borús égbolt
Székely cowboy
Én személyesen nem ismerem Máréfalva polgármesterét, de karakán embernek gondolom, mert né, mit nyilatkozott az újságnak: nem tudja, meddig tart a gyógyulása, de mihamarabb fel szeretne épülni, mivel új járdát kell építeni a községben, és a telekkönyvezésekkel is haladni szeretnének. De addig is helyettese révén, telefonon intézi a tennivalókat. Hát könnyű lábadozást, gyors felépülést kívánok neki – s nem is annyira az építendő járda ügye mentén. Hanem arra gondolva, hogy ha ne adj’ Isten én kerülnék ehhez hasonló helyzetbe, a településfejlesztés elég hátul szerepelne a prioritási listámon. Valószínűbb, hogy újdonsült barátommal, a poszttraumás stressz szindrómával bezárkóznék a kicsiszobába, ahonnan ki se jönnék, míg népballada nem lett belőlem.
Azt, hogy a máréfalvi elöljárót megkéselték, most már ország-világ tudja (a helyi sajtón kívül beszámoltak róla a román hírtévék és a magyarországi portálok is). Ment, hogy elsimítson egy konfliktust – a helybéliek állítólag már évek óta panaszkodnak egy falustársukra, amiért az mások területein legelteti a tizenhárom tehenét –, de érdemben végül csak a harmadik féllel, az udvarhelyi kórház sebészével sikerült tárgyalni, mivel a vérmes marhapásztor némi civódás után inkább bicskát rántott és többször megszúrta: az arcán, a kezén, a bal karján az izmokat is elvágta a csontig hatoló penge.
Erre lehet azt is mondani, hogy egyedi eset. És valóban, és szerencsére, nem mindennap kerül kórházba tettlegesség miatt valamelyik székelyföldi település polgármestere. Amint az is tény, hogy bárki bármikor, önhibáján kívül összeakadhat valamilyen gyenge jellemű, gyenge idegzetű alakkal, és aztán ő húzza a rövidebbet. Csakhogy igaz az is, hogy éppen azon a héten, amikor a késelés történt, csak úgy mellékesen – mert nem erről beszélgettünk – még két elöljárótól hallottam, hogy szintén diagnosztikai konzultáció előtt áll: egyiknek azt ígérték meg, hogy fejszét vágnak bele, másiknak, hogy kiütik az agyát (sic!). A háttérben itt is régi földügyek, faügyek miatti – a polgármesterek szerint vélt – sérelmek álltak. És újságírói munkám révén az évek során még számtalan olyan eset került tudomásomra, amikor polgármestereket fenyegettek meg, inzultáltak verbálisan, rendeztek gyalázkodó hangú patáliát az irodájukban, névtelen leveleket küldözgettek nekik, aljas módon próbálták lejáratni őket a nyilvánosság előtt, és így tovább. Olyan helyzetekről is hallottam, amikor az elöljárók már attól is ódzkodtak, hogy társadalmi eseményeken vegyenek részt, mert rendszerint került – pláne némi italozás után –egy-egy falustárs, aki fogadóórának nézte az épp folyó keresztelőt, bált vagy tort, és kínos cirkuszt csapott.
Nem gondolom azt, hogy attól még, hogy valaki a polgármesteri teendőket látja el, az egész közösség tartozik megsüvegelni őt. Azt gondolom, hogy Székelyföldön vannak rátermett településvezetők, akik az elvárhatónál többet tettek a közösségükért, és ezért nem azt érdemelnék, hogy alpári módon szidalmazzák, rágalmazzák őket. És vannak olyan településvezetők is, akik bár teljesen alkalmatlanok és méltatlanok rá, mégis betöltik a tisztséget – de nekik sem jár ki az említett bánásmód, mert nem örökölték a pozíciójukat, nem a Holdról csöppentek bele, hanem választott tisztséget töltenek be, amelyre adott opciók, elvárások mentén delegálta őket a közösség nagyobbik része.
Ha a kórház sürgősségi ellátójában ordibál az orvossal valaki, ha az iskola folyosóján teszi ezt a tanárral – a közvélemény még ma is tahó parasztnak tartja az agresszort. Ha a polgármesteri hivatalban van cirkusz, az lassan bukolikus helyzetképnek számít.
Persze, hogy mindegyik incidens egyéni eset, mindegyiknek megvan a saját bonyolult cselekményi, érzelmi háttere, és az sem biztos, hogy a településvezetőre támadónak de facto ne lenne igaza. De ettől ez még nem a konfliktusrendezés elfogadható vagy tolerálható, vagy akár csak hatékony módja. Ha pedig nem látunk jó példát a rendtartó székely faluban – ami mára szerintem egy etnográfiai fogalom –, talán vessünk egy pillantást az összekacsintva bunkónak, surmónak tartott fővárosra, ahol nemrég félmillió ember fejezte ki dühét, elégedetlenségét, reményvesztettségét a választott vezetőkkel szemben: rendben, elegánsan, nagyon civilizáltan, és nem is teljesen eredménytelenül.
Burus János Botond
