borús égbolt
Paternalizmus
Az állam – illetve az állam nevében a kormányzó politikusok – mindent jobban tudni vél, mint a polgárok. Legalábbis ez derül ki megnyilatkozásaikból és főként cselekedeteikből. A mindentudásból atyáskodás fakad, s a gondoskodó államatyuska gondoskodik – illetve az állam nevében a kormányzó politikusok gondoskodnak – a jó, a hűséges alattvalókról. A kevésbé hűségesekről, illetve a félreszavazókról kevésbé gondoskodnak. Tehát államatyuska keze ha kell, simogat, de ha kell, büntet, lesújt. Vagy csak bezárul marka.
Holott a nyugati értékrendben az állam szerepe egyszerű: feladata a belső rend megteremtése, a meghatározott társadalmi és gazdasági viszonyok fenntartása, a külső védelem biztosítása, a társadalom szervezése és vezetése. Ugyanakkor feladata a közjavak előállítása, a közszükségletek kielégítése, mint például a rend- és jogbiztonság, az egészségügy és az oktatás finanszírozása. Másik fontos feladata az államnak a jövedelem újraelosztása, az adókból befolyt összegeket visszaáramoltatja azokhoz, akik helyzetüknél vagy feladatuknál fogva támogatásra szorulnak. Ez pedig az állam másik nagy feladatának teljesítését, a kiegyensúlyozott fejlődés biztosítását szolgálja.
A szociális biztonság megteremtése, az egészségügyi alapellátás biztosítása, az oktatáshoz való hozzáférés garantálása alapvető állami feladat. De azt már rég tapasztaltuk – miként megtapasztalták már mások is jóval korábban –, hogy az állam nehézkesen mozog, bürokratikus, ráadásul bizalmatlan saját polgáraival szemben. A bizalmatlanság nyilván nem az állam mint intézmény, hanem az államot képviselő, a nevében eljáró kormányzó politikusok attribútuma: a polgár mohó, a polgár többre tart igényt, mint amennyi megilleti, s ráadásul pofátlan is, mert mind többet és többet akar.
Pedig a polgár nem kíván egyebet, mint az állampolgárhoz méltó életet élni. Ez pedig azt feltételezi, hogy az állam szolgálja az állampolgárt – a miniszter szó eredeti jelentése ’szolga’, ’segéd’, lásd a magyarban meghonosodott ministráns szó értelmét! –, s nem a polgár az állam – illetve a nevében eljáró politikusok szolgája. A miniszteri cím mifelénk a főúri ranggal egyenértékű, viselése pedig holtig tartó…
A civil társadalom alulról szerveződik, az egyházak pedig rendeltetésüknél fogva a közösséget szolgálják. Így a civilek és az egyházak egyaránt számos olyan feladatot ellátnak önként, amelyet az állam nem, vagy csak hiányosan végez: például házi beteggondozást végeznek, rászorulókon segítenek, szociális, társadalmi és esetenként kulturális munkát végeznek, oktatási intézményeket működtetnek. Tehát állami feladatokat látnak el. Így az államnak kötelessége lenne e feladatok ellátásához szükséges minimális összeget biztosítani, finanszírozni például a betegellátást vagy fejkvótát biztosítani a civil vagy egyházi oktatási intézményeknek is. Az elosztás pedig normatív jellegű kellene legyen, pontos és kiszámítható, a tevékenységek tervezhetősége érdekében. S a prioritásokat ne a pénzt kegyként osztó állam – illetve képviselői kellene meghatározzák, hanem a kedvezményezett közösségek.
Míg ez nem így fog történni, a keleti mentalitású paternalizmus tovább él kies tájainkon, s az állam – illetve az állam nevében a kormányzó politikusok – mindent jobban tudni vélnek, mint a polgárok.
Sarány István
.jpg)
.jpg)
