Népszerű volt az Ízig-Vérig disznótoros fesztivál Korondon

HN-információ
Kolbászból volt szombaton a kerítés Korondon, persze nem az egész faluban, csupán az Ízig-Vérig disznótoros fesztivál egyik standjánál. Jó hangulat és finomabbnál finomabb illatok, hagyományos ételek fogadták az arra járókat, látogatókból pedig nem volt hiány az egész napos rendezvényen. Hatodik alkalommal szervezte meg Korond község önkormányzata a falu központjában, a Páll Lajos Művelődési Otthon előtti téren a disznótoros fesztivált, amely idén tizenkét csapat részvételével zajlott. Katona Mihály, Korond község polgármestere elmondta, öröm számukra, hogy egy év kihagyás után ismét megrendezhették ezt a fesztivált, amely amellett, hogy a hagyományok ápolásáról szól, közösségformáló jelleggel is bír. – Úgy vélem, hogy az emberek igénylik az efajta rendezvényeket, fontos számukra, hogy ennyi korlátozás után végre együtt lehessünk határon innen és túl, ünnepelhessünk és egyszerűen csak érezzük jól magunkat. Ezt más sem bizonyítja jobban, mint hogy nagyon sokan eljöttek – fogalmazott az elöljáró. A rendezvény már a kora reggeli órákban elkezdődött az állatok hagyományos levágásával, amelyet a feldolgozásuk követett. A nap során tizenegy disznót dolgoztak fel a csapatok, amelyeket a helyi önkormányzat biztosított a versenyzőknek. A tizenkettedik csapat malacokat sütött, az értékesítésből befolyt összeget pedig jótékony célra fordították. A csapatok többsége helyi volt, a versenybe beneveztek a helyi fúvósok, az önkéntes tűzoltók, a turisztikai központ munkatársai, a korondi középiskola tanári közössége, a helyi polgármesteri hivatal munkatársai, a helyi off-road csapat, de az atyhaiak is képviseltették magukat. Jelen volt továbbá az Ágyúsok focicsapat, egy baráti társaság, a Farkaslaka községbeli Lófő Lovasudvar csapata, valamint Korond község legújabb testvértelepüléséről, a Bihar megyei Érmihályfalváról is érkeztek versenyzők, és a magyarországi Seregélyesről szintén részt vettek az eseményen. Szakmai zsűri értékelt és hirdetett eredményt több kategóriában A sertések feldolgozásának mozzanatait, valamint az elkészült hagyományos ételeket egy négytagú zsűri értkelte, és hirdette ki a nap végén a győzteseket különböző kategóriákban. – Bár mindenki szerint a részvétel a fontos, nem a győzelem, a versenyhelyzet mégis egyfajta motiválást jelent a csapatoknak, ezért is ragaszkodunk hozzá, arra sarkallja a versenyzőket, hogy a legjobbat hozzák ki magukból, és az elkészült ételek valóban megfelelő színvonalúak legyenek – vélekedett a polgármester. Fából készült kupákat kaptak jutalmul a kategóriagyőztesek, viszont senki nem távozott üres kézzel az eseményről. A zsűri tagjai érékelték a legjobb fogó pálinkát, a legjobb szúrást, a legszebb bontást, a legízletesebb lecsipecsit, a legjobb korhelylevest, a legfinomabb vérest, májast, illetve kolbászt, a legízletesebb süteményt, de a leszebb díszletért, a stand hangulatáért és a leglelkesebb csapat címért is elismerés járt. Baráti kapcsolat, visszatérő vendégek A korondi disznótoros fesztiválra a legmesszibbről a magyarországi Seregélyes csapata érkezett, amely már visszatérőnek számít, mivel már harmadjára vett részt az itteni disznótoros fesztiválon. Horváth Sándor, a település polgármester, aki aktív résztvevője volt ezúttal is a tizennyolc fős csapatnak, elmondta, sokszor jártak Korondra nyaralni, innen ered a barátság, no meg a szomszédos település, Szabadegyháza testvértelepülése is Korondnak. Min mondta, nagy szeretettel jönnek mindig, hiszen a jó hangulat, a vendégszeretet páratlan, ami itt fogadja őket. Elmondta azt is, hogy jó látni a hagyományos technikákat, amelyeket itt használnak és alkalmaznak. Ők ugyanis a disznót nem forrázzák, csupán perzselik, és gyantázásról is csak itt hallottak. A szétbontási technikájuk is különbözött. Csapatuk zsömlés vérest és majoránnás-rizses májast készített, illetve paprikás kolbászt. A disznótoros fesztiválon a csapatok által elkészített termékeket természetesen meg lehetett kóstolni, illetve vásárolhattak is a látogatók. A szerző felvételei

Hadnagy Éva

 


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!