Nem szeretem az őszt

Kopacz Gyula
Becsült olvasási idő: 2 perc

Szeptember derekán közhely kijelenteni, hogy itt van az ősz, de a sárguló és lehulló falevelek mellett a kóbor kutyák is megjelennek. Nem mintha a tavasz vagy a nyár folyamán nem lennének Csíkszereda-szerte kóborló, gazdátlan ebek, de az ősz újabbakat, mi több, egyre nagyobb termetűeket hoz magával. A fecskék, gólyák mennek, a gazdátlan ebek meg jönnek – ez az ősz beköszönésével jár.
A minap egy akkora termetű kutya jött velem szembe a megyeszékhely központjában, hogy a kora esti szürkületben akár medvebocsnak is nézhettem volna, ha előtte felhajtok a sarki bolt előtt egy-két pint pálinkát. Nyakán egy csörgő láncdarab, amelyre egy arasznyi fadarabot rögzített egykori gazdája, bundája gubancos, mint a bárányé, és éppen egy szemetes mellett falatozott egy hanyag lakó által a kuka mellé letett műanyag tasakból, szétszórva annak teljes tartalmát. „Anya, kutya!” – kiáltott egy alig hároméves kislány, és a kis műanyag háromkerekűjéről lepattanva megiramodott a nála legalább négy fejjel magasabb, vacsoráját – de lehet, hogy reggelijét – éppen fogyasztó állat felé, ám anyu gyorsabb volt, mint a kutya, így nem a harapástól kezdett el teljes torokból üvölteni a csöppség, hanem a hirtelen irányváltástól. Hiszen anya úgy kapta fel a csöppséget, mint sas az egeret aratás után a tarlón.
A kutya ugyan felnézett, de nagyon nem zavartatta magát, tovább falatozott. Rég nem lakhatott jól, hiszen a zacskó ehető tartalmának elfogyasztását követően tovább ólálkodott a kuka körül, hátha jut még aznapra valami ínyenc falat, no meg ilyen jó kajálóhelyet nem biztos, hogy egyhamar kap. Az ólálkodás vége az lett, hogy az állatot látva ugyanaznap este mindenki nagy ívben kerülte el a szemetest, de alanyunk éhes lévén, két lábra állva belekukkantott a földbe helyezett kukába. Biztos valami finomság illata csaphatta meg amúgy a kajára érzékeny orrát, mert addig ágaskodott, amíg falmászókat és tornászokat, valamint ejtőernyősöket megszégyenítő módon landolt a kukában. Ez ám a Kánaán, gondolhatta magában, ám a gond a jóllakást követte. Ugyanis a kukából kiugrani már nem sikerült neki, így este tíztől komoly koncertet hallgathatott reggelig egy egész negyed lakossága. A vonyítás percekre ugyan abbamaradt, de aztán újrakezdődött. Valamikor éjfél után valaki meglátogatta a bajba jutott ebet, de annyi bátorsága nem volt neki, hogy onnan kisegítse. És ez a helyzet nemcsak pár napja, hanem minden ősszel megismétlődik. Nos, én emiatt sem szeretem az őszt.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!