borús égbolt
Székelyek
Vita, nézeteltérés, vélemények ütköztetésének kiváltója a székelykérdés a székely közösségen belül, az erdélyi és általában a magyar közösségen belül, no meg a román közvéleményen belül is. A gondok már az önmeghatározásnál kezdődnek, sokak számára még mindig keveredik a történelem a mitológiával, a valóság a mesével. A kultúra része a múltismeret és az eredetmondák, legendák ismerete egyaránt, de mindkettőt helyén kell kezelni. Sajnos, a történelmi tényeket még mindig meseként kezelik, mások a mesét tekintik történelemnek. Az önmeghatározás kérdésében még a székely szimbólumok terén sem sikerült konszenzusra jutni, a hatalomnak a szimbólumok ellen folytatott harca dacára sem csitult a vita arról, hogy a kék-arany vagy a piros-fekete lobogó az igazi…
Másik nagy gond a székelység megítélése a magyarság körében. A vármegyei magyarság körében a székely jelző a paraszt, a műveletlen, konok, önfejű bugris, ugyanakkor a csavaros észjárású, az úri magatartást szavakban és tettekben szigorúan szankcionáló személy szinonimája lett, ezt a megítélést táplálják a góbé viccek is. Ehhez társul a korábban történelmi tények és a legendák, mondák korábban említett felületes ismerete, keveredése. A székelyek negatív megítélését tetézi az is, hogy Erdély különböző területein, különböző sorshelyzetben élnek a magyarok, s mivel egymásról, e sorshelyzet sajátosságairól nem sok információval rendelkeznek, sok tévhit is kering egymásról: a székelyek bátortalannak, megalkuvónak, tájba simulónak tartják a szórványbelieket, a szórványban élők pedig forrófejűnek, a hazai valóságtól elszakadónak, állandó konfliktusok szítójának tudják a székelyeket.
S akkor még nem szóltunk egy szót sem a magyar-e a székely? kérdésről vagy a székely sz@rta a magyart típusú megállapításról, holott mindkettő élcelődések, kölcsönös ugratások, de akár késélre menő nézeteltérések forrása.
Így mondhatni könnyű dolga van a román hatalomnak, amely egyrészt megkérdőjelezi a székelyek magyar voltát, másrészt pedig ádáz politikai és jogi küzdelmet vív a székely szimbólumok ellen, lassan-lassan elérve használatuk betiltását. Harmadrészt pedig mindehhez hozzáadódik a székelyek által lakott terület, a történelmi Székelyföld létének megkérdőjelezése, neve használatának mellőzése, esetenként tiltása.
Minap a Székely szabadság napjáról emlékezett meg a közösség, a kegyeletápolás kapcsán pedig politikai törekvéseit is megjelenítette. A héten a magyar szabadság napját ünnepeljük, s a magyar szabadság eszméjének megidézésének része a székely szabadság kérdése is.
Emlékezés, tüntetés, ünneplés – mindezek természetesek kellene legyenek normális helyzetben, esetben. Ezzel szemben azt tapasztaljuk, hogy az emlékezés mellett felszínre hozzák a korábban vázolt nézeteltéréseket, az eltérő megítélést. A székely szabadság – mint általában a szabadság – magában az emberben kezdődik: a szabadságot a helyes önismeret, az ebből fakadó önbecsülés szavatolja, s ebből ered az ezt elismerő, mások részéről megfogalmazódó megbecsülés is. A magyar közösség többi részében és a román közösségben egyaránt. Ezt a meggyőződésünket erősítse s ez irányú cselekvéseinket serkentse kegyeleti-politikai megnyilvánulásunk és közelgő ünnepünk egyaránt.
Sarány István
