Mesejáték gyermekeknek és felnőtteknek

Jelmezes próbán mutatott be jelenetet készülő gyermek- és felnőttműsorából a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, azt megelőzően az alkotók – ugyancsak jelmezben – az előadás létrejöttéről számoltak be az újságíróknak.

Sarány István
Becsült olvasási idő: 3 perc
Mesejáték gyermekeknek és felnőtteknek
Jelmezben mondták el, hogyan készült az előadás Fotó: László F. Csaba

Vajon mi történik az örökké nevető királylánnyal és a mindig vidám királyi udvarral, ha a világmindenség összes boszorkánya, vasorrú bábája, satrafája, csoroszlyája, hárpiája, fúriája és szipirtyója fenekedik ellenük, hogy a vesztüket akarva megalkossák a Boldogtalanság Világbirodalmát? – szögezik a nézőnek a kérdést a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes legújabb produkciója, a Katica. Az örökké síró királykisasszony című, gyerekeknek és felnőtteknek szánt mesejáték alkotói.

László F. Csaba
Hamarosan vége a próbáknak. Csütörtökön mutatják be a Katicát

S a kérdések sora folytatódik: Vajon győzedelmeskedhet-e a boszorkányok hada ellen a vidámság szeretett királya, akit a sok zötykölődéstől lépcsőhurut gyötör, ráadásul udvari bolondját is elérte a kórság, akire poétikai megbízatásának gyakorlása közben, távolba meredtében csapott le a kíméletlen költőhártya-gyulladás… A válasz megkeresését bízzuk a nézőre.

Hétfő délben sajtótájékoztatón számoltak be a műsor alkotói a produkció létrejöttéről.

A Kossuth-díjas Diószegi László, az előadás forgatókönyvírója és rendező-koreográfusa kiemelte, hogy a jelenlegi műsor immár a harmadik közös munkája az együttessel.

Mint mondta, nagyon kreatív a csapat, eredményesen dolgozott együtt a tánckarral, valamint Kelemen Szilveszter társrendezővel, koreográfussal. Kiemelte, hogy nagyon izgalmas krimit vittek színre, amit gyermek és felnőtt egyaránt nézhet, hangsúlyozva, hogy a gyermekek határtalan fantáziája a felnőttek számára is inspiráló kellene legyen.

Kelemen Szilveszter társrendezőként úgy véli, hogy a műsor beérett, elegendő idő állt az együttes tagjainak rendelkezésére ahhoz, hogy minden részletében kidolgozza.

Külön kiemelte a tánckar mellett a díszlet- és jelmezkészítők találékonyságát, ötletességét.

– Jó gyermekműsor lett, amit falura is lehet vinni – fűzte hozzá.

Ezt erősítette meg Szabó László, az együttes művészeti vezetője is, ugyanakkor a produkció előkészítését gördülékenynek mondta.

A produkció zenei anyagát András Orsolya és Mihó Attila készítette. Mihó Attila játéknak tartotta az alkotási folyamatot, megjegyezve, hogy a mese minden szereplőjéhez és a cselekmény minden jelenetéhez meg kellett találni a megfelelő dallamot. András Orsolya kitért arra, hogy a Kárpát-medence zenei anyagából válogattak – a Dunántúltól Moldváig ível a kínálat, ezt fűszerezték más népek dallamaival.

Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere, akit szintén jelmezbe bújtattak az alkotók, hangsúlyozta, büszke arra, hogy a produkció hátterét biztosíthatja.

– Katartikus pillanatokat tud okozni a művészet, segít abban, hogy meglássuk önmagunkat – jegyezte meg.

A sajtótájékoztatón köszönetet mondtak mindazoknak, akik hozzájárultak az előadás létrejöttéhez, így a felsoroltakon kívül megemlítették Bakcsi Kata jelmez- és díszlettervező, Kelemen Gabriella koreográfus, Császár Ingrid asszisztens, Léka Géza meseszövegíró, Ványolós András madrigál-karvezető munkáját, a csíkszeredai önkormányzat, a Nemzeti Kulturális Alap támogatását, valamint a Bethlen Gábor Alap és a Csoóri Sándor Alap anyagi hozzájárulását az intézmény működéséhez.

Az előadás bemutatóját csütörtökön délelőtt 11 órától tartják a Csíki Játékszín nagytermében.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!