Megfékezhetetlen nagyvad(ak)?

Ámokfutó medve vagy medvék garázdálkodnak egy Büdösfürdőhöz közeli legelőn. Három tehe-net megölt, illetve egyet súlyosan megsebzett a nagyvad. De az elmúlt két hétben a pásztorok éjjel-nappal készenlétben állnak, viszont a félelem is egyre hatalmasabb körükben. A kárvallott tulajdonosok jelentették a hatóságoknak az okozott kárt, amely eléri a 20 ezer lejt is. 

Vlaicu Lajos
Becsült olvasási idő: 5 perc
Megfékezhetetlen nagyvad(ak)?
Több tízezer lejes kárt okozott a medve Fotó: Léstyán László

Léstyán László tehéntulajdonost szombat délelőtt értesítette a pásztor, hogy hároméves tehenét elpusztította a medve, és menjenek a tehén borjáért, különben anyja nélkül a mindössze nyolc-hetes szopósborjú is elpusztul. A gazda jelenleg az életben maradt jószág eladásán gondolkodik, ugyanis nehéz tejelő tehén nélkül maradt borjút itthoni tartásban felnevelni. Az állattartó gazda megtette a kártérítés visszaigényléséhez szükséges lépéseket. A helyszínen állatorvos is járt, és kiállította az ilyenkor szükséges papírokat, elmondása szerint néhány napon belül négy tehén esett áldozatul a medvetámadásnak. A polgármesteri hivatalban is jelentette a kárt, amely el-mondása szerint több ezer lej.
– Fiatal tehénről lévén szó, amely értéke ötezer lejtől kezdődik, plusz az árván maradt borjú értéke is ezeröt–kétezer lej körül van. Megvisel a veszteség, mindenki egész nyáron a téli ta-karmány begyűjtésén dolgozik, és akkor medvetámadás éri a legelőtartásba adott jószágot. Néhány éve sajnos a hazajáró csordák is megszűntek, így kénytelenek a gazdák hegyi csordákba engedni állataikat – mondta Léstyán László. Hozzátette: nem félne ezek után sem elengedni marháit a legelőre, hiszen ez az egyetlen lehetőség a fent említett okok miatt.

Elégedetlenség és elkeseredettség 

A gazda elkeseredett a kialakult helyzet miatt. Úgy érzi, sem a politikusok, sem a hatóságok nem tesznek semmit a helyzet megoldásáért, ráadásul a zöldszervezetek és állatvédők is gán-csoskodnak. 
– Egyelőre politikai üzletnek tűnik a medvék jelenléte térségünkben, csakhogy ennek a legna-gyobb elszenvedői mi, az állattartó gazdák vagyunk – jegyezte meg a kárvallott. 
Léstyán elmondása szerint az idei eset nem az első, ugyanis pár évvel ezelőtt egy kétszáz kilós marháját pusztította el a medve. 
A polgármesteri hivatalban is érdeklődtünk a vadkárbejelentésekről, Jurcsák Levente, Csíkszent-király alpolgármestere beszámolója alapján egy személy nyújtott be kártérítési kérést vadkárra, illetve egy személy közúti balesetet jelentett be, amelyet szintén medve okozott Csíkszentkirály Csíkszereda felőli bejáratától nem messze. A többi kárvallott Csíkszereda Polgármesteri Hivata-lában jelentette be a károkat, ugyanis a Csíkszeredai Közbirtokossághoz tartozó területen tör-téntek a támadások. 

Pásztor gondjaira bízva

Az elmúlt két hét medvetámadásai a Csíkszeredai Köz­birtokoságtól bérbe vett legelőkön tör-téntek. Pál Jakab csíkszentkirályi állattartó, a legelők bérbe vevője összesen 218 tehénnel legel-tet a hegyvidéki legelőkön. 
– A medvetámadás fényes nappal történt, két medve rontott a legelésző tehenek közzé, ahol egyet megöltek és egyet megsebesítettek. A környéken gyenge a telefonos térerő, ezért olyan helyre mentem, ahol értesíteni tudtam a károsult gazdákat, mire visszaértem, egy tehenet is-mét megölt a medve – számolt be a medvetámadásról a pásztor. Hozzátette: három pásztor négy kutyával őrizte a teheneket, de szinte tehetetlenek voltak a medvékkel szemben. A pászto-rok két medvét láttak, de nem zárják ki a lehetőségét annak sem, hogy egy harmadik is garáz-dálkodik a marhacsorda környékén. Pár nappal később ismét megölt a medve egy tehenet. 
– A pásztoraim éjszaka, de lassan nappal sem merik őrizni a teheneket, állandó medveveszély van a környéken. Lassan két hete éjszaka egy szemhunyást sem tudunk aludni, folyamatosan lesni kell, hogy mikor tör be ismét a medve. Ha ebben a tempóban öl a medve, őszre egyetlen tehén sem marad. Ha ez így marad, kénytelenek leszünk beköltözni a faluba, és az elvállalt marhák tulajdonosait értesítjük, hogy mindenki jöjjön a tehenéért – mondta Pál Jakab. Kiemel-te: közel 53 éve állattartó, de ilyen gyakori medvetámadással még nem találkozott. 
– A pásztorok félnek, éjjel nincs nyugtunk, a kutyáktól sem riad vissza a medve. Az ember és a háziállat életét, úgy tűnik, semmibe veszik az országban. Valakinek ideje volna komolyan közbe-lépni a medveproblémában. Lassan el kell hagynunk a tehenekkel a nyári szállást. Mi kell még történjen, hogy végre lépjenek a politikusok és a hatóságok, vagy vegyük kezünkbe mi, egyszerű állattartók az irányítást e tekintetben? – tette fel az elégedetlenségét kifejező kérdést a pásztor. Megjegyezte: korábban is volt példa vadtámadásra, de ilyen mértékű támadásokra nem emlékszik.
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!