Jeles népművészeti szakemberek társaságában zajlott értékmentő hímzőtábor a múlt hét folyamán Hidegségpatakán. Hetekkel ezelőtt egyes öltéstechnikákat alig ismert néhány személy, mára viszont Erdélyből és Magyarországról érkezettek sora sajátíthatta el a megkopott tudást. Az Artera Alapítvány évek óta dédelgetett tervének megvalósításával új időszámítás kezdődött a gyimesi hímzés történetében. A gyimesi bundahímzés és a fonáján varrott technika iránt érdeklődők gyűltek össze a Gyimesközéplokhoz tartozó Hidegségpatakán, a Muhos Panzióban a múlt héten azért, hogy helyi adatközlőktől megtanulhassák a már-már feledésbe merült technikák csínját-bínját. A székelyudvarhelyi Artera Alapítvány – amelyet legtöbben a Míves Emberek Sokadalmának szervezéséről ismernek – pontosan tíz évvel ezelőtt már próbálkozott hasonlóval, akkor azonban még ők maguk sem álltak készen arra, hogy magas színvonalon szervezzenek hímzőtábort – vélekedett Lőrincz Zsuzsanna, az alapítvány elnöke. A tíz év alatt azonban az idő beérett, sikerült rátalálniuk a helyi tudásra és felkelteniük rangos kutatók, oktatók érdeklődését, ezáltal pedig sikerült véghezvinniük értékmentő tervüket. – Tavaly már jártunk a helyszínen, a két táborvezetőnk, Molnár Ibolya és Takács Gizella pedig többször is visszatértek, hogy mire a tábor megkezdődik, már ők is ismerjék az öltéstechnikát. A Székelyudvarhelyen heti rendszerességgel szervezett kalákakör mentén kialakult itthoni és magyarországi kapcsolatoknak köszönhetően rangos vendégek tisztelték meg a hidegségi táborunkat – mondta Lőrincz Zsuzsánna, nem tagadva, hogy a színvonal miatt nagyon izgult, de már az első napon megnyugodott, látva, hogy a Népművészet mesterei elismeréssel rendelkező vendégeket is ámulatba ejtették a gyimesi hímzések. [caption id="attachment_35709" align="aligncenter" width="300"] Kézügyesség és még több ész kell hozzá. Ritka öltéstechnikát tanultak (fotó: Kovács Hont Imre)[/caption] Néhányból nagyon sok Tankó „Nákó” Olga néninek és keresztlányának, Tankó „Csukuj” Rozáliának mindössze néhány másodpercbe került, hogy név szerint felsorolják mindazokat a gyimesieket, akik művelői a fonáján varrott öltéseknek és a bundahímzésnek. Kettejük mellett Prezsmer Mónika, és a gyimesi bundahímzés legnagyobb szakértőjének nevezett Bartos Enikő tanította a vendégeket a fonáján varrottra, a bundahímzésre és a gyimesi keresztszemesre, míg a békéscsabai Kézműves Szakközépiskola oktatója, a Népművészet mestere, dr. Illés Károlyné Ani az újratervezésről adott át hasznos elméleti és gyakorlati ismereteket. – Kihalóban volt a fonáján varrottnak a tudománya, bár sokat segített az is, hogy Hidegségben és Felsőlokon is a plébános úr megköveteli, hogy legalább vasárnapokon a hagyományos viseleteket hordjuk. Leányka korom óta hímzek, annak idején a ruhánkat magunknak kellett elkészítenünk. Ma már nincs ilyen elvárás. De itt a táborban sikerült a vendégeknek és az érdeklődő helyieknek is átadni a tudást, így a fonáján varrottat most már sokan ismerik – állapította meg Olga néni és Rózi, egyetértve abban, hogy ezt az öltést sikerült megmenteni az utókornak. – A bundahímzés teljesen más, nehezíti a helyzetet, hogy a régi darabokat szinte mind felvásárolták magyarországi gyűjtők – tették hozzá. A csángós ing hímzése a ráncolás és a szedés miatt nehéz művelet, több ész kell hozzá, mintsem kézügyesség – vallják Tankóék –, ami viszont továbbra is kihívás marad: a karincának nevezett lepelszoknya készítésének „megmentése”. – Nagyon meg kell becsülnünk azokat a karincákat, amelyek az őseinktől megmaradtak, mert mostanában nem készülnek újak. Gyapjúból font szálból készül és nagyon kifinomult technikát igényel az elkészítése és a hímzése is. Aki látta, hogyan kell elkészíteni, az talán értene is hozzá, de mivel alig maradtak juhok a Gyimesekben, ezért alapanyag sincs – fejtették ki. Jól szemlélteti egyébként a gyimesi hagyományos viselet értékét, hogy csupán a csángós ing mintegy 600 lejbe kerül, utánaszámolva azonban kiderül, hogy ez az összeg is mindössze 2-3 lejes órabért feltételez. Évtizedes folyamatot  ugorhatnak át A résztvevők közel fele Magyarországról érkezett. Ketten is képviselték a Hagyományok Házát – amellyel stratégiai együttműködésre készül az Artera Alapítvány –, a Népművészet mestere cím birtokosai közül is többen vettek részt a táborban. Általuk a csángó hímzési technikák rangos népművészeti körökbe jutnak el. Dr. Dulai Sándorné, a Galga menti fehér hímzés kutatója, rendszerezője nemzetközi szinten ismert népművészeti táborokat szervez, és úgy látja, a gyimesi hímzés is tárgya lesz az elkövetkező rendezvényeinek. Dr. Illés Károlyné Ani és a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének vezetője, Beszprémy Katalin arról beszéltek, hogy a módszertanok Kárpát-medencei szintű összehangolásával értékes éveket nyerhetnek akár a csángó kultúrának is. – Magyarországon a 60-as, 70-es években indult el a hímzésvilágok feltérképezése. Múzeumokban történt a kutatás, mert adatközlők alig éltek már. Évtizedek munkája volt, mire a különböző tájegységek hímzésének motívumvilágát sikerült rendszereznünk, majd képzéseket indíthattunk. Amikor átjöhettünk Erdélybe, ámultunk azon, hogy itt még mennyire élnek a hagyományok, és éppen emiatt a képzéseket sem találta indokoltnak a szakma. Be kellett látnunk viszont, nem biztos, hogy ezek a hagyományok fennmaradnak, ezért itt is képzési rendszert kell építenünk, szakmai módszertanokra van szükség. Az a célunk, hogy a Hagyományok Házának Kárpát-medencei szintű fiókrendszert hozzunk létre, amely éppen ezeket hangolja össze, így a magyarországi évtizedes folyamatokat lerövidíthetnénk például a Gyimesek vonatkozásában – közölte Beszprémy Katalin. – Ma már azt valljuk, hogy nem szabad megelégednünk a hímzésvilágok ismeretével: keressük annak a módjait, hogy miképpen alkalmazzuk ezeket a motívumokat az alkalmi ruházatban, a lakberendezésben, a mindennapok egyéb területein. Meg akarjuk tanítani a fiataloknak a különböző öltéstechnikákat, és figyelembe kell azt is vennünk, hogy manapság a fiataloknak már nincs annyi idejük a hímzésre, amennyi nekünk vagy elődeinknek volt. Erre is alapoznunk kell, amikor meg akarjuk szerettetni a hímzést – mondta dr. Illés Károlyné Ani, hangsúlyozva a kevésbé időigényes, egyszerű, letisztult munkák fontosságát. Van elképzelés Részt vett a táborban Kiss Ildikó textilmérnök is, aki Kézdi­vá­sárhelyen főként estélyi ruhákat készít, hangsúlyosan anya-lánya kollekciókat. – Egy ügyfél egyszer arra kért, hogy modern változatban népi virágmotívummal díszítsem a ruháját. Mondtam, hogy képtelen vagyok erre, mert nem ismerem a módszereket. Aztán felmértem, hogy van-e igény a népi hímzésmotívumok alkalmazására, és oda lyukadtam ki, hogy igenis érdemes elindulni ebbe az irányba. Ahhoz, hogy ebből jó gyakorlat szülessen, el kell sajátítanom ezeket az ismereteket és lehetőleg a képzés terén is lépéseket kell tennem – vázolta Kiss Ildikó. A tábor anyagaiból szombaton kiállítás nyílt, a vendégek és a helyiek is példa értékűnek tartották a tábort és a kiállítást. Élettel töltötték fel a kihalófélben levő hagyományokat – összegzett Lőrincz Zsuzsanna. Kovács Hont Imre