Hirdetés

Részvételi csúcs

Nyilvánosságra hozta a ma­gyar szövetség annak a 25 atlétának a nevét, akiknek az indulása már biztos az augusztus 19-én rajtoló budapesti világbajnokságon, és ez alapján biztos, hogy női 100 méter gáton és férfi kalapácsvetésben is három-három hazai versenyző szerepel majd a Nemzeti Atlétikai Központban.

Jakab Árpád
Becsült olvasási idő: 3 perc
Részvételi csúcs
Halász Bence nagy dobásra készül Fotó: MTI

A női gátasoknál az Európa-bajnoki ezüstérmes, országos csúcstartó Kozák Luca helye már korábban is biztos volt, mivel teljesítette a kijutási szintet. Mellette a júliusi országos bajnokságon mögötte második és harmadik Tóth Anna és Kerekes Gréta is futhat a gátasok között. A kalapácsvetőknél az ugyancsak Eb-második Halász Bence indulhat szinttel, de ott lesz a mezőnyben Rába Dániel és Varga Donát is.
A MASZ bejelentette, hogy már elérte a 25 főt a magyar vb-csapat létszáma, szombaton pedig közzétette a névsort, illetve ismét jelezte, hogy a létszám még bővülhet, hiszen a válogatott összeállítása háromlépcsős folyamatban alakul ki. A végleges és teljes névsort holnap jelentik be – adta hírül az MTI.
Gyulai Miklós, a MASZ elnöke a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy az esetleges visszalépések miatt további magyar versenyzők kerülhetnek oda „az indulási küszöbre”, a szövetség pedig támogatni fogja, ha valamelyik atléta esetében ez így alakul. „Korábban még egyetlen vb-n sem volt 25 magyar induló, tehát ez a létszám már önmagában csúcs, de a végleges lista 30 fő felett lesz” – nyilatkozta Gyulai Miklós, és hozzátette, a magyar atlétika már most túlteljesített a korábbi világbajnokságokhoz képest, ehhez pedig kellett az is, hogy a hazai vb-rendezés megdobta a motivációt.
„Köszönet jár a versenyzőknek és az edzőknek, aki napról napra odatették magukat és dolgoztak ezért, a mezőny ugyanis minden versenyszámban nagyon sűrű, ezért egyáltalán nem könnyű dolog kijutni egy-egy világeseményre” – fogalmazott az elnök, aki hangsúlyozta: a budapesti vb egyedülálló történet a magyar atlétika és a magyar sport történetében, de „nem ez az életünk utolsó versenye”, jövőre olimpiát és Európa-bajnokságot rendeznek, két év múlva pedig következik az újabb vb.
A budapesti vb-n mindössze négy olyan szám van – férfi és női 10 ezer méter, női 3000 méteres akadályfutás és férfi rúdugrás –, amelyben biztosan nem indul magyar atléta.
A vb-t augusztus 19–27. között rendezik a Nemzeti Atlétikai Központban, az utcai futó- és gyaloglóversenyeknek a Hősök tere ad otthont.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!