Papírúton papírkocsik
A világon egy országnak sincs annyi autópályája, amennyit Románia fel tud mutatni… papíron. Minden román kormány előrukkol egy-egy térképpel, amelyen bejelölik azokat a városokat, amelyeket autópályákkal akarnak összekötni, néhány évente aktualizálják ezeket a papírokat, aztán minden megy a levesbe, bocsánat, a papírmegsemmisítőbe, majd a szemetesbe. Egy-két év után pedig kezdik elölről az egészet.
Főleg a mai 18–25 év közötti korosztálynak, akik csak néhány éve rendelkeznek hajtási jogosítvánnyal, furcsának tűnhet, hogy a nép által oly nagy szeretettel övezett dicső vezér, Nicolae Ceaușescu még az 1960-as évek végén rajzolta – vagy rajzoltatta – meg a romániai autópályák térképét. Nem volt annyira buta, mint azt sokan képzelnék, mert a mai állami vezetés is ezeket a térképeket rángatja elő olykor-olykor a fiókból és aktualizálva leteszi az asztalra: elvtársaim – bocsánat, uraim –, itt kell majd autópályát építeni. Románia domborzata csodálatos módon nem változott a 60-as évek végétől, a suszterinas is tudta, hol lehet könnyebben autópályát építeni, de neki alig több mint száz kilométer építése fért bele a négy „csincsinálba”.
1990 után minden román kormányfő prioritásnak tekinti az autópályák építését. Készülgetnek is ezek, igaz, szakaszosan és olyan hosszú időn át, hogy ennyi idő alatt a rómaiak a Várhegy melletti Ulpia Traiana tartományi fővárostól négysávos, kockakővel kirakott szekér- és kocsiutat építettek volna Rómáig. Sok sofőr mondja, az országnak szüksége van autópályákra, mert Szatmárnémetiből a román tengerpartig két kaja és négy szükségletek miatt beiktatott szünettel legalább 18 óra az út autóval és egy örökkévalóság vonattal, de sokszor kisebb távokat is hosszú idő alatt teszünk meg, mert országútjaink állapota siralmas – néhány kivétellel.
De mielőtt az autópályaterveket a mostani kormány is elsüllyesztené, addig jó volna, ha az országutakat legalább némileg rendbe, járhatóbbá tennék. De addig is a papírutakon közlekedhetünk papírkocsikkal.
Kopacz Gyula