borús égbolt
Posta
Lassan értelmét veszíti a következő vicc: „Csengetnek a rovott múltú korosabb nőszemély ajtaján. – Ki az? – kérdi. – Posta – hangzik a rövid válasz. Mire elhangzik bentről egy újabb kérdés: – Hányan vagytok?” Értelmét veszti ez az altesti és a nyelvi humort ötvöző vicc, mert a fiatalok lassan-lassan nem értik meg a posta, postás fogalmát. Nem ismerik a kék egyenruhában járó nénit vagy bácsit – akire ugyancsak a vicc szerint sok gyermek hasonlít az utcában –, aki nehéz táskáját cipelve levelet, üdvözlőlapot, levelezőlapot vagy képeslapot (még tudja valaki, mi a különbség a kettő között?), csomagszelvényt vagy pénzesutalványt, számlát és nyugdíjat kézbesít. No meg újságot. Többnyire pontosan járt, esőben, hóban, napsütésben egyaránt, mindenkinek köszönt az utcában, s mindenki ismerte. A kutyák is ismerték, mert mind megugatta, s azt hitte, hogy ő kergette el a kerthez, kapuhoz lépő, majd sietve távozó egyenruhást.
A postát mint intézményt megviselte a rendszerváltást követő bő negyedszázad műszaki fejlődése. A levélírást, táviratozást, üdvözletküldést kiváltotta az sms, az e-mail és a közösségi média, a csomagküldésre sem kizárólag a posta szolgáltatásait veszik igénybe, a gyorspostaszolgálatok gyorsabbnak és hatékonyabbnak bizonyultak, s a gyermekpénzt meg a nyugdíjat is a jogosultak jelentős része nem a postástól várja, hanem bankkártyára, számlára kapja. Mindeközben a posta központi vezetői képtelenek voltak korszerű, piacképes vállalkozássá tenni a gondjukra bízott intézményt – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy mindmáig nem lehet bankkártyával fizetni a postahivatalokban.
S a központ tehetetlenségét a végek sínylik meg: fokozatosan építettek le hivatalokat, vontak össze postás állásokat, helyenként részmunkaidőben foglalkoztatják a munkatársakat, helyenként lehetetlenné téve még annak a csökkent volumenű munkának a becsületes elvégzését is. S ezáltal nagy területeken fosztják meg a lakosságot attól, hogy minőségi postai szolgáltatásokban részesüljön. A legnagyobb a gond a kistelepüléseken, illetve azokban a falvakban, amelyek nagy területen fekszenek, a házak szétszórtan állnak, mint például a Gyimesekben vagy Varságon. A jelek szerint – no meg a lapunkban is a minap közölt olvasói levél tanúsága szerint – most Udvarhelyszék falvaiban szűkíti a posta a tevékenységét.
A falvak lakói bizonyára nem tartanak attól, hogy többet nem kapnak számlát, mert az áramszolgáltató, a gázszolgáltató, a kábeltévé-társaság, a mobilszolgáltató, no meg az adóhivatal megkapja a módját annak, hogy eljuttassa a fogyasztóhoz a számlát. De joggal tartanak attól, hogy nem kapnak többé újságot, le kell mondjanak lapunkról, egyházi lapjaikról, postán rendelt folyóiratokról. S ezzel a tájékozódáshoz való alapvető emberi joguk sérül…
Megoldás? Bizonyára van. Csak éppen pénz legyen a megvalósításához…
Addig is sokan várják, hogy a postás becsengessen, s még akár egy altesti és nyelvi humorral fűszerezett viccet is mondjon…
Sarány István
.jpg)
.jpg)
