borús égbolt
Mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás?
Kérdik évszázadok óta a természettudósok és a filozófusok, miközben a tyúk a maga tyúkeszével egyáltalán nem érdeklődik az eredete, származása iránt, csak arra gondol(hat), hogy ő vajon mi egyéb, mint tojásrántotta-alapanyagot termelő szolga, s ha kiöregedik, nyugdíjasként meddig tartják, mi lesz belőle hamarabb, leves, paprikás vagy sült. Platón és Arisztotelész már példálózott ezzel a „mi volt előbb”-bel. Arisztotelész azt mondta: minden természeti dolog magában hordja annak lehetőségét, hogy felvegyen egy bizonyos formát. A tyúktojásban benne rejlik tehát a lehetőség, hogy egyszer majd tyúk legyen belőle. De nemcsak a lehetőségek meghatározottak, hanem a korlátok is. Tyúktojásból nem kelhet ki pipe. A találgatások persze a tyúk feje fölött röpködnek, neki nem sok beleszólása van ebbe. Ül tyúkanyó a tojásokon, s ha már kikelnek a kiscsibék, nézi-nézi, hogy máris kakaskodnak, pedig a tojáshéj még a fenekükön van. Remélem, nem tiszteletlenség a baromfiudvar iránt, ha azt mondom, nemcsak a mi volt előbb, hanem a tojássárgája elválasztása a fehérjétől is emlékeztet a választási kampányokra az emberek világában, de itt valakik úgy tesznek, mintha személyesen engem szólítanának meg a postaládámba bedobott szórólapokon vagy mobiltelefonos üzenetben. Az ilyen emberszabású harci kakasok tudomásomra hozzák, melyik értékesebb, mert előbb volt: hol a tyúk, hol a tojás a nyerő ebben a vitában, hol annak sárgája, hol a levegős habbá vert fehérje. Az ilyen harci kakasok díszes taréja és viadalra termett sarkantyúja szövegelemzők számára világosan kihámozható, de grafológusok is kiolvassák a többnyire kacskaringós aláírásukból. A filozófiai felvetésre egyébként ma létezik tudományos magyarázat, eszerint a tyúk előbb volt, mint a tojás. Brit biológusok néhány éve az ovocledidin-17 nevű fehérje vizsgálatával jutottak erre a következtetésre. Ez a fehérje felelős a tojás kemény héjának kialakulásáért, a kutatók azt találták, hogy ez a vegyület csak a tyúk szervezetén belül termelődik, tehát tyúknak előbb kellett lennie, mint tojásnak. Másfelől mások más érveket sorakoztatnak fel, hogy a madarak az egykori hüllő ősökből alakultak ki a földtörténet középidejében… a hüllőtojásból egyszer csak mutáns egyedek keltek ki, ezek a madarak, s így a tyúk ősei is. Charles Darwin nagyapja, Erasmus Darwin vetette fel elsőként, hogy a házityúk közvetlen őse a bankivatyúk. Unokája úgy vélte, hogy a tyúkot Indiában háziasították, majd onnan terjedt el a világon. A Himalája nyugati lejtőitől Szumátráig ma is előfordul. Az eredeti bankivakakasoknak a hátuk közepéről induló hosszú fekete farktollaik voltak, míg a tojóknak nem volt tarajuk. Ez lassan megváltozott: a fekete farktoll az indiai kakasoknál az 1960-as évekre eltűnt, ezzel egy időben viszont az állatkertekben tartott tojóknál gyakran lehet tarajt megfigyelni. A bankivatyúk rendkívül óvatos, ezért nem lehetett egyszerű háziasítani, ugyanakkor az életmódja olyan, mint a kényelmes baromfiudvar lakójáé. Nappal szorgosan kapirgál, és lesütött szemmel a földön kutat rovarok, magvak és gyümölcsök után, az éjszakát pedig a fákon tölti, lényegesen jobban repül, mint utódja, a házityúk. Vannak, akik azt állítják, igaz ugyan, hogy évezredekkel ezelőtt kezdték el tenyészteni, de nem a húsáért vagy a tojásáért, hanem elsősorban szakrális célra, az isteneknek felajánlható áldozatnak. Olivier Hanotte, a nottinghami egyetem genetikusa szerint még az is lehet, hogy a kezdetek kezdetén tényleg nem az étel és az evés, nem is a szakralitás, hanem a szórakozás, vagyis a kakasviadal izgalma volt a háziasítás elsődleges célja. A szórakozás étvágya éktelen nagy az emberben, a tyúkeszűben éppen veszedelmesen óriásit gerjeszthet. A kakasviadalok népszerűsége hamar elterjedt, így került a házityúk Perzsiába, majd az ókori görögökhöz. A bankivatyúk hímje a mai napig kicsi, de tüzes harci kakasként ismert Ázsia déli részén, védett állat, de a tiltás ellenére napjainkban is gyakran csapdával fogják be erre a célra. A tojásfehérje természetes ragtapaszként évszázadok óta népi gyógyír a sebes bőrre, de főleg az égési hólyagokra, vízhólyagra. Gyermekkoromban, ha felsértette a cipő a lábamat, tojásfehérjét tettek a hólyagra. (A mai orvostudomány, úgy tűnik, igazolta a helyességét.) Egy irodalmi adatra is rábukkantam: Lear király a vérző arcát nyers tojásfehérjével keni be, ez arra utal, hogy Shakespeare korában is elterjedt szokás volt. Erdélyi adatunk is van rá: Újhelyi István Orvosságos könyvében (Fogaras, 1677) is sebre ajánlja. És végül egy vicc: A pszichológiai rendelő várószobájában várakozik a tyúk és a tojás. Nyílik az ajtó, kijön az asszisztens, hogy szólítsa a következő beteget. Ránéz a tyúkra meg a tojásra, majd megszólal: Melyikük volt előbb? Mire azok ketten felháborodva: Már te is ezzel kezded!
Kozma Mária
