Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveim, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva mindazokat a köteteket, amelyeket úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. Most az a neve, hogy Mariánske Lazne, hiszen Csehországban húzódik meg, erdők között, a német határ szélén. De hát azért a legtöbben még mindig úgy ismerik, hogy Marienbad. A királyok, az írók, a zeneszerzők fürdőhelye. Talán Herkulesfürdőhöz lehetne hasonlítani, csakhogy miközben a csehek az utolsó oszlopot is megőrizték és a környék minden fűszálára vigyáznak, addig Románia egykori legnevesebb fürdőhelye ma az enyészeté, és a legtöbb, amire figyelnek, nehogy egy arra járót fejbe vágjon a lezuhanó épületrész, mert akkor valakinek be kell menni a dutyiba. Nyugati testvére azonban az irodalom- és a filmtörténet emlékezetes találkozópontja is, hiszen a francia Alain Robbe Grillett Tavaly Marienbadban című új technikájú, nem a klasszikus sztoriképzésen alapuló regénye, vagy ebből írt forgatókönyve, amelyet 1961-ben Alain Resnais filmesített meg, immár huszadik századi világhírű kultúrtörténeti értékek. Soha nem kérdeztem meg, de biztos vagyok benne, hogy Szávai Géza (1950) nem éppen vékony, közel nyolcszáz oldalas regényének tudatosan választotta ezt a címet, hiszen akárcsak az említett filmben, itt is kavarog az emlékezet, egymásba hatol a jelen és a múlt, az első és harmadik személy, a szenvtelen, tárgyilagos leírás és a finom iróniát sem nélkülöző lélekrajz, csakhogy az amolyan kirakós játékként összerakott alkotás ezúttal a rendszerváltás utáni évek Magyarországára, és nemegyszer típusfiguraként megrajzolt embereire utal. Igaz, az etédi gyökerű Szávai már ismert irodalmárként, a Hét szerkesztőjeként még 1988-ban átköltözött, így a lehető legtárgyilagosabb szemmel tudta figyelni mindazt, ami egy erdélyi magyar számára még mindig hihetetlen, hiszen aligha létezik még egy olyan ország Európában, amelyet – legalábbis az általunk látott médiatükrök szerint – a társadalmi gyűlölet folyói annyira szétszabdalnának. Könyvét saját, Pont nevű kiadója jelentette meg, amely keményen állja a sarat abban a piacgazdasági versenyben, ahol ugyancsak hullanak a fejek. És közben vezetője rengeteget ír, majd minden prózai műfajban kipróbálja magát, nem beszélve a gyermekmesékről, amelyek az utóbbi időben számos kiadó számára jelentették a megmeneküléshez vezető piaci rést. Szávai Gézával és feleségével a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron szoktam találkozni rendszeresen, mindig szerények, mindig mosolygósak, és csak azt látni, hogy egyre több a könyv az általuk bérelt néhány négyzetméteren. Bármiféle következtetés levonása nélkül, el is szoktam tűnődni az alkotókedv és a kereskedelem egyenes vagy fordított arányán. És mindig örülök, hogy a Pont nem jelenti a mondat végét. Pont Kiadó, Budapest, 2009. Borítóterv: Dali Endre

Székedi Ferenc