Hirdetés

Nem a ruha teszi az embert

HN-információ
Kilencedik alkalommal rendezték meg középiskolás diákok számára a Ven- czel József Társadalomtudományi Vetélkedőt, amelyet a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium csapata nyert meg. Az volt a diákok feladata, hogy fejtsék ki álláspontjukat a Nem a ruha teszi az embert!? kijelentéssel kapcsolatban. A verseny szervező-koordinátora dr. Telegdy Balázs egyetemi adjunktus, a társadalomtudományi tanszék oktatója volt. Kilencedik alkalommal rendezték a Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedőt. A verseny idén is elnyerte a résztvevők tetszését, végül a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium csapata győzött. Az volt a diákok feladata, hogy fejtsék ki álláspontjukat a Nem a ruha teszi az embert!? kijelentéssel kapcsolatban, hiszen a régi közmondásnak napjainkban is meghatározó szerepe van, aktuális társadalmi kérdéseket vet fel. A verseny szervező-koordinátora dr. Telegdy Balázs egyetemi adjunktus, a társadalomtudományi tanszék oktatója volt. – Próbáltunk olyan témakört találni, ami összhangban volt Ven- czel munkásságával, azaz olyan témát, amelyet ő kutatott. Ebben az esetben nem a téma passzolt konkrétan elképzelésünkhöz, hanem a módszer: Venczel József is végzett a fiatalok körében kutatást, ez volt a közös elem – mondta a verseny szervezője. Hozzáfűzte: az öltözködéssel kapcsolatos téma ötlete onnan származik, hogy a tanszéken néhány kollégája foglalkozott ilyen jellegű kutatással. Azaz: azt kutatták milyen ruhákat vásárolnak az emberek, mennyire hagyatkoznak turkálók kínálatára, mennyire tudatosan öltözködnek. – Jómagam is végeztem kutatást a középiskolások körében: ki lesz népszerű, kit tartanak, illetve kit nem tartanak népszerűnek a diákok. Kiderült, hogy az öltözködés, a stílus elég komoly magyarázóerővel bír. Kutatóként kíváncsiak voltunk, hogy a diákok, akik effektív benne vannak, érintettek a jelenséget illetően, hogyan látják ezt a problémát? – tette hozzá dr. Telegdy Balázs. Már másodszor online A versenyt már második alkalommal kényszerültek online szervezni, de ez nem jelentett különösebb akadályt, mivel idén is kiemelkedően jól teljesítettek a résztvevők, ámbár a virtuális világban megtartott rendezvény előnyei és hátrányai egyaránt érzékelhetők voltak – tudtuk meg a szervezőtől. – Igazából ezek nem olyan nagy vetélkedők, van egy szűrés, egy előválogató kör, ahová jelentkeznek pályamunkára a csapatok, – két diák alkot egy csapatot – majd a továbbjutottakkal találkozunk a második körben, vagyis a döntőben. Körülbelül húszan vesznek rész általában ezeken a rendezvényeken. Az emberi léptékű létszám miatt, az esemény hangulata is meghitt Tavaly már online térbe kényszerültek a versenyt szervezni, bár reménykedtek, hogy a tavalyi év kivételes év volt, és idén ismét találkozhatnak. – A valóság áthúzta számításainkat. De mint mindennek, ennek is megvolt az előnye és a hátránya. Hátrányok közé sorolható a személyes kapcsolatok hiánya, azáltal, hogy ott voltunk egy térben, volt lehetőség informálisan is beszélgetni, valamint barátkozni. Ezt az online kapcsolat nem teszi lehetővé, mindenki bekapcsolódik otthonról, nincs meg az az interakció, mint egy élő kapcsolatban, ami a szünetekben vagy két forduló között megtörténhetne. Az előnye az volt, hogy nem ütköztek a versenyzők infrastrukturális problémába: a vetélkedő előtt nem kellett három órával felkelnie senkinek csak azért, hogy eljussanak a versenyzők a helyszínre, mindenki otthonról csatlakozott be. Idén – akárcsak az utóbbi két évben – meghívtuk Venczel József leszármazottjait, akik nem Csíkszeredában élnek, hanem külföldön, ha mégis itthon, akkor az országon belül is távolabb. Emiatt az online vetélkedő másik pozitív oldala az volt, hogy ők is be tudtak kapcsolódni az online felületen keresztül, így láthatták hogyan zajlik a vetélkedő. Ez olyan pozitív hozadéka volt a rendezvények, amelyre nem volt eddig lehetőség – hívta fel a figyelmet az egyetemi adjunktus. A versenyről A verseny két fordulóból állt: az első fordulóban választhattak a diákok, hogy videó, képsorozat vagy esszé formájában fejtik ki álláspontjukat a megadott tárgykörrel kapcsolatosan. A második fordulóba továbbjutottak elméleti kérdésekre kellett válaszoljanak. – Esszé szempontjából a diákoknak van lehetőségük, hogy azt a kifejezési nyelvet találják, meg ami számukra a legjobb vagy a legjobban birtokolnak, hogy ki tudják fejezni gondolataikat – mondta a szervező. A második forduló olyan szempontból nehéz, hogy elméleti feladatokkal néznek szembe a diákok. Ami állandó, az Venczel József életműve, hiszen a vetélkedőt róla nevezték el, így mindig számon kérik, hogy a diákok mennyit sajátítottak el belőle. A vetélkedőnek ugyanakkor van egy másik elméleti része is. Általános szociológiai kérdéseket kapnak a diákok. Idén az öltözködés volt a verseny témája, így az életmód szociológiája fejezetből kellett készüljenek a versenyzők. – Természetesen ez a rész, amelyik nehezebbnek bizonyul, de ezzel tisztában vagyunk és vállaljuk. Aki szeretne helyezést elérni, az készül és tanul – jegyezte meg dr. Telegdy. Mint minden évben, ez alkalommal is volt előadás, amelyet dr. Nistor Laura és dr. Telegdy Balázs tartott. Előadásuk témája a verseny témájához igazodott: az öltözködés szociológiai kutatási eredményeiről beszéltek hallgatóságuknak. – Az a célunk a versennyel, hogy a diákok megbarátkozzanak a tudományos kutatással és a tudományos élettel. Amióta van Ven- czel vetélkedő, mindig igyekszünk úgy szervezni a rendezvényt, hogy legyen egy szakmai előadás is, hogy a diákok ne csak könyvvel, hanem hús-vér kutatóval, illetve szakemberrel is találkozzanak. Lássák, hogy ez mit jelent, és hogyan ad elő egy tudományos pályán aktív személy – zárta beszámolóját dr. Telegdy Balázs.

Portik-Lukács Linda-Dóra



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!