[caption id="attachment_24818" align="alignright" width="196"] Asztalos Ágnes[/caption] Tavasszal: mi elmegyünk, mert kell a pénz. Minden nyáron, mert ezt már megszoktuk, bejáratott az út, könnyebb, mint itthon semmi pénzért munkát keresgélni, ahol aztán úgysem becsülik meg az embert, ordibál a főnök, sokat kell dolgozni, de hát belőlünk nem csinálhatnak hülyét… Ott kint tudjuk, hogy leszedtük az epret, retket, salátát, jól belehúzunk, s azért megkapjuk az eurót. Abból aztán futja új telefonra, divatos sportcipőre is az egész családnak. Ja, a család? Hát a gyerekek maradnak itthon, a nagyanyjuk/nagynénjük/szomszédasszony vigyáz rájuk, úgyis mindjárt jön a vakáció, valahogy ellesznek. Ők is alig várják, hogy menjünk, mert tudják, hogy akkor meglesz a menő telefon is. Ősszel: azt mondták, hogy vigyem pszichológushoz a gyermeket. Én tényleg nem tudok bírni vele. Elszökik, esténként órákig keresem, hisztizik, nem tanul, s hazudozik egyfolytában. Aludni sem alszik rendesen, azt mondja, rosszakat álmodik. Pedig hóttra dolgoztam magam a nyáron miatta, annyi ajándékkal jöttem haza, hogy csak na. Olyan telefont kapott, amilyen egyik osztálytársának sincs, igaz, valami lövöldözős játékot játszik rajta mindegyre, olyankor szólni sem lehet hozzá, úgyse hallja. Ja, hogy nem hiányoztunk-e neki? Hát, lehet, neki sem volt könnyű, eléggé szanaszét volt a nyáron, mert a nagyanyja lebetegedett, s hol a szomszéd Piri, hol a húgom vigyázott rájuk, de ott épp baj volt, mert egyfolytában cirkuszolt az ura. Én minden héten felhívtam a gyereket, de alig akart beszélni velem, fene se érti. Most viszem a pszichológushoz, hátha kikezeli. A pszichológus nem tudja „kikezelni”. Az érzelmi elhanyagoltságot, a biztonság megrendülését, anya-apa eltűnését nem lehet csak úgy „elfújni”. Nehéz azon a gyereken segíteni, akinek az amúgy sem túl stabil élete minden évben néhány hónapra összeomlik. Azon is, aki már hatodikos kellene legyen, de még a negyediket nyűvi, mert őt a szülei legalább vitték magukkal a külföldi munkára, de így az iskola maradt. Ezek a gyerekek súlyos hátránnyal járják útjukat. És győzni vajmi kevés esélyük van, mert az élet nem egy telefonos játék. Asztalos Ágnes