Felnőttként rengeteg olyan dologra kell figyelnünk, amiket bár sokszor nem tartunk feltétlenül fontosnak, sokkal nagyobb jelentéssel bírnak, mint hinnénk. A lista meglehetősen hosszú: a rosszmájú, de megszokott csúfondáros mondásoktól – gondoljunk csak az anyósviccekre – egészen a rendőrökre irányuló szitkokig vagy a „ne nyúlj hozzá, fiam, mert össze fogod törni” típusú mondatokig.
Hogy miért is kell figyelni ezekre? Tudnunk kell, hogy csúcstechnológiás másológépek toporognak körülöttünk, vigyorgó titkosszolgálati szervként figyelve minden mozdulatunkat, mondatunkat és cselekvésünket, amiket hol aranyos naivitással, hol sunyi módon sokszorosítanak. Teszik mindezt a leglehetetlenebb helyeken: boltban, templomban, a nappaliban, amikor a nagyszülők látogatóba jönnek, de ugyanúgy az oviban és az iskolában is. Így igencsak fontos figyelni arra, hogy Freud, Nietzsche, Mussolini vagy a disznóvágáson megbátorodott pödört bajszú énünk mikor szól ki belőlünk egy humorosnak vagy kellően sértőnek vélt fricskát, hiszen azt utólag mi, de még a tanító néni is visszakaphatja. Mi több, a másológépek öntudatukon kívül is képesek a másolásra – hozzánk hasonlóan vakaróznak, alszanak, nevetnek és tesznek mozdulatokat. A jelenség persze legtöbbször megmosolyogtat minket ügyetlen ártatlanságuk miatt, de jobb idejében elkezdeni az öncenzúrát, hogy egy félresikerült veszekedés után ne szajkózzon számunkra is kellemetlen frázisokat, például a nagyszülők látogatásakor. Különben a szakaszos fejlődésnek köszönhetően a másolás mértéke, pontossága és hatásfoka idővel megváltozik. Van, ahol épp ellene megy az addig hűen másolt alanynak, úgy, hogy annak az addig látott legdémonikusabb oldalát eleveníti meg. 

Nem akarom különösképp feszegetni a témát, de a nálam jóval képzettebb és okosabb szakértők szerint ez az egyik oka annak, hogy a bántalmazott másolókból idővel vagy épp idejekorán bántalmazók lesznek. Sokszor nevetek azon, hogy a fiam minket utánozva elveszi a seprűt, a szőnyegen tologatja a porszívót, vagy éppen a hosszú ideje ázottá szorongatott falatot akarja valaki szájába adni – hiszen legtöbbször ő is kézből kapja az ételt. Az már kevésbé vicces, hogy a facsigáját egyszer óvatosan végigtoltam a falon, azóta pedig a játékok selyemútjává vált a nyomvonal – nem kevés kátyúval díszítve. Ez egy aprócska anekdota, de sok fontos folyamatra rámutat. 
Feltevődik a kérdés, hogy a tettlegességig fajuló veszekedések, a túlzottan primitív vagy közönséges szólásmondások és a lelki bántalmazás hogyan „öröklődik”, ha az nem egyszeri alkalommal, hanem gyakran mutatkozik meg. Hogyan válik egy rég elfelejtett nézeteltérés a másológép agressziójának forrásává, és végül ki lesz a hibás, ha majd tőle is ezt fogja másolni saját sarja? Az biztos, hogy én ezután csak az asztalon és a földön fogok játszani a gyermek játékaival – úgyis az ő feladata, hogy felfedezze a világot. A világ összes többi falát meghagyom neki.