Beder Tibor gyászhírét hozta a szél Szereda s Rodostó felől. Tibornak, a hargitai főtanfelügyelőnek, világvándornak nem nekrológját szándékozom itt megírni, hanem élete egy szép motívumát akarom ráfaragni kopjafájára. A tábormotívumot. Mire jó egy tanártábor? Beder Tibor 1991-ben felkért, hogy a Sóvidéken, Etéden vezessek egy tanártábort. Örömmel vállaltam. A budapesti Országos Közoktatási Intézet egyik vezetőjeként (a nevelés radikális megújítását óhajtó mániásaként) inkább ide jöttem a hivatalos dögunalom képzések helyett. Korábbi, „olvasótábornak” nevezett lélekrendező akcióinkról már hallott, innen volt a bizalom. Szóval tanárok, s Etéd. A még arra nem jártak térképére hadd jelöljem be ezt a mese-helyet: Székelykeresztúrtól északra, keréktörő utakon Szentábrahámon, Gagyon túl, Bözödújfalu (a vízbefojtott falu), s Erdőszentgyörgy felé menő úton (hodu utu rea…) található. Az iskola volt a helyszín, a „célközönség” a helyi és a környékbeli pedagógusok. Azaz ennél is több, mert egyszerre kellett a tanárokat, a gyerekeket, a szülőket s az egész falut „továbbképezni”. Ilyet még soha nem pipáltunk. Amikor éjfél után, tengelytörést épp elkerülve, rozoga mikrobuszunk bedöccent a faluba, már ott találtuk a tábor két biztos oszlopát: Menyhárt Tünde helyi magyartanárt s a kolozsvári egyetem tudós tanárnőjét, Csomortáni Magdót. Az ő erős hitük mellé támasztottuk a magunk álmait, s a másik „táborszülővel”, Magyar Rozival így beindult az álomtábor. Neveknél tartva, ma is sokat jelent azok névsora, akiket személyesen meggyőztem: üdvös és érdemes eljönniük ide a világ végére, jószagú gyógynövények, medvék és jó szóra vágyó székelyek közé. S jöttek: Czine Mihály irodalomtörténész, Illyés Kinga színész, Péntek János nyelvtudós, Szarka László történész, Ráduly János mesegyűjtő, Kilyén Ilka előadóművész, Csókos Varga Györgyi kézműves alkotó, író, Gergely István lelkész, s Csoóri Sándort képviselve, felesége Balogh Júlia. Nyilvánvaló, hogy a jeles előadók saját tudományukat, művészetüket mutatták be, adták át. S nemcsak azt. Az egész falut belemártottuk a táborba, a helybeliek meg minket a falu életébe. Hogyan? Az előadásaink nyilvánosak voltak (a kiscsoportok nem). S az ismert énekesek, majd a néptáncosok eseményeire sokan eljöttek a helyiek közül. A község polgármestere, Szávai Géza (az „elárasztott falu” emlékére könyvet író apja) megszervezte a székely esküvő bemutatását. Ez volt a tábor egyik gyönyörű ünnepe. Kisebbik fiamat, a 17 éves Áront kinevezték alkalmi vőlegénynek, s hozzá illesztettek egy hasonló korú délvidéki lányt, Líviát. Rendesen megszervezték a lánykérést Gagyi Laci bácsi régi házánál (helytörténeti értékként jeles gyűjteménnyel bírt akkor). Ősi szokás szerint „elkötötték” az utat, a lóra ültetett Áron s a szekerekkel összetorlódott esküvői menet csak akkor mehetett tovább, ha választ tudott adni a találós kérdésekre (no, persze, súgtak). Közben zengett a népdal, a tréfás kurjongatás, pirult az „ifjú pár”. És egyéb súgásokról is kiderültek dolgok. A két évvel korábbi, „forradalomnak” nevezett országos politikai földrengés itt is megforgatta az elöljáróságot. A rendszer által rövid pórázra kötött falu hirtelen felindulásában minden korábbi megalázottságát számon akarta kérni árulóin, de az egyik higgadt fejű tanár megakadályozta, hogy a rendőrségi dossziékat szétosszák a spontán népgyűlésen (volt rá esély, hogy a népharag miatt több ház véletlenül leég). Elég volt halkan megtudni, ki adta el a lelkét az ördögnek. Így aztán együtt láthattuk a nyitott eszű falubelieket az ünnepen a sunyi besúgók mellett álldogálni, nagy-nagy udvariasságban. Mire jó a tanártábor? Feltárulnak a helyi értékek. A korábban elviselt, de sosem megbecsült falubelieket megmozdította a tábor. A „gyógyúrnak” becézett patikus feltárta természetgyógyász tudományát, a szomszéd falu, Kőrispatak (Lajta László hajdani népzenei gyűjtőhelye) kiváló kemény székely tanára, Kutasi Mihály beavatta a tábort a helyi történelembe, elmesélve a hibátlan magyar kiejtéssel beszélő román irodalmár, Gelu Pateanu miként húzta meg magát itt az üldöztetések idején, s fordította le románra Arany János Toldiját. Gagyi Laci bácsi a Sóvidék teljes tárgyi kultúráját mutatta meg múzeummá vált lakásában, Ugron Jóska megismertette a hajdan kiterjedt nagy erdélyi nemesi família sorsával a fiatalokat. Illyés Kinga, Kilyén Ilka versmondására, énekére összegyűjt az egész falu. Czine Mihály és Szarka László nagyívű tudós előadásait a mezőn ülve hallgattuk, Csókos Varga Györgyi (neve ősei falujára, az erdővidéki Csókfalvára utal), mindenkit megtanított a székely szőttesek, festékesek szép hagyományára. Fürdött a tábor a magyar kultúrában. Az egyik napon katolikus misét hallgattunk, a másik nap a református templomba mentünk a gyülekezethez. Péntek professzor úrtól nemcsak a tájszólás ízeit, de (etnobotanikus tudása révén) a helyi flóra neveit, hagyományait is megtanultuk. Az Erdélyből származó Balogh Júlia komoly előadást tartott a kisebbségi létről. Beder Tibor pedig családias koccintások között mondta el a tapasztalatait a lehetetlen helyzetű, de elengedhetetlen továbbképzések hasznáról, a kisebbség tehetséggondozásáról, lelki növekedéséről. Itt nem tantárgyak voltak, hanem együttgondolkodás. Nem didaxist ettünk kiskanállal, hanem a magyar s egyetemes kultúrát faltuk nagykanállal. Hatalmas lelki (mentális, társadalmi, egyéni és közösségi) növekedésnek lehettünk tanúi. Rábeszélésünkre az etédi iskola legképzettebb tanárnője, Menyhárt Tünde két év múlva elvállalta iskolája igazgatását. Pár év alatt európai szintre fejlesztette, folyóvízzel, vécével, lélekkel. Pécsi, szegedi, hollandiai kollégák meghatódva nézték a kövekből kinövő virágot. Az etédi tábornak fergeteges folytatása lett. Magyar Rozi „táboranyai” szervezőkészsége segítségével a következő évben, 1992-ben Szeged mellett, Ásotthalmon rendeztük meg a pedagógus-továbbképzés modellnek mondható, élő, modern programját, lelki koreográfiáját. Ásotthalmon hasznosítottuk az etédi tábor tapasztalatait, a Kárpát-medence egészéből merített, több országból jött pedagógusjelöltekkel és gyakorló tanárokkal kéthetesre dúsított, hetvenfős nagytábor sokak számára lett etalon és konkrét segítség. (A kőrispataki Kutasi Mihály hosszú idő után is azt mondogatta: Tamáskám, ilyet többször szervezzetek, mert ebből mi évekig élünk.) A később „gondolkodótábornak” nevezett pedagógus-továbbképzési modell így indult el Beder Tibor jószándékából és az etédi (majd ásotthalmi, árpádhalmi, gadóci, illyefalvi, zebegényi, szolnoki) szeretetközeg termékeny talajából. Huszonkilenc évvel az etédi táborünnep után ez a közösségidézés legyen koszorú Beder Tibor emlékén.

Deme Tamás