erős felhőzet
Nem a múlt a jövő
A minap böngészés közben egy olyan blogbejegyzésre találtam, ahol egy auschwitzi túlélő gondolatairól, életéről írtak pár sort: „A ma már 92 éves dr. Edith Eva Eger nem az átlag 16 évesek világát élte 1944-ben, Kassán. Igen. Az a bizonyos ’44. Családját a vonatba berakva, elhurcolták őket Auschwitzbe, a koncentrációs táborba. Szülei meghaltak a gázkamrákban, ő és testvére, Magda azonban túlélték a tábort, Edith kitartásának és különleges világszemléletének köszönhetően.
Hajukat levágták kopaszra. Egyik nap a testvére megkérdezte tőle, hogy néz ki így, ilyen hajtalanul. Ő pontosan tudta a választ. Tudta, mit kell mondjon. »Gyönyörű szemeid vannak, eddig a hosszú, arcodba lógó hajadtól nem is lehetett látni.« Perspektíva kérdése minden, attól függ, hogyan látjuk a világot. Láthatjuk csak a feketét vagy csak a fehéret. Edith inkább azt helyezte előtérbe, ami szép volt testvérén, ami még volt. Negatív kritika helyett inkább építő hozzászólást intézett a lányhoz. Próbálta a jó oldalát nézni a dolgoknak. Próbált segíteni az embereken, mintsem lehúzni őket.
Edith szerint senki más nem tehet minket áldozattá, csakis mi magunk. Átélhetünk bizonyos traumákat, amelyek mély nyomot hagynak az életünkön. Viszont mi döntjük el, hogy ennek peremére építjük fel magunkat, keserűvé válva a mindenna-
pokban vagy megkeressük saját eszközeinket és kilépünk az áldozat csapdájából. A döntés a mi kezünkben van.”
Mindezt elolvasva még inkább megerősödött bennem az a szemlélet, hogy sosem szabad a múltban élni. Mindenkivel történik rossz dolog, számos trauma érhet, de mi döntjük el, hogy a jövőnket e köré építjük fel, vagy próbáljuk inkább jobbá tenni. Felejteni nem lehet, viszont a negatív dolgokat nagyon hamar pozitívvá tudjuk alakítani, ha tanulunk belőle és azt a részét próbáljuk nézni, hogy az élet mit akart mindezzel nekünk tanítani. Nagyon sokat számít, hogy a mindennapokban azt látjuk meg, hogy a pohár félig üres, vagy azt, hogy félig tele van.
Szilágyi Dalma Orsolya
.jpg)
