borús égbolt
Pofonba futva
Amikor ezeket a sorokat írom, még nem teljesen biztos a hétvégi népszavazás kimenetele. Csupán annyit látok, hogy a 19 órai adatok alapján 18,87 százaléknál álltunk. De ez már elég ahhoz, hogy kijelenthessük: a referendum megbukott. Ha a 30 százalékos részvételi arány nem valósult meg, akkor minden tekintetben, ha pedig mégis elérték az érvényességi küszöböt, akkor a szégyenletesen alacsony támogatottsága miatt „csak” erkölcsileg bukott meg. De erkölcsileg nagyon!
Egy pap egyszer azt mondta nekem, hogy hiba olyan vezetőket választanunk, akiket korábban megfélemlítettek. Ez az általam egyébként igen tisztelt pap nyíltan az Igenekre biztatta híveit. Egy olyan népszavazás kapcsán, amelynek kampányát a megfélemlítésre építették a kezdeményezők – egyesek burkoltan, mégis átlátszóan, mások egyáltalán nem titkolva. Elvileg a családról kellett szavazni, valójában a házasságra alapozták a mozgósítást. Elvileg senki ellen nem szólt, gyakorlatilag viszont senki mellett sem – derül ki a számos értelmezés, olvasat alapján. Annyiféle polgárjogi, emberjogi, politikai és vallási megközelítésből világítottak rá a témára, annyi félreértésnek adtak lehetőséget, hogy a szavazópolgár könnyedén megvezethető volt.
Éppen ez lett a veszte. Gyáván, gerinctelenül próbálta elejét venni a homoszexuálisok házasságkötésének. Mert ugye, törvényileg most sem lehetséges, az alkotmányos rögzítés viszont garancia arra, hogy törvénymódosítással a jövőben sem lehessen az. Csakhogy ezt illett volna felvállalni! Érdemes lett volna nem összekeverni a házasságot a családdal, és érdemes lett volna figyelembe venni, hogy a 21. századi európai állam szekuláris intézményrendszer, és a szavazatgyűjtés nem történhet szinte kizárólag a templomokban!
Az anya–apa–gyermek(ek) családmodell mellett több más, minden korban és vallásban létező modell létezik, el sem kell jutnunk a melegházasságig, hogy valami eltérőt lássunk. Ez a referendum viszont úgy akart eljutni odáig, hogy a – mondjuk úgy – „nem szokványos”, „nem keresztényi” mintától eltérő, de heteró kapcsolaton alapuló modelleket összemosta volna a melegekkel.
Templomba járó, vallásos ember vagyok. Lesütött szemekkel hallgattam végig a vasárnapi istentiszteleten az egyházi mozgósítást, és közben azon morfondíroztam, hogy mivel jobb a keresztény fanatizmus az annyira rettegett iszlám fanatizmusnál? Talán mert a mi hitvallásunk arra int, hogy szeressük az ellenségeinket, az övéké pedig ennek ellentétére buzdít? De vajon szeretjük-e az ellenségeinket, vagy éppen az ő irányelvükkel azonosulunk a magunk „nyelvén”? (És halkan teszem fel a kérdést: buzdíthat egy olyan egyház a természetellenes, a társadalmilag kontraproduktív melegházasság ellen, amelynek papjai cölibátust fogadtak? Ez nem természetellenes? Ez nem kontraproduktív? Igen, hallottam erre mindenféle magyarázatot, a protestánsoknál mégis működik 500 éve…)
Egyetlen dolog aggaszt, függetlenül a népszavazás végkimenetelétől. Még nem tartunk ott, hogy erről beszéljünk, de ha felocsúdtunk, vegyük észre, hogy az alkotmányunkban a család eszerint eddig is a házasságtól függött: házastársakhoz köti a meghatározás. A szemfülesebbek talán évek óta tudatában vannak ennek, sokunkat viszont éppen ez a népszavazás ébresztett rá arra, hogy – a nemmel szavazók és a meggyőződésből távolmaradók érvei alapján – továbbra sem passzolnak a fogalmak. Megbosszulhatja ez önmagát? Hiszen eszerint alkotmányos értelemben például az élettársi kapcsolaton alapuló családok nem minősülnek családnak. Hogy a törvény mást mond, az egy dolog, de éppen azért volt a nagy felhajtás, mert csak az alkotmány jelenthet garanciát…
Szavaznék azon a referendumon, amely nyíltan kimondja, hogy a házasság egy férfi és egy nő szövetsége. Azon a referendumon is szavaznék, amely a családot egyszerűen legkevesebb két ember vér szerinti vagy jog szerinti szövetségének tekintené. És miért ne: lehessen ő gyermekét egyedül nevelő anya, élettársi viszonyban élő férfi és nő (és gyermekük, gyermekeik), vagy éppen bejegyzett élettársi kapcsolatban élő melegek.
Egyelőre viszont maradok azzal az elégtétellel, hogy nem vettem részt a népszavazáson, és ezzel hozzájárultam a lejáratásához egy olyan referendumnak, amely meg sem merte kérdezni, amit tulajdonképpen kérdezni akart.
Kovács Hont Imre
.jpg)