tiszta égbolt
kevés felhő
Statisztikák, a rendőrség és az iskolai erőszak
Mindössze 16 testi bántalmazást, agresszív cselekedetet, verekedést jelentettek le a megyénkbeli iskolák a prefektusi hivatal felkérésére. Nem véletlenül írom azt, hogy mindössze. Mert ez a néhány eset nagy valószínűséggel csak a jéghegy csúcsát jelenti, hiszen a számokat itt mifelénk még mindig szeretjük kozmetikázni. Inkább nem írunk semmit a jelentésbe, nehogy rossz fényben tűnjünk fel – gondolhatták a tanintézményeknél, főleg, mert a kitöltendő lapon jól láthatták azt is, hogy más iskola hogyan nyilatkozott.
Nem is ez a lényeg. Inkább az, hogy a hatóságok valóban kíváncsiak-e az iskolai agresszió, a bullying jelenségére, érdemben akarnak-e tenni valamit a helyzet kezelése, a megelőzés érdekében, vagy megelégednek a statisztikák gyártásával, bizottságok felállításával és egy-két gyűlés lebonyolításával? Nemrégiben ugyanis összeült a Hargita megyei iskolák biztonságával foglalkozó csoport, és Ion Proca kormánybiztos felkérte a rendőrséget és csendőrséget, hogy állandó jelleggel legyenek jelen az iskolák környékén, hogy elejét vegyék az antiszociális megnyilvánulásoknak. A sajtóhírek szerint az is elhangzott, hogy helyi támogatással – önkormányzati pénzből – befektetéseket kell eszközölni az iskolák biztonságosabbá tétele érdekében: szereljenek fel térfigyelő kamerákat, javítsanak a közvilágításon a tanintézmények környékén. Ennyi. Egy szó nem hangzott el arról, hogy különítsenek el pénzt a pedagógusok, az iskolai személyzet képzésére, hogy megismerkedjenek, netalán elsajátíthassanak hatékony, már jól bevált módszereket az iskolai erőszak kezelésére.
A rendőri jelenlét talán néha még hasznos is lehet. De kit védenek a rendőrök és a csendőrök? A tanárokat az agresszív szülőktől? A tanárokat az indulatos, ordítozó, megalázó igazgatótól? A tanárokat a diákoktól? Vagy a diákokat az agresszív, indulatkezelési gondokkal küszködő pedagógusoktól? A diákokat egymástól? Ezekre a kérdésekre pedig sürgősen választ kell(ene) adni, mert bizony az iskolai erőszak ennyire sok szálon fut. Az a felfogás, hogy csupán rendőri jelenlétre van szükség az aszociális közösségi problémák esetében, eléggé naiv, hiányos megközelítés, nem veszi figyelembe a témában végzett kutatások eredményeit és ráadásul az „átkos” általános gyakorlatát juttatja eszünkbe.
Például azért, mert nem szól annak a közösségnek az állapotáról, ahol agresszió történhet. Mert csak a félelemkeltés, a büntetés, jó esetben a felvilágosítás lehetőségét foglalja magában a rendőri jelenlét, de nem ad eszközöket a pedagógus és diákok kezébe, hogy miként szorítsák vissza az erőszakot az intézményen belül, mit kezdjenek indulataikkal, hogyan viselkedjenek egy kibontakozó agressziós helyzetben, hogyan ismerjék fel a bullyingot, hogyan kezeljék azt, hogyan kommunikáljanak a tanárok a dühös szülőkkel az iskolában.
A rendőri jelenlét csak elnyomja, esetleg felületi kezelést nyújt a tünetekre, de magát a problémát nem oldja meg. Pedig a világon vannak jó példák, működő gyakorlatok a konfliktusok fenntartható kezelésére, az agressziós szint csökkentésére. Persze, egyik sem csodaszer önmagában. Ameddig nem akarjuk meglátni azt a sokrétű ok-okozat halmazt, ami az iskolai agresszió mögött van, addig csak a felszínt kapirgáljuk, amely alól bármikor robbanhat az indulat.
Az új, a más gyakorlatok befogadásához viszont nyitottságra, kíváncsiságra és főleg szemléletváltásra van szükség a hatóságok, a vezetők és a pedagógusok részéről. A szereljünk fel kamerákat – állítsunk oda rendőröket – büntessünk intézkedéssor pedig sajnos azt mutatja, hogy az illetékesek ezt még nem ismerték fel…
Asztalos Ágnes
