Azt állítja egy felmérés, amit a márciuskakészítők rendeltek, hozzáértő, csak most éppen unatkozó emberek készítettek, hogy átlagosan 180,15 lejt szán ajándékvásárlásra március 1-je és március 8-a alkalmából a városi lakosság. A prognózis készítői bizonyos részletekre nem tértek ki, ezért én kiegészítem azzal, hogy a költekezés elsősorban és értelemszerűen a férfiak reszortja lesz. Illetve azzal, hogy mi, romániai magyarok nem igazán tudunk mit kezdeni március első napjával, legalábbis elhanyagolható azok száma, akik megemlékeznek rá, hogy ez a nap jelenti a salemi boszorkányperek kezdetét 1692-ben, vagy hogy 1786-ban Mozart Figaró házassága című operájának ősbemutatója volt Bécsben, esetleg hogy a szovjet Venyera–3 behatolt a Vénusz légkörébe, 1966-ban. A románok számára viszont jeles nap március 1-je, Márciuska-ünnep, egészen homályos mitológiával, ami Mars hónap ünnepét, a római és a Julián naptárban az újév napját, tehát egy ősi tavasz- és megújulás-ünnepet elegyít a dák mitológia ködébe vesző Dochia anyó alakjával, aki Kárpátoknak fel tereli a juhokat, és közben piros és fehér zsinórt sodor egybe, mint a női és férfi princípium egyesülésének jelképét. Bonyolult na, lényeg, hogy március első napján a románok a már említett zsinórra fűzött mörcisórt ajándékoznak a hölgyeknek, amely szokást a magyarság csak szórványosan vagy sehogy sem vette át, tehát a kisebbségi hölgyek ezen a napon jobbára meg kell elégedjenek azzal a szál virággal, amit a rendőrtől kapnak gyorshajtásért vagy vezetés közbeni telefonálásért. Március 8-át, a nemzetközi nőnapot aztán már közösen ünnepeljük, márminthogy ki-ki köszönti ilyenkor a nőket. Arra nem tér ki a felmérés, hogy akkor a városi környezetben élő magyar lakosság egy szuszra kell-e elköltse március 8-án a fent említett keretösszeget, vagy felezheti azt a tradíciókészletében nem szereplő március 1-je okán? Mindegy is, lényeg, hogy idén átlagban közel kétszáz lejt ildomos költeni a hölgyek örömére március első hetében, pontosabban a felmérésben megkérdezettek 60 százaléka 100 és 299 lej közötti összeget fordít meglepetésekre, 36,8 százalékuk 100 és 199 lejt költ ilyen célra, míg 22,3 százalék 200 és 299 lej közötti összegre vásárol. A felmérés azt állítja, hogy a megkérdezettek jelentős része hagyományos márciuskákat és/vagy virágot szándékszik beszerezni az ünnep alkalmából. Azt mondjuk nem értem, pontosan miért kerül egy zsinórra akasztott plecsni meg egy csokor virág ennyi pénzbe, de ezt betudom az én szűkkeblűségemnek, mert íme – mondja a dokumentum –, többen ékszereket, édességeket, kozmetikumokat vagy parfümöt is vásárolnak szeretteiknek. Ha már valaki teljesen belelovalta magát, akkor még érdemes tudnia, hogy a nők jelentős része a karkötő formájú márciuskákat kedveli (szerintem mivel az nem olyan feltűnő), a férfiak azonban nem hagyják magukat és a hagyományt, és mellre tűzhető brossokat, virágot vagy ékszereket vásárolnának leginkább (szintén a hölgyeknek – kiegészítés tőlem). A válaszadók 75,2 százaléka édesanyjának szándékszik ajándékot vásárolni, míg 51,1 százalék a barátnőjét ajándékozza meg, a férfiak zöme, azaz 86,7 százalék élettársát fogja megajándékozni, a nők 80,2 százaléka édesanyját örvendezteti meg ajándékokkal. Utolsó adalék, hogy a megkérdezettek több mint 20 százaléka interneten tervezi beszerezni az ajándékokat (ami nyilván a szintén hagyományos kínai–román közös mörcisorpiacnak kedvez). Nos, uraim, lehet készülni – akár a fenti preferenciák közül választanának a hölgyek számára, akár maradnak az obligát szál virágnál, amivel csak elismerésüket, szeretetüket, hálájukat ki tudják fejezni. Én arra gondoltam, idén inkább rendezek egy apró kísérletet: március 7-én (8-án túl feltűnő lenne) úgy fogok tenni, mintha körülöttem nem lennének nők. Reggel a híreknek csak a felét hallgatom meg (bemondónő), nem iszom kávét és nem eszem péksüteményt (eladónő), valahogy átverekedem magam a lépcsőház előtt lézengő gyermektömegen (tanítónő), a munkahelyemen kétszer annyit dolgozom (kolléganő), viszont a fizetésem nem folyósíttatom erre a napra (könyvelőnő), nem szedek köhögéscsillapítót (doktornő), elmaradok a villanyszámlával (kasszásnő), rántottát fogok ebédelni és tükörtojást vacsorázni, szótlan magányban (barátnő). És így tovább, mit tudom én, mire ragadtatom még magam, lehet, hogy nadrág nélkül flangálok a városban (varrónő), beülök, de nem fogyasztok semmit a kávéházban (pincérnő), csak minden második oldalt olvasok el egy könyvből (hősnő), meg ami még eszembe jut, végső soron attól sem elvonatkoztatva, hogy ha nem lennének nők – nyilván nem lennének férfiak sem. Másnap pedig veszek egy csomó virágot. Burus János Botond