közepes eső
erős havazás
borús égbolt
Szélhámos világ
Csalók azóta léteznek, amióta világ a világ. A szélhámosok abból igyekeznek megélni, hogy másoknak kárt okoznak. Gondolhatnánk itt akár a tolvajokra is, most viszont fókuszáljunk azokra, akik mások átveréséből keresték vagy keresik mind a mai napig a kenyérrevalót.
Számos hasonló témájú filmet készítettek, elég csak a Kapj el, ha tudsz című hollywoodi alkotásra gondolni, amelyben a főszereplő Leonardo DiCaprio egyik percben orvosnak, a következőben ügyvédnek adja ki magát, és így veri át az embereket.
Mindig azt gondoltam, hogy nálunk nem tud ennyire eldurvulni a helyzet, noha gyermekkoromban is – szerencsére nem a saját bőrömön tapasztaltam – találkoztam csalókkal, legalábbis olyan személyekkel, akik már gyermekfejjel is gyanúsnak tűntek. Nyaranta általában magyarországi családtagjainkhoz utaztam a nagyszüleimmel, és emlékszem, mindig volt egy megálló, ahol egy illető itt a piros, hol a pirost játszott. Na, igen, a jó öreg szerencsejáték, a „here is the red, where is the red, happy show, money show, hungarian lucky game” – ahogy Kiss Ádám humorista mondta ékes angol nyelven egyik fellépése alkalmával. Többen is felhívták a figyelmet, hogy nem szabad belemenni a játékba, mivel akik nyernek, azok is az illetővel vannak, azonban így is volt olyan, aki bekapta a horgot. A kellékekre nem kellett sokat költeni, elég volt négy pohár és egy labda, ami elfér alattuk, emberünk pedig heves mondókázás közepette cserélte a poharakat, így természetesen a labda is folyamatosan másik alá került. Aki egy kicsit is figyelt, végig látta, hogy hol van a játékszer, és csak annyit kellett mondani, hogy: „Ott van, ni!”, máris egy olyan ördögi körben találtuk magunkat, amelyből nehezen volt visszaút, hacsak a gatyaszíját is ott nem hagyta a játékos kedvű utazó.
Ez csak egyetlen eset, gondoljunk csak bele, hányan élhetnek világszinten szélhámosságból. Nálunk is beindult a szekér, ugyanis a napokban Gyergyóalfaluban igyekeztek tűzifával átverni a lakosságot. E szélhámosok száma azonban elenyésző az országban praktizáló diploma nélküli „orvosok” száma mellett.
Csalás ide, csalás oda, azt hiszem, mindannyian leckét vehetnénk attól a Bósa István nevű magyar úriembertől, akit az egyik legnagyobbnak tartanak a „szakmában”. A különböző hírportálok azt írják, hogy jelenleg hajléktalanként él, korábban viszont – érettségi nélkül – dolgozott pszichiáterként és ideggyógyászként, teológiai végzettség nélkül két egyházközséget is vezetett (ez alatt miséket celebrált és temetési szertartásokat is végzett), ugyanakkor kereskedelmi vezető és oktatótiszt volt a MÁV-nál, a legnagyobb durranás pedig talán az, hogy emberünk eladta a budapesti Nyugati pályaudvar tetőszerkezetét. Kétség sem fér hozzá, ez már tényleg a szélhámosság pro-
fizmusának felső kereteit súrolja.
Már gyermekként megtanítják nekünk, hogy lehetőleg ne álljunk szóba idegennel, de mit tegyünk, ha ez az idegen hitelesnek látszó iratokkal igazolja, amit állít? Ki tudja… Mindenesetre, néha olyan a világunk, mint a Rejtélyes igazságok című egykori tévésorozat: semmi nem az, aminek látszik.
Kertész László
