borús égbolt
Péter, a kőszikla
Mt 16,18
De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.
A székely embernek különösebbképpen nem kell bemutatni a sziklát. Balladák, legendák, népdalok, népmesék középpontjában megtalálható, s mint Őrkő, Ünőkő, Likaskő, Oltárkő üzen az utókornak különböző történeteket. De túl a szívhez szóló hagyományokon, a székely ember a valóságban is sokszor látja a sziklát. Ha ekéjét beleakasztja a földbe, helyenként éles csikorgással súrolja a sziklát. Ha tempós lendülettel húzza a kaszát, helyenként ki kell zökkenjen a ritmusból, mert ott fekszik a kaszát ölő szikla. Ha a fadöntés gondjával vagy a kirándulás megnyugtatásával járja a Hargitát, a fenyők gyökere között megtalálja a sziklát. Vagy megtalálja növényzetet nem tűrő egyeduralkodóként is, amelyre csak a nyakficam kockázatával lehet feltekinteni. Ha a fa jellemző a székelység életére, hiszen mindenütt „Erdővidék” a mi hazánk, ugyanakkor a szikla is jellemző, hiszen egymagában vagy darabra törve, haszontalanul heverve vagy hasznosan beépítve, de mindenütt megtalálható. Ennek a sziklának sok tulajdonsága ismerős előttünk. Mindenekelőtt: tömör, súlyos, erős, rendíthetetlen. A szikla tulajdonságait Jézus is ismerhette. Ő, aki rajongott a természetért, aki beszédeiben megszólaltatta még a vadvirágot is, bizonyára járt a Sinai- vagy a Nébó-hegy sziklái között. S akiben mély nyomot hagyott minden életrezdülés, hogyne hagyott volna mély nyomot egy-egy sziklaszál sokatmondó, néma beszéde? Hogyne ismerte volna fel a szikla évezredekkel dacoló erejét, hogy a vihar, amely az erdőket, városokat földig tarolja, alig hagy nyomot tömör, súlyos testén; s hogyne ismerte volna fel, hogy népek jönnek, népek elmúlnak, de még akkor is áll a szikla, az idők szemtanúja?!... Hát akkor a maga helyén miért nem hivatkozott rá? Léleképítő munkájában miért nem alkalmazta tömör alapnak? Cézárea Filippi környékén hogyan mondhatta Péternek: te kőszikla vagy, és reád építem fel az én anyaszentegyházamat. Vajon ő, aki tisztában volt a szikla tulajdonságaival, hogyan tévedhetett ekkorát? Hát nem az lett volna a helyesebb, ha így szól: kősziklára építem fel az anyaszentegyházamat! Hát az embert, legyen az Péter vagy bárki más, a megmaradás szempontjából fölébe lehet-e emelni a sziklának? Hát nem azt bizonyítja az élet, hogy az ember esendő, múló lény? De igen, Testvéreim, s mégis, amikor Jézus Péterre és nem a kősziklára alapozott, nem tévedett. Nem tévedett, mert bár igaz, hogy erős a szikla, az ember annál mégis erősebb. Erősebb, mert az ember maga a mindig megújuló élet. Erősebb a végtelenből végtelenbe nyúló értelmével, a lelkével, az érzéseivel. Erősebb, mert az embernek van saját akarata, vágya, cselekvése, amíg a kőszikla csak élettelen anyag. A szellem elsődlegességét hirdeti ez a tétel, az anyag felett álló hatalmát. Ha a sziklából villám vagy vihar egy darabot kiharap, a csonkaság megmarad, sőt tovább gyarapodik az, de ugye igazolja az élet, hogy az ember kiújulhatja, s ki is újulja a csonkaságokat?! A kősziklát, az anyagot az ember már az ókorban szétporlasztotta, de ugye, hogy világtragédiák sem tudják megölni az egyetemes életet?! Ezért választotta Jézus Pétert, az embert alapnak. S hogy nem tévedett, azt sok példa igazolja.
Hosszú lenne elsorolni, hogy kik és miben voltak Péterek, hosszú lenne felmutatni az evangéliumot valló, egyházat építő szíveket, hiszen Péter apostol és a kiemelkedő személyiségek, hősök mellé fel kellene zárkóztatni a föld népét is, s ezért elég, ha ennyit megállapítunk: az egyháznak mindig szüksége volt Péterekre, s a korok mindig is megszülték azokat. És ez a szükségesség ma is hallatja szavát. Mert ebben a korban is, amikor látni sem lehet az erős anyagok vége-hosszát, amikor a sziklánál erősebb ötvözeteket készítenek, ebben a korban is az egyház csak az emberre épülhet. Mert mind lehet a cement, de ha nincs érző emberi szív, a templom akár össze is dőlhet! Mind lehet a mész, de ha nincs érző emberi szív, a falak csúfosan levetkőzhetnek. Mind lehet az evangélium, de ha nincs érző szív, amely megélje azt, akkor a jézusi igazságok el is tűnhetnek! S ha a templom mégsem dől össze, ha a falak időről időre újba öltöznek, ha vasárnapról vasárnapra megszólal a harang, s ti családias szeretetben körülülitek a szószéket, azt jelenti, hogy ma is vannak kőszikla, helytálló, kemény tartású Péterek! Péterek, szívek, érző emberek, akikre hagyatkozhat, számíthat Jézus, s annak földi közössége, az anyaszentegyház. Ha ma Jézus megjelenne köztünk, s szóra nyitná ajkát, bizony sokakra mutatva ma is elmondhatná: „Te Péter vagy, én ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat.” Péter vagy te, aki szellemi és anyagi áldozatoddal szolgálod a közösséget. Péter vagy te, családanya és családapa, aki nemcsak önmagadért, gyermekeidért, de egyházadért is verejtékezel! Péter vagy te, aki eljössz a templomba, hogy tégy, imádkozz önmagad mellett egyházadért is!
Legyenek hát áldottak ezek a sziklák, ezek a szívek, ezek az emberek, akik fundamentumként önmagukat adják! Legyen áldott a kéz, amely dolgozik azért, hogy imára kulcsolódhassék. Legyen áldott a váll, amely a közterhek alatt nem remeg! Legyen áldott a homlok, amely mögött nemcsak személyi, de közösségi gondok is meghúzódhatnak! Legyen áldott a jellem, a becsület, amely péteri maradt! Ne fogyjanak hát ki soha az ilyen kősziklák! Szülessenek, jöjjenek mindig az újabbak, hogy sohase sirassuk az alap, a szikla porlását, de birtokoljuk a jövőt, az életet. Ámen.
1978. Homoródszentpál
Keresztes Sándor nyug. unitárius lelkész
A cikk a Hargita Népe március 22-i számában jelent meg.
web.jpg)
