Nem közeledtek az álláspontok a pártelnökök találkozóján

Dacian Cioloş kijelölt miniszterelnök | Fotó: USR PLUS/Facebook

Dacian Cioloş kijelölt miniszterelnök szerda esti sajtótájékoztatóján bejelentette: péntekre újabb találkozót kért a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetőivel, mert szeretne mielőbb kormányt alakítani.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke elmondta: a szerda délutáni egyeztetéseken közölte a tárgyalópartnereivel, hogy a választások után megalakult koalíció helyreállításával szeretné megalakítani a kormányát, amelynek programja prioritásai közé sorolta a járvány megfékezését, az energiadrágulások ellensúlyozását és az országos helyreállítási tervben foglaltak megvalósítását.

Dacian Cioloş beszámolója szerint délutáni tárgyalásaikon Florin Cîţu PNL-elnök és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök értésére adta, hogy tanácskozniuk kell pártjuk döntéshozóival, és pénteken találkoznak ismét. „Világosan tudtukra adtam, hogy nincs szándékunkban parlamenti többséget kialakítani sem a PSD-vel, sem az AUR-ral” – részletezte.

A kijelölt miniszterelnök nyomatékosította: mielőbb meg szeretné alakítani a kormányt. Hozzátette, hogy a kormánya programjának néhány részletét is ismertette a tárgyalópartnereivel. „Javaslataimra pozitív reakciókat kaptam. Most várom az RMDSZ és a PNL döntését arról, hogy készen állnak-e a kormányalakítási tárgyalások elkezdésére, és közben kigondoljuk a módozatát annak, hogy mielőbb a parlament elé állhassunk a kormányjavaslatunkkal” – számolt be a kijelölt miniszterelnök.

RMDSZ: bizalomhiány jellemezte az egyeztetést

Az RMDSZ célja megoldásokat találni a jelenlegi problémákra, bármilyen felállású is lesz az új kormány – jelentette ki Kelemen Hunor az egyeztetés után.

Távozásakor a szövetségi elnök megerősítette, hogy nem jutottak egyezségre a kormányalakítási tárgyaláson. Meglátása szerint a bizalomhiány jellemezte az egyeztetést, „márpedig bizalom nélkül nehéz bármit is felépíteni” – jelentette ki.

„Az RMDSZ-nek az a célja, hogy bármilyen felállású is lesz a kormány, találjunk megoldásokat a problémákra. Remélem, mindegyik fél félre tudja tenni majd a büszkeségét” – fogalmazott. Kelemen Hunor szerint jelen helyzetben a politikai megoldás a kijelölt miniszterelnök kezében van.

Még nem tárgyaltak a minisztériumok leosztásáról

Florin Cîţu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke a tárgyalás után azt nyilatkozta, hogy nem jutottak semmilyen következtetésre a találkozón. „Nem járt semmiféle következtetéssel ez a beszélgetés. Ezúttal is elmondtam, hogy azt tartom normálisnak, ha a válságot kirobbantó AUR–PSD–USR-koalíció javasolná a megoldást is” – mondta Cîţu.

A PNL elnöke szerint a tárgyalások folytatása várható. Arról is beszámolt, hogy Dacian Cioloş a koalíció helyreállítását óhajtja.

Arra a kérdésre, miszerint támogatja-e a koalíció helyreállítását olyan formában, hogy az USR elnöke legyen a kormányfő, Florin Cîţu kijelentette: „Ma a románok iránti tiszteletből vagyunk itt. Szeretnénk, ha az ország kikerülne a válságból, de ahogyan korábban többször is mondtam, a megoldást elsősorban azoknak kell megtalálniuk, akik válságba taszították Romániát, utána majd meglátjuk, hogy mi történik.”

A PNL elnöke hangsúlyozta, hogy a tárgyalásokon nem esett szó a minisztériumok elosztásáról. Ismételten hangsúlyozta, hogy Dacian Cioloş felelőssége parlamenti többséget kialakítani a kormány beiktatásához.

Kérdésre válaszolva elmondta, a PNL nem döntött még arról, hogy bizalmat szavaznának-e a Cioloş-kormánynak a parlamentben, mert nem ismerik a kormányprogramot és a miniszterjelölteket. „Várjuk meg a további tárgyalásokat. (…) Mi azért vagyunk itt, mert felelősen viselkedünk, és meg akarjuk oldani ezt a válságot” – tette hozzá.

Florin Cîţu elmondta azt is, hogy a tárgyalások folytatása előtt konzultálnia kell a pártjával, mert nem egyedül hozza a döntéseket a PNL-ben. Közlése szerint csütörtökön ülésezik a liberálisok vezetősége, akkor fogják megvitatni ezeket a kérdéseket.

Dacian Cioloş szerdán délután a PNL fővárosi székházában tárgyalt a kormányalakításról Florin Cîţu ügyvivő miniszterelnökkel, a PNL elnökével, Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel és Varujan Pambucciannal, a nemzeti kisebbségek parlamenti frakcióvezetőjével.

Agerpres