazítani. Az irodavezető reméli, hogy az engedély a fűtésszezon beálltáig megérkezik.
A Székelytámadt-vár restaurálása is zajlik, ez pedig az Eötvös József Műszaki Szakközépiskola tevékenysége és a diákok közlekedése szempontjából a megszokottól eltérő forgatókönyvet ír elő. Annak érdekében, hogy a vár felújítási munkálatai és az oktatás is zavartalanul folyjon, a kivitelező és az oktatási intézmény vezetői stratégiát dolgoztak ki, hogy mind a diákok, mind a munkálatokat végző cég munkatársai hatékonyan tudjanak tevékenykedni. 

– Az iskola vezetősége és a kivitelező pontosan körülhatárolta, melyik a munkaterület, és melyik területet, felületeket használhatja az iskola

– mutatott rá Máthé László Ferenc.
Korábban a Bethlen Gábor Általános Iskola könyvtára és tornaterme is megújult, viszont további pályázati forrás lehívására volt szükség ahhoz, hogy tudják berendezni azokat. Az irodavezető szerint ez a munka is megfelelő ütemben halad, jelenleg gyártják a könyvtár polcait és a tornaterem bútorzatát, így az év végéig lezárul a pályázat. 
Az irodavezetőt a még el nem kezdett beruházásokról – a Tompa László Általános Iskola teljes felújításáról és a Móra Ferenc Általános Iskola tornatermének felújításáról – is kérdeztük. Mint mondta, ezeket a projekteket előreláthatóan jövő évben kezdik megvalósítani, előbbi a további finanszírozástól függ, utóbbinál már folyamatban van a kivitelezési dokumentáció összeállítása.

Hodgyai István

Székelykeresztúron és Szentegyházán is megoldják

Javában zajlik a Zeyk Domokos Technológiai Szakközépiskola teljes korszerűsítése is, ami – méreteiből adódóan – elegendő teret biztosít a diákságnak, hogy köztük és a munkavégzési pontok között ne legyen átfedés – közölte megkeresésünkre Koncz Hunor János, Székelykeresztúr polgármestere.
Beszámolója szerint a munkával viszonylag gyorsan haladnak, a pályázati határidőn belül – folyó év végéig – a lehető legtöbb mozzanatot igyekeznek kivitelezni, hiszen azt követően csak önrészből tudják befejezni a korszerűsítést. A polgármester szerint a tanév során az oktatás az intézmény különböző szintjein zajlik majd, így különválasztható a két tevékenység, míg egyik emeleten az építők dolgoznak, egy másikon tanítanak. 
Koncz Hunor János az óvodákat és bölcsődéket érintő projektekről is beszélt, ezek korszerűsítésére külön-külön pályázott a városvezetés. Mint elmondta: várhatóan három intézményben kezdik a munkát a következő évben, ám ezeknél is megoldható, hogy a gyerekfelügyelet és képzés a munkálatokkal párhuzamosan folyjon. 
Szentegyházán, a Már­ton­ffy János Általános Iskolánál sikerült az összes beütemezett munkálatot elvégezni, így ott zavartalanul elkezdődhet a tanév, a Gábor Áron Szakközépiskolánál viszont most vágnak bele a felújításba. Lőrincz Csaba polgármester szerint a munkálatokat úgy fogják beütemezni, hogy előbb a kültéri munkára fókuszálnak, a belső munkákat a nyári vakáció idejére hagyják. Elmondása szerint így megoldható, hogy a tanítás és a korszerűsítés is párhuzamosan, zavartalanul folyjon. 

Elkerített munkatelepek Csíkszeredában

A csíkszeredai oktatási intézményeken zajló beruházásokról és karbantartási mun­ká­latokról Sógor Enikő al­pol­gár­mester elmondta: a Nagy Imre Általános Iskola udvarának rendezése esetében a korábbi kivitelezési terv szakaszokra bontása, a munkálatok prioritási sorrendjének felállítása van folyamatban, az észszerűsítés és a költ­ségcsökkentés érdekében. Az Octavian Goga Gimnázium udvara szintén újratervezés alatt áll, akárcsak a Liviu Rebreanu Általános Iskola tornatermének rehabilitációja. A Petőfi Sándor Általános Iskola tornaterménél továbbra is haladnak a munkálatok, a munkaterep elkerítették, nem fogja akadályozni az iskolakezdést. A Nagy István Művészeti Középiskola tornaterménél a munka továbbra is áll, elsősorban a munkaerőhiány és más szervezési nehézségek miatt. A munkálatok helyszínét továbbra is elkerítették, nem akadályozza az iskolakezdést, hangsúlyozta az alpolgármester.
Várhatóan októberre elkészül a csíkdánfalvi iskola

Amint arról korábban többször is beszámoltunk, javában zajlik a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Középiskola főépületének korszerűsítése és a meglévő tangazdaság bővítése. Az iskolaépületet kívül-belül újrafestik, kicserélik a villanyhálózatot, a padlót, belső lépcsőt építenek és tűzcsapokkal is ellátják az épületet. Utóbbi a tűzvédelmi engedély megszerzéséhez szükséges. 

– A felújítási munkálatok miatt a középiskolások az elmúlt tanévben az elemi osztályosoknak is helyet adó új iskolaépületben tanultak. Egy részük a 2023–2024-es tanévet is abban az épületben kezdi

– tudtuk meg Böjte Csongor-Ernőtől, Csíkdánfalva polgármesterétől. – Az új iskolát a tavaly adtuk át, ott a minimális karbantartási munkát már elvégezték az iskola alkalmazottai. A szakközépiskolának helyet adó épületet még nem fejezték be, sajnos van egy szűk hónapos késés, így a tanévkezdésre csak a felső szintet tudjuk elkészíteni. Abban a részben elkezdődhet a tanítás, az alsó szintet várhatóan október közepére tudjuk befejezni, és akkor birtokba is vehetik a diákok – vázolta a felcsíki település elöljárója.
Csíkszentsimon községben két iskolát korszerűsítettek az utóbbi időben, tudtuk meg Kozma István polgármestertől. Az épületeket kívülről újravakolták és -festették, bent pedig PVC-padlóra cserélték a régi burkolatot. A csíkszentsimoni Endes József Általános Iskola udvarát rendezték, lebontották a régi tűzoltószertárt, helyén aszfaltozzák a teret, itt sportolásra lesz lehetőség iskolaidőben, és azon kívül egyaránt.

Tudósított: Bíró István, Kovács Andrea, Pál Emil



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!