Napközis utalvány…

HN-információ
A minap adta hírül több napilap is, hogy Klaus Johannis államfő október 28-án kihirdette azt a programot, melynek értelmében havi 50 lej értékű szociális utalványban részesül az a kisgyerek, amely óvodába jár. Ilyen programot nem hirdetett ki az államfő, de igen azt a 2015/248-as törvényt, amely a Hivatalos Közlöny november 2-i számában jelent meg. Ennek a törvénynek az értelmében a hátrányos helyzetű családban felnövő gyermekeket ösztönözik annak érdekében, hogy rendszeresen óvodába, illetve napközibe járjanak, pontosabban járassák szüleik. Az ösztönzésre úgynevezett szociális utalványok formájában kerül sor. A finanszírozást az állami költségvetésből biztosítják, a helyi költségvetéseknek való átutalás révén. A munkaügyi minisztérium becslései szerint kb. 111 ezer hátrányos helyzetű családban felnövő kisgyerek lehet a szóban forgó szociális utalványok haszonélvezője. Az, hogy pontosan hányan is, majd a későbbiek során derül ki, amikor is beazonosítják azokat, akik eleget tesznek a jogosultsági feltételeknek. A jogosultság alsó korhatára 3 év, ezt megelőzően is beíratható a napközibe vagy az óvodába a gyerek, de a jogosultsága csak a harmadik életévének betöltése hónapjába következik be. A felső korhatár a hatodik életév, amely betöltésére szeptember 1. után kell sor kerüljön. A jövedelem tekintetében is van feltétel: az egy családtagra jutó jövedelem nem haladhatja meg a 2001/416-os törvényben az egyedül élő személyre előírt garantált minimáljövedelem szintjének kétszeresét. A szóban forgó érték jelenleg 141,5 lej, ezek szerint a jogosultság feltétele az egy családtagra jutó havi 283 lejes jövedelem. Az utalvány nyújtásának az is feltétele, hogy az arra jogosult kisgyerek rendszeresen látogassa az óvodát vagy a napközi otthont. A törvény értelmében a rendszeres látogatás alatt a napi jelenlét értendő, kivételt képezve az igazolt hiányzások. Az igazolt hiányzások azonban nem haladhatják meg az óvodai napok 50 százalékát. És ami talán leginkább érdekli a szülőket, az a szociális utalvány nominális értéke, nos, az egyelőre havi 50 lejt jelent. (Azért egyelőre, mert a törvény értelmében az a szociális referenciaértékhez viszonyítva 0,1, jelenleg pedig ez az érték 500 lej, de a hatályos jogszabályok értelmében a mindenkori kormánynak jogában áll annak módosítása.) Ezekkel az utalványokkal kizárólag élelmiszereket, ruhaneműket, iskolai felszereléseket és higiéniai termékeket lehet csak vásárolni. A törvény ugyan megjelent, de annak előírásai csak 2016. február 1-jétől vállnak hatályossá, ilyenképpen a jogosultak csak a jövő esztendő februárjától kaphatják majd kézhez azokat a szociális juttatásokat. Addig is még akad tennivaló: pénzügyminiszteri rendelettel kell jóváhagyni azokat a kritériumokat, amelyek függvényében engedélyezik majd az utalványt kibocsátó egységek tevékenységét, továbbá kormányhatározat révén állapítják meg a szociális utalványok nyújtására vonatkozó eljárást, a helyi tanácsok határozatai révén állapítják meg a jogosultak beazonosítási módozatát, az alkalmazási módszertani normákat pedig a munkaügyi és a közpénzügyi minisztériumok javaslatára kormányhatározattal kell jóváhagyni, legkésőbb 2016. február 1-jéig. Amit még jó tudni a majdani szociális utalványokról: szigorúan tilos azok révén cigarettaféléségeket és/vagy szeszes italokat vásárolni, valamint azokat „pénzre váltani”. Amennyiben megállapítást nyernek ilyen esetek, megszüntetik a szociális utalványok folyósítását, és a már felhasználtak ellenérté­kének visszatérítésére is kötelezik a gyermek szüleit vagy törvényes képviselőjét. A nevelési ösztönző mint anyagi juttatás nem foglaltatik bele a bér jellegű jövedelmekbe, nem adózandó meg, továbbá annak kvantuma nem foglalható bele az eltartási törvényes kötelezettségek megállapításába, sem pedig azon jövedelmek megállapításába, amelyek alapján szociális gondozási vagy másabb szociális szolgáltatások biztosítandók. Magyarán: a szociális utalvány ellenértékét nem tartják szem előtt sem az adóalap kiszámításánál, sem pedig az egy családtagra jutó jövedelem megállapításánál. Hecser Zoltán


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!