Képtelenek voltak megegyezni a romániai hatóságokkal, ezért eláll befektetési szándékától az Egyesült Arab Olajművek és Kínai Nagy Fal Rt. alkotta Aranysárkány konzorcium, amely Csíkszereda és Csicsó között vadonatúj lakónegyedet épített volna. A hivatalos bejelentés még várat magára, Ha Van Mit Csen, a konzorcium elnöke azonban nyilatkozott a Hargita Népének. Csíkszereda határában mégsem épül meg a Kínai negyed, hiába volt komoly a befektetők szándéka, a sok milliárd eurós beruházás elmarad. Pedig a terv valóban nagyszabású volt. Ha Van Mit Csen elmondása szerint nem csupán teljesen új lakónegyedet építettek volna, hanem a térség akut munkaerőhiányán is enyhítettek volna, 20 ezer kínai költözött volna az új negyedbe. – Ezzel a lépéssel mindenki jól járt volna, Csíkszereda igazi kozmopolita nagyvárossá nőhette volna ki magát, hiszen az országban elsőként lehetett volna kínai negyede. A megyeszékhely mivoltára büszke város a székely Chicago lehetett volna. Kínának is jó lett volna az üzlet, mert igaz ugyan, hogy számára 20 ezer ember csepp a tengerben, de ennyivel is csökkent volna a mélyszegénységben élők száma. A statisztikai adatokra mindig kényes kommunisták nem véletlenül tapsoltak az ötletnek – adott hangot csalódottságának Ha Van Mit Csen. Utánajárunk az igazságnak Bár kifogástalan úriembernek tűnt, Ha Van Mit Csen nem volt túlzottan bizalomgerjesztő, ezért lapunk utánajárt az igazságnak. Az igazságot utólag kideríteni mindig nehéz, tulajdonképpen csak akkor mehetnénk biztosra, ha utazni tudnánk az időben, úgy, hogy a releváns térkoordinátákat is telibe találjuk, azaz kihallgatjuk a titkos tárgyalásokat. Ehhez persze időgépre volt szükségünk, amit lehetetlen vállalkozásnak tűnt megépíteni, de nem számoltunk azzal, hogy a mindenhez is értő, ezermester fotós kolléga alig 15 perc alatt egy kerékpár fémvázából, egy fűnyíró motorjából és néhány gitárhúr felhasználásával simán összedobja. Nehezünkre esett elhinni, sőt leesett az állunk. – Mit vagytok úgy oda? Csuklógyakorlat volt. Milyen fotós már az olyan, aki arra se képes, hogy negyedóra alatt összedobjon egy időgépet, ha erre kérik a kollégái? – csodálkozott. Így aztán nem volt mit tenni, mert nem hivatkozhattunk többé arra, hogy nincs időgépünk: hozzáláttunk a tényfeltáró riporthoz. A titkos tárgyalások Az első utunk Bukarestbe vezetett, ahol csak nagy nehezen találtuk meg a belügyminisztérium titkos épületét, az Országos Befektetési és Korrupciós Iroda (BNIC – Biroul Național de Investiții și Corupție) székelyét. A kolléga szerencsére olyan ügyesen rakta össze az időgépet, hogy végig láthatatlanok maradhattunk, így különösebb gond nélkül bejutottunk bárhová. Egyébként szűk három évet mentünk vissza az időben, mert akkor kezdődtek az előzetes tárgyalások. Alig értünk be a tárgyalóterembe, amikor csatlakozott hozzánk Ha Van Mit Csen és két tárgyalópartnere, egy ősz hajú, bajuszos, köpcös, a másik pedig egy tejfölös képű vigyori alak, Miki egérre emlékeztető szemüvegben. – Na, itt nyugodtan beszélhetünk – kezdte mondandóját a bajszos – ennek az irodának a létezéséről nem tud senki. Tisztázzuk rögtön az elején, ahhoz, hogy belemenjünk az üzletbe, a közbeszerzési eljárások legalább felét a mi embereinknek kell elnyerniük. Nekünk meg fejenként százmillió eurót kell utalni a Kajmán-szigeteken nyitott bankszámláinkra – tért rögtön a tárgyra a bajszos. Ha Van Mit Csen tudomásul vette, hogy a beruházásnak ára van, azonban tanulva a Romániában korábban pórul járt befektetők tapasztalataiból, ahhoz ragaszkodott, hogy előlegben legfeljebb 10 ezer eurót utalnak, a többit csak akkor, ha már dolgoznak a munkagépek. A felek viszonylag gyorsan megegyeztek, így hamar kiderült, hogy a komoly szándékú befektetőnek a korrupció nem jelenthet leküzdhetetlen akadályt. Ha mégis, akkor egy életre nem szabadul meg felsőbb körökben a „szerencsétlen balek” bélyegtől. Porszem kerül a gépezetbe Ha Van Mit Csen már a zsebében érezte az üzletet és dörzsölte előre a markát, mert jól tudta, hogy még a csúszópénz kifizetése után is szép profittal számolhat, mert természetesen a mélyszegénységben élő kínai vendégmunkásokkal építtetik meg az új lakónegyedet, akik a hazai minimálbér töredékéért, napi egy tál rizs és egy fél kolbász áráért szinte ingyen elvégzik a munkát. Ekkor azonban porszem került a gépezetbe. A porszemet úgy hívják, hogy kulturális és társadalmi jogok. A román hatóságok ugyanis csak az utolsó percben szembesültek a ténnyel, hogy 20 ezer kínai már akkora közösséget alkot, hogy egy sor intézmény működtetésére is szükség van. Pechükre ezt a részét az üzletnek már nem Ha Van Mit Csennel, hanem a kínai kulturális tárca egyik unatkozó, de igen szigorú hivatalnokával kellett letárgyalniuk. Már az rossz vért szült, hogy Ok Tond Lee ragaszkodott az anyanyelvű oktatáshoz. A tanügyminisztérium rögtön közölte: nem áll módjukban több tucat kínai tanárt alkalmazni, az összes állást betöltötték már, a kormány pedig nem hajlandó olyan világi hívságokra több pénzt költeni, mint az oktatás. De végül nem ez csapta ki teljesen a biztosítékot a regáti fővárosban. Azt még úgy ahogy lenyelték volna, hogy az új kínai negyed önállóan működő önkormányzatot kapjon és csak névleg tartozzon Csíkszeredához, de már sok volt nekik, hogy közben Ok Tond Lee megegyezett a székelyföldi önkormányzatokkal. A balga kínai abban állapodott meg a székely önkormányzati vezetőkkel, hogy a nagy testvériség jegyében közösen kérik a kormánytól a székely–kínai autonómiát. Erre a bajszos és a Miki egér szemüveges úgy felkapták a vizet, hogy azonnal felmondták a megállapodást, csak a csúszópénz első részletét tartották meg. Hát így történt, hogy mégsem épült kínai negyed Csíkszereda határában. Groteszk Aladár