havazás
Minden ember élete különböző
„… hát nem tűzből kiragadott üszkös fadarab ez?”
Zakariás 3:2
Öregek napi ünnepélyen végigfuttatom szemem a templomban ülő fehér hajú emberek arcán. Mennyire nyomot hagyott rajtuk az élet. Ráncos arcok, fásult szemek, megannyi munkában megrepedt kéz. Akarva-akaratlanul is a zakariási ige jut eszembe: „hát nem tűzből kiragadott üszkös fadarabok ezek?”
Mi lett az emberből? Mi lesz az emberből? Nagy reménységet hordozóan megszületik erre a világra, mint az anyaföld melegéből a fény felé törő csemete. Szüksége van még a karóra, a vezetésre, a gondoskodásra. Aztán jön a virágba borulás, a szerelem. Majd gyümölcstermés. Aztán levélhullás és lassú elszáradás, majd kivágattatás és tűzre vettetés. Szinte sablonos. De minden fa más és más. Mindegyiknek külön története van. Mindegyik másként vészeli át a viharokat és az éveket. Ugyanúgy, mint az emberi életek. Reményt hordozóan világra jön, szüksége van a gondoskodásra, irányításra, nevelésre, tanításra. Aztán jön a kamaszkor, bolondos ifjúság, szerelem. Család és munka. Középkor és az öregedés. Sablonos élet, és mégis más és más. Mindegyik ember élete különböző. Kalandos, szenvedélyes, különleges és értékes. És benne van a vihar, a szenvedélyek, a szenvedések, amelyek megtörik a lendületet, megnyirbálják a büszkeséget és nyomot hagynak. Az arcon, a szemen, a lelken.
„…hát nem tűzből kiragadott üszkös fadarab ez?” A bűnök, szenvedélyek, megkötözöttségek tüzében megpróbált, megégett lelkű emberek.
Zakariás próféta látomásban látja: a fogságból hazatért zsidók templomépítése befejezése után Jósua főpap a Seregek Ura előtt áll, mellette az örök vádló, az emberölő, a sátán, aki vádol, éket ver és kárhozatba akarja dönteni az emberiséget. Jósua főpapot nevezi tűzből kiragadott üszkös fadarabnak, aki mocskos ruhában (nagy valószínűséggel a bemutatott áldozati vér lehetett ruháján) áll a Seregek Ura előtt. Az Úr pedig elismeri, hogy bizony ilyen a főpap. Bizony ilyen az ember. Megannyi szenvedés és szenvedély tüze égeti szenesre lelkét, testét. De tűzből kiragadott – azazhogy mégsem pusztulásra, kárhozatra ítélt, mert maga a Seregek Ura mondja ki a végső ítéletet: „Adjatok rá tiszta ruhát… Lásd, a mai napon elvettem bűneidet.” (Zakariás 3:4) Az emberi tehetetlenségben, amelyik tüzet okoz magának, embertársának, beleszól Isten megtartó kegyelme: egy másik fadarab, a kereszt. A szenvedés és ítélet tüzét legteljesebben elhordozó kereszt és a rajta függő Megváltó, aki rólunk minden kárhoztatást elvett és nekünk az életet és üdvösséget megszerezte és adományozta.
Tűzből kiragadott üszkös fadarab – de értékes, a Seregek Ura számára értékes üszkös fadarab. Bárcsak magadba szállnál és meglátnád, miként szeret még mindig Megváltó Urad! Bár, talán életed üszkös romjai felett keseregsz, szenvedések tüzétől megszenesedett lelked, mégis van, aki így is szeret! Kiragad a tűzből és, bár sokszor feleslegesnek érzed magad vagy annak érez a társadalom, mégis van még feladatod: összekulcsolni megfáradt kezed és megköszönni Uradnak, hogy kimentett a tűzből, aztán imádkozni családodért, közösségedért, akiknek talán „nincs idejük” imádkozni a munka miatt. Most rajtad a sor imádkozni és rajtuk munkálkodni, átmenni a megpróbáltatás tüzén, a szenvedéseken, megüszkösödni, aztán megismerni a kiragadtatás kegyelmét.
Barát István református lelkész
.jpg)
.jpg)
