1992 óta érdekes és kellemes egyéniségű alakja a Csíkszeredai Régizene Fesztiválnak az isztambuli Erdal Şalikoglu zenész; képzettsége szerint reumatológus szakorvos. Csíkszeredai fellépései alkalmával régizene-szakmai sikerekben és közönségsikerben egyaránt részesült; mindenki „ismeri”, de róla keveset tud. Szabó András muzeológus faggatta a vendéget. – Hogyan ismerkedtél meg Kobzos Kiss Tamással? – Fontos a vele való találkozásom, a megismerkedésünk. Ott voltam Magyarországon; 100-150-en voltunk orvosok egy továbbképzési alkalommal. Csak velem történt ez… mert Kobzossal találkoztam. Neki már volt a török zenéhez valami érdeklődése. De nem volt kivel, mikor, hogyan csináljon valamit. És amikor vele találkoztam, akkor kezdődött a folyamat, abból kaptam ezt az érdeklődést. Olyan lemezeket mutatott nekem, hogy csodálkoztam; tíz vagy tizenöt évvel azelőtt Párizsban kapta azokat. Ezután elkészítettük első lemezünket XX. századi énekmondásból. – Emlékszem az első fellépésetekre, amikor Kobzos Kiss Tamás bevezette az előadást, nem úgy beszélt, mint bármely más fellépésekor. Látszott rajta, sugárzott belőle, hogy örömteljesen beszél kettőtök ismeretségének fontosságáról. – Tamásnak köszönhetően van mindez, a meghúzást tőle kaptam; csak úgy lehetett, csak úgy sikerülhetett, ő csavarta a kulcsot. Hál’ istennek én is kész voltam akkor… – Itt abba is hagytam a zenésszel való társalgást, mert interjúkészítési célom az Egri csillagok és más magyar művek fordítójával való beszélgetés volt. 1541-ben, 475 esztendeje esett el Budavár. A török történetoktatást jelentős eseménynek tekinti-e, tanítják-e az iskolában? – Középiskolában, a történelemórán tanítják, de csak annyit, hogy melyik szultán korában mi történt. A köztudatban csak annyit tudnak, hogy Szulejmán korában ezek s ezek történtek: 1526-ban Mohács, 1541-ben Budavár meghódítása, aztán 1566-ban Szigetvár bevétele stb. – A szigetvári csata előtt, 1552-ben, még volt egy: 464 esztendeje az egri csata, amely a Dobó István vezette várvédők hősies győzelmével végződött. Regényében, az Egri csillagokban ennek az eseménynek állított csodálatos emléket Gárdonyi Géza. És ezen az eposz jelleggel is rendelkező regényen nő fel a magyarság, ezzel alapozzuk meg hős fogalmunkat és nemzettudatunkat egyaránt. A török történetoktatás milyen jelentőségű eseménynek tekinti, tanítják-e, említik-e az iskolában? – Történetoktatásunkban Egerről egy szó sem esik. A szakmai dokumentumokban is csak pár sor: hogy egyszer próbálták és nem sikerült, aztán sikerült bevenni a várat. De a szakmai szövegben sincs arról szó, hogy első alkalommal miért nem. Akkora had, akkora erő és ezernyolcszáz védő; fele paraszt és asszony, s mégsem sikerült. Én tudom, miért nem sikerült. Ahogy Sudár Balázs turkológus barátom a fülszövegben írta; a törökök nagyon jól tudják azt az érzést, ami benne van ebben a könyvben. A saját maguk életében ilyen volt a Dardanellák-beli, azaz a Gallipoli melletti ütközet, amikor több százezren jöttek az angolok, az új-zélandiak és az ausztrálok. [A Gallipoli-félsziget ostroma 1915. február 19-től 1916. január 9-ig tartó csata volt, melynek során a védekező török hadsereg sikerrel védte meg a Dardanellák tengerszorost a támadó brit és francia erőkkel szemben – szerk. megj.] A hatalmas erővel és modern haditechnikával szemben kétszázötvenezren haltak meg a törökök, akiknek semmijük sem volt, de többen haltak meg a támadók közül. És én azt is tudom, hogy ez hazafiasság volt, hazaszeretet volt, hősiesség volt. És azt is tudom, hogy majdnem egy szót sem tudtak volna erről a nyugat-európaiak, ha nem angolok lettek volna, akik meghaltak, és nekik nem sikerült ez az ostrom, ez a támadás. – Mi késztetett a regény lefordítására? – Én – az említett bennem élő érzéssel –, amikor megismertem ezt a történetet, akkor gondolkoztam el, hogy valakinek le kellene fordítania ezt. Mert száztizenhárom év alatt – 19 nyelvre fordították –, de senki sem törökre, pedig magyarról és törökről szól. Ez értelmetlen dolog. Így fordítottam én. Tudjuk, én tudom, s egyre többen Magyarországon is, hogy Szulejmánnak nem az volt a terve, hogy Magyarországot meghódítsa. Egyáltalán nem. Meg kell tudni, hogy mi történt Mohács után. Majdnem egy katona sem maradt Magyarországon. Nyitva volt a kapu, azonnal, tizenöt-húsz nap alatt odament volna, s mindent elfoglalt volna. Nem tette. Miért nem tette ezt? Azért, mert ő nagyon okos, értelmes szultán volt. Nagyon jól tudta, hogy oly messzi és hatalmas földet nem lehet kézben tartani. Legalább harmincezer török katona ott-tartására lett volna szükség. Tudod, ez mennyibe került volna? És miért? Semmiért. Mert a vörös alma – kırmızı elma nem Budin (Buda) volt, hanem Bécs, utána Róma. Az oszmán szultánok álma – a vörös alma –, az Róma volt. Mert tudták, hogy aki Rómát és Konstantinápolyt, azaz Isztambult egy időben kezében tartja, az lesz a világ ura… – Hál’ istennek, megszűnt köztünk az a nagy ellenségeskedés! – szúrtam be spontánul az előre nem számított megjegyzésemet, s azonnal kaptam is a népeink közti vérségi kapcsolatokra is utaló megnyugtató választ: testvérháborúk mindig voltak. Anatóliában is bégségek között, s Közép-Ázsiában is a trónért, a hatalomért… 14 évvel az egri csata után, 1566-ban, 450 esztendeje vezette Zrínyi Miklós hős várvédő kapitánnyal szemben a Szigetvár elleni ostromát I. Szulejmán szultán, de már nem érte meg a csata győzelmes kimenetelét, szeptember 6-án meghalt. Az idén, szeptember 7-én, a helyszínen és a Magyar–Török Barátság Parkjában hatalmas ünnepségre kerül sor. Három ország, Magyarország, Horvátország és Törökország elnöke, valamint ma is élő oszmán dinasztialeszármazottak hivatalosak erre az eseményre. Te jelen leszel-e, s ha igen, milyen szerepkörben? – Igen. Ha sikerül – most van a tárgyalás –, akkor tizenöt fős népzenecsoporttal megyünk. Ez pénzbe kerül. Ha ez nem sikerül, én mindenképpen ott leszek és a Mesi trió is [Guessous Majda Mária vezeti]. Lesz két vagy három közös műsorunk. 7-én az elnökök ebéde lesz, s akkor játsszunk 10-15 percet, majd este lesz koncertünk, és 8-án, a török napon is lesz koncertem. De ennél fontosabb számomra, hogy én Újkéri Csaba már két megjelent könyvét fordítottam. Az első Szigetvár visszafoglalásáról – Handzsár a tükörben –, a második – Sziget pajzsai – Szigetvár ostromáról szól. Én akartam volna, hogy fordítástrilógiám legyen, könyvet kerestem, s kérdeztem Csabát is. Aztán Hóvári János barátom, volt ankarai nagykövet azt javasolta, hogy írjon egy új könyvet Csaba. Csak Szulejmán és Zrínyi haláláról és a város elestéjéről szóljon. Meg is írta, s én párhuzamosan fordítottam. S így én három Szigetvárról szóló török nyelvű könyvvel megyek… – Végezetül – pedig nem illeszkedik a témához –, megkérdem: a török reumatológus mennyire ismeri a Székelyföld ásványi gyógyhatású természeti adottságait?

– Egyáltalán nem. Azért nem, mert – bár ez a tizenkettedik alkalom, hogy ide járok, s ebből nyolcszor Kobzos barátommal – csak a fesztiválért jártunk, és én mindig a fesztiválra koncentráltam. * Búcsúzáskor megígértem neki, hogy – ha ismét útra kel – a jövő esztendőben elviszem mofettázni.

[box type="shadow" ]„Erdal Şalikoğlu 1955-ben született, szakmája szerint reumatológus. A hazájabeli amatőr néptáncmozgalomtól jutott el a tudatosan vállalt régizenéléshez. 1991 májusától másfél esztendeig Magyarországon volt szakmai továbbképzésen, ekkor ismerkedett meg Kobzos Kiss Tamás (†2015) énekmondóval, akihez szoros barátság fűzte. Számos alkalommal koncerteztek együtt Magyarországon, Törökországban és a Csíkszeredai Régizene Fesztiválokon. Több közös hanglemezük közül kiemelkedik a Szívetekben őrizzetek című, amely a törökországi Ásik Vejszel (1894–1973) költő, énekes, bağlama- és sazművész dalait tartalmazza magyar és török nyelven. A lemeznek nagy sikere volt, törökországi kiadásban is megjelent; itt utóbb további két közös CD-jük is napvilágot látott. 2011-től az Isztambuli Magyar Kulturális és Baráti Társaság alapítója és elnöke. 2012-ben megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést a magyar kultúra iránti elkötelezettsége, a magyar–török kapcsolatok sokoldalú ápolása és fejlesztése érdekében végzett munkássága elismeréseként. 2013-ban török nyelvre fordította Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényét. 2015 májusában a Panoráma Világklub »tiszteletbeli magyar«-nak választotta. […] A [június 13-i] műsoron főként a kedves baráttal és útitárssal, Kobzos Kiss Tamással (1950–2015) egy majd negyedszázadon át közösen előadott énekelt versek, Balassi Bálint, Júnusz Emre, Pir Szultán Abdal és Ásik Vejszel művei szerepelnek, valamint elhangzanak török népdalok is. Júnusz Emre 13. századi török költő, filozófus, a szúfi miszticizmus kiemelkedő alakja; dalai főleg isteni szeretetről és az emberi sorsról szólnak. Pir Szultan Abdal 16. századi bektasi költő, énekmondó, humanista; dalaiban szerelemről, békéről, ellenállásról, halálról és Istenről mesél. Ásik Vejszel (1894–1973) költő, énekes, bağlama- és sazművész; művészi világában és hangszerjátékában az énekmondók ősi hagyományának képviselője.”[/box]