borús égbolt
Székelykedés
Magyar-e a székely? Ismét felszínre tört ez a mondvacsinált kérdés, miután nemrégiben a budapesti Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hitelesítette a székelyek honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló választópolgári kezdeményezést. Hát nagy baj lehet az önértékelésével annak, aki ezt Magyarországon kezdeményezte! Ki lehet az az épelméjű, aki többségiből kisebbségivé szeretne válni, ráadásul az anyaországban? Abban az országban, ahová bizonyára azért ment ki, hogy magyarként élhessen. Vagy csak azért kezdeményezték, hogy a kisebbségeknek kijáró pozitív diszkriminációban részesülhessenek, mint például kisebbségi önkormányzatokban való részvétel, ezáltal beleszólás a döntéshozatalba? Netán anyagi előnyökhöz való jutás reménye motiválta? Megannyi kérdés, amelynek azonos az eredője: a frusztráció. Ha a román történészek vagy politikusok hangsúlyozzák a székely-magyar különállóságot, nem csodálkozom, ugyanis valamilyen magyarázatot kell találjanak arra, hogy a nagy román tenger közepén van egy nemlétezőnek mondott etnikai sziget, a Székelyföld a maga magyarul beszélő közösségével. A különállást hangsúlyozzák az itteniek is, jórészt a nagyszülők által a kicsi magyar világban az anyaországból érkezett hivatalnokok kivagyisága, arroganciája miatt, részben a ma Magyarországon tapasztalható tudatlanság, elutasító magatartás miatt, amelyek legenyhébb példája a „Honnan tudsz ilyen jól magyarul?”-féle csodálkozás, vagy legsértőbbje: a „lerománozás”. Ezt ellensúlyozza az önérzetes székely a „székely sz@rta a magyart”-féle megjegyzésekkel. De hogy a Magyarországra tántorgott székely miért akar ott kisebbségi lenni, nem fér a begyembe, ugyanis a kisebbségi lét nem természetes állapot, ez a politikai konjunktúrák következménye. Vajon azért, mert időnként lerománozták? Vagy azért, mert jövevényként nem tudott alkalmazkodni környezetéhez? Túl nagy fényűzés számunkra, magyarokra az, hogy saját magunkat aprózzuk fel magyarokra és székelyekre. Túlzott fényűzés itthon és otthon, Magyarországon egyaránt. Ideje lenne egyszer s mindenkorra megjegyezni, hogy a nemzet szó, a székely nemzet szóösszetételben nem a mai értelemben vett politikai vagy kulturális nemzetet jelent, hanem rendi nemzetet, egy olyan csoportot – etnikai hovatartozásán felül – amely jól körülhatárolt kiváltságokkal rendelkezett adott kötelezettségek fejében. S 1848-ban a székelyek önként mondtak le feudális rendi kiváltságaikról, s betagolódtak a magyar kultúrnemzetbe, amelynek tagja ugyanúgy a vármegyei nemesség, vagy az addig egyetlen nemzethez sem tartozó magyar jobbágyság. Abba a nemzetbe, amelyhez nyelve, hite, kultúrája köti. Tehát arra a kérdésre, hogy magyar-e a székely, a válasz egyértelmű igen. Még akkor is, ha a fordítottja nem igaz, ugyanis nem minden magyar székely. Mint ahogy nem minden magyar csángó, jász vagy palóc. A regionális identitás nem írja felül a nemzeti hovatartozást, csupán kiegészíti azt. S székely mivoltunkat ne mások ellenében hangsúlyozzuk, hanem önmagunkért.
Sarány István
