Hirdetés

Padba ültetik a támogatást igénylőket

HN-információ
Egyhetes képzést indít az APIA munkatársaival közösen a Hargita Megyei Agrárkamara azoknak a gazdálkodóknak, akik a területalapú támogatás benyújtásakor az ökogaz­dál­kodási vagy az agrár-környezetgazdálkodási csomagokat is igénybe vették. Rövidített, egyhetes tanfolyamokat indít a napokban a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökségtől (APIA) bio-, illetve agrár-környezetgazdálkodási támogatást igénylő gazdák számára a Hargita Megyei Agrárkamara – tudtuk meg Miklós Leventétől, az agrárkamara munkatársától. Elmondta, az APIA Hargita megyei szakembereivel közösen zajló képzést a mezőgazdasági minisztérium felkérésére szervezik. Hozzátette, a képzésen való részvétel az érintett gazdálkodóknak is kapóra jön, főként, hogy az ökotámogatást vagy az agrár-környezetgazdálkodási csomagokat igénybe vevők a kifizetési ügynökséghez benyújtott támogatási kérelmeikben a témához illő tanfolyam elvégzését is vállalták. De a képzési programmal szerzett bizonyítvány a következő támogatásigénylésnek is előfeltétele lesz – emelte ki az agrárszakember. – Az APIA-val közösen szervezett egyhetes tanfolyam azoknak a termelőknek szól, akik idénre az ökológiai gazdálkodási, illetve az agrár-környezetgazdálkodási támogatási csomagokat igényelték. Egészen pontosan a 10-es és a 11-es intézkedésekről van szó – részletezte Miklós Levente. Az agrárkamara munkatársa elmondta, a Csíkszeredában december elejétől induló tanfolyamok részvételi díja 100 lejbe kerül, ám a továbbiakban a szervezők arra törekednek, hogy a képzések minden hónapban az adott hónap utolsó hetére essenek. – A képzéseket igyekszünk rendszeressé tenni, hogy azok a gazdák, akik nem fértek be az első tanfolyamcsoportba, kapjanak esélyt a másodikban, harmadikban – jegyezte meg a Hargita Megyei Agrárkamara felnőttoktatásért felelős munkatársa. Ami az egyhetes tanfolyam tartalmi részét illeti, Miklós Levente elmondta, a 7 napból kettőt a kifizetési ügynökség munkatársai tartanak: itt a támogatási kérelmek kitöltéséről, a parcellák azonosításáról és támogatás-menedzsmentről beszélnek az érintett gazdálkodóknak. A programban egy napot szánnak a helyes gazdálkodói magatartást és a környezetóvó eljárásokat összefoglaló GAEC- és SMR-követelmények megtárgyalására, és további egy napot a gazdaságbővítési, farmfejlesztési pályázati lehetőségek bemutatására, míg az ökológiai gazdálkodás feltételrendszere szintén egynapos tananyagnak számít. – Olyan tananyagot próbáltunk összeállítani, ami az APIA-s követelményeken túl a gazdáknak mind több pluszinformációval és gyakorlati haszonnal szolgál – hangsúlyozta Miklós Levente. A tanfolyam iránt érdeklődő gazdáknak a személyigazolvány másolata mellett a beiratkozáshoz az APIA-s regisztrációs számra is szükségük lesz, míg jogi személyiségű gazdálkodók esetében a cégadatokat is mellékelni kell. A képzésre jelentkezni a Hargita Megyei Agrárkamara csíkszeredai, megyeháza 245-ös számú irodájában, vagy a 0266–312318-as telefonszámon is lehet. Domján Levente


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!