Hirdetés

Sokan igénylik a házszentelést.

HN-információ
Vízkereszt napján ér véget a karácsonyi ünnepkör, amelyet farsang követ egészen hamvazószerdáig. Ezekben a napokban látogat el a házakhoz, lakásokhoz a helyi plébános, hogy az otthonokat megszentelje és áldását adja a családokra. Ebben az időszakban szokás a szentelt vízzel házszentelést tartani. A szertartás során a megszentelt ház ajtajára számok és három betű kerül: a számok az aktuális évet jelölik, a három betű jelentése (G+M+B) a Betlehembe érkező három király neve, Gáspár, Menyhért és Boldizsár. Bár a kezdetekben a felirat C+M+B volt, amely a latin „Christus mansoniem benedicat”, vagyis „Krisztus áldja meg ezt a házat” szavak rövidítése volt. Czikó László, Csíktaploca plébánosa elmondta, hogy az általa érintett terület lakosainak (Csíktaploca, Csiba, Erdőalja) 98 százaléka igényli a házszentelést, még azok is, akik más vallást gyakorolnak. Mivel a plébános személyesen szeretne találkozni a családokkal, így a házszentelés 16 napon át is tart, reggeltől estig. Összesen 1300-1400 házszámhoz látogat el ez idő alatt, ahol néha egy házszámon belül több ház is található. A csengettyűsök egy krétával meghúzott vonallal jelölik azokat a házakat, ahol nem igénylik a szentelést, esetleg elutaztak. Ebből kifolyólag a pótházszentelésnek kitűznek egy napot, amikor az elutazott családok igényelhetik a szentelést. − Mindenhol nagyon pizitív a fogadtatás. Felkészülve és nagy szeretettel várnak minket örökké – emelte ki Czikó László, Csíktaploca plébánosa.

Szöveg: Szilágyi Dalma-Orsolya, Fotó: László F. Csaba



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!