Százhárom településen kellett bevetni a tűzoltókat a viharkárok elhárítására

Tizennyolc megye 103 településén volt szükség csütörtökön a katonai tűzoltók bevetésére a heves esőzések és az erős szél okozta károk elhárítására – tájékoztatott pénteken a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).

Hírszerkesztő: Kiss Előd-Gergely
Becsült olvasási idő: 1 perc
Százhárom településen kellett bevetni a tűzoltókat a viharkárok elhárítására
Illusztráció Fotó: Veres Nándor

A közlemény szerint Argeş, Bákó, Beszterce-Naszód, Buzău, Krassó-Szörény, Kolozs, Dâmboviţa, Galac, Hargita, Hunyad, Iaşi, Máramaros, Mehedinţi, Maros, Prahova, Szatmár, Suceava és Temes megyében riasztották az IGSU munkatársait. A katonai tűzoltóknak két házból kellett kiszivattyúzniuk a vizet, illetve eltakarítottak az erős szél által lesodort tetődarabokat, 200 kidőlt fát és 18 oszlopot, amelyek megrongáltak 31 autót, négy házat és két melléképületet.

Az IGSU tájékoztatása szerint a rohammentős egységeknek 1442 bevetésük volt csütörtökön országszerte, a tűzoltókat 103 tűzesethez riasztották, a műszaki mentéssel foglalkozó egységek közbelépésére három esetben volt szükség. Akcióik során a katonai tűzoltók huszonhárom bajba jutott személyt helyeztek biztonságba. Az elmúlt huszonnégy órában a katasztrófavédelem huszonnégy figyelmeztető üzenetet küldött a lakosságnak medve jelenléte, negyvenötöt a rossz időjárás miatt – derül még ki a közleményből.

Mint arról beszámoltunk, Csíkszereda több utcájában is hatalmas tócsákban állt meg a víz csütörtök este, a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadékot nem tudták elnyelni a kanálisok.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!