tiszta égbolt
Sorvadunk
Sok irányból megközelíthetjük, de ugyanoda jutunk. Például…
…Július közepén közúti baleset történt Csíkszeredában, egyik autó pedig kidöntötte a Szentlélek utcai temető kapujának oszlopát. Hónapokon át éktelenkedett a kidöntött oszlop a kerítés mellett, november 1-jéhez közeledve aztán rövid idő alatt helyreállították, sőt még szebbé tették.
…Augusztusban egyik falu polgármestere megemlítette – „csak az újságba ne írjam bele!” –, hogy a vasúti átjárónál az autók hatalmasat döccennek, de hiába jelezték a panaszt a vasúttársaságnak, nem volt semmilyen fejlemény. Aztán megtudták, hogy az egyik szomszéd faluban aszfaltoznak. Fogták magukat, egy talicskányi aszfaltot kértek a munkásoktól, azt valamiben hazaszállították és a vasúti átjárónál kiigazították belőle a lyukat. „De erről egy szót se!”
…Szeptember elején éppen a csíkszeredai városházára igyekeztem, amikor láttam, hogy a Petőfi Sándor utca legfelső átjárójánál egy „parkolásgátló kockát” kiütött a helyéből egy autó. Arra gondoltam, hogy a helyére teszem, mert látszólag nem egy megemelhetetlen betontömb, de eszembe jutott, hogy talán jegyzőkönyvbe kell vennie valakinek. Úgy hagytam tehát, és aztán hallgattam, amint a városházán is éppen erről beszéltek: nem szabad hozzányúlni, jegyzőkönyv kell! Hetekig hevert a betonkocka kiütve, szűk méternyire a helyétől. Senki nem mert hozzányúlni. Én sem, pedig sokszor jártam arrafelé.
A korábbi rendszer rászoktatta az embert arra, hogy jobb, ha semmibe nem keveredünk bele. Ne szólj szám, nem fáj fejem! Ez a rendszer pedig rászoktat bennünket arra, hogy mindent ezerszer ellenőrizni kell. Semmi nem folytatódhat, amíg a rendőr, a városi tanácsos, a megyei tanácsos, a gyulafehérvári, a bukaresti küldött nem láttamoz, nem ír alá, nem pecsétel. Ha valami elromlott, kidőlt, arrébb fújta a szél, de nem a miénk, akkor jobb, ha nem érünk hozzá! Korunknak ez a távolságtartást követelő divatja előbb elhinti az emberben a kényszerű tehetetlenség képzetét, az idő múlásával pedig nemtörődömmé teszi azt is, aki korábban tevékeny volt.
Biztos vagyok benne, hogy a temető oszlopát napok alatt helyreállította volna egy-két szakember, ha nincs valamilyen kényszer-akadály. Abban is biztos vagyok, hogy sem engem, sem mást nem bírságoltak volna meg, ha a kiütött betonkockát helyrerakjuk, valamiért mégsem tettük meg. És abban sem kételkedek, hogy szerencsésebb helyeken nem kell a polgármesternek eltitkolnia, ha egy mások által elhanyagolt jelentéktelen, de kellemetlen hibát kijavít.
A kárpátaljai Nagydobrony lakói hőssé váltak azáltal, hogy augusztus folyamán saját pénzből, saját gépekkel leaszfaltozták a falu legtöbb utcáját. És a járdákat, sáncokat, virággruppokat is megszépítették.
Alapvetően ilyenek vagyunk mi is, mint a nagydobronyiak. Nem is lehetnénk másmilyenek, mert szüleinktől, nagyszüleinktől is azt láttuk, hogy a közös gondokat közös erővel oldották meg. Ha kidőlt egy oszlop, ha beszakadt egy patak hídja, ha a templomot ki kellett meszelni vagy az iskolában cserepet kellett forgatni, sorban álltak az önként jelentkezők.
Ma viszont mindenről előtanulmány kell, majd közbeszerzés, tervezés, megint közbeszerzés, kivitelezés, folyamatos beszámolók, részletes elszámolás – a fogpiszkálót se felejtsd ki! És következik az egymásra mutogatás, amit csak az oldhat fel, ha közösen egyfelé mutatunk: a sokat szajkózott rossz törvényekre.
A KRESZ azt tanítja, hogy a súlyos sérültet nem szabad megmozdítani, várnunk kell, míg a szakavatott mentő a helyszínre érkezik. Kézen-közön súlyosan megsebesült a rendszerünk is, és valamiért ugyanúgy kezeljük, mint a közúti sérültet. Holott míg előbbi esetben a gerinc védelme a tét, utóbbi éppen gerincsorvadást okoz!
Kovács Hont Imre
