1960 őszén az Egyesült Nemzetek elhatározta a földrészek gyarmattartó rendszerének – mint a XX. század szégyenének – teljes megszüntetését. A fő cél az afrikai, ázsiai államok és számottevő szigetország függetlenségének, társadalmi-gazdasági fejlesztésének és demokratizálásának ösztönzése és támogatása volt. Ezt követően a fiatal független államok kérték felvételüket a világszervezetbe. Az új tagjelöltek vállalták a demokratikus rendszer feltételeinek megteremtését, az erőforrások otthoni hasznosítását, az országok közötti gazdasági, kulturális, tudományos és oktatási tevékenység javítását, munkahelyek teremtését, az életminőség javításának jegyében. A hatvanas évek közepén Angliából indul, s a fiatal országokban megkezdődik az ergonómia tudományának kutatása, népszerűsítése, alkalmazása. A program célja a helyi lehetséges fejlesztési színvonalnak megfelelően folyamatosan növelni a helyi humánerő szakképesítését, a különböző országokban, gazdasági ágazatokban összehangolni a szükségleteket az aktív népesség és a természeti erőforrások tekintetében. Az északi és a délkelet-ázsiai országokban ez a program elősegítette a humánerőforrások hasznosítását, a munkanélküliség csökkentését és az életminőség javítását. A folyamat azonban az afrikai és a kis-ázsiai országokban csak részben sikerült, a belső ellentétek kiéleződtek, kormányválságok, forradalmak, lázadások hátráltatták a gazdaság fejlődését. Az önkényuralom, a terrorizmus, a belső konfliktusok és a kilátástalanság csak növeli a menekültek, a gazdasági migránsok számát. Nemzetközi összefogással a nélkülöző és szenvedő országok népeinek támogatását szülőföldjükön kell biztosítani. Otthoni munkahelyteremtő beruházásokkal, az erőforrások értékesítésével, gazdasági szabályzókkal, a piacgazdaság feltételei mellett. Ne migráns-útiköltséggel és más motiválással kényszerítsék őket szülőföldjük elhagyására. Dr. Balázs Sándor,  Hargitai Innovatív-ergonómia Társaság szakcsoportja