Megérezhették Isten jelenlétét az életükben

Gyermektábort tartottak az elmúlt héten a Székely­ke­resztúri Unitárius Egyházkör legkisebbjeinek. A rendezvény célja elmélyíteni a gyermekek vallásos ismereteit, szélesíteni bibliai tudásukat, úgy, hogy közben jól érezzék magukat.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 4 perc
Megérezhették Isten jelenlétét az életükben
Játékos vallásoktatás. Megalapozzák hitüket Fotó: Liker Henrietta

Több mint tízéves múltra tekint vissza a Szé­kelykeresztúri Uni­tá­rius Egyházkör gyermek­tábora, amelyet idén az elmúlt héten szerveztek Szé­kely­keresztúron. Több mint nyolcvan gyermek gyűlt össze az egyházközségekből, hogy ismerkedjenek, megélhessék unitarizmusukat, miközben jól érzik magukat és maradandó élményeket szereznek. A idei tábor a Tükrözöd Őt címet viselte, hiszen mindannyian Isten képére lettünk teremtve. Liker Henrietta, ifjúsági lelkész, a tábor főszervezője elmondta, mivel idén a hitélet és lelkiség a Magyar Unitárius Egyház éves témája, éppen ezért az egyhetes rendezvény alatt a különböző bibliai szereplők élete és hitélete által igyekeztek a gyermekekkel is a mindennapi hit megélését előtérbe helyezni.

– A hét során megelevenedett Noé élete és alakja, bevontunk két női alakot is, így volt Miriam és Debóra, Mózes és Pál apostollal zártuk a tábort

– közölte Liker Henrietta.

Liker Henrietta
A hétfőtől péntek délutánig tartó rendezvényen előkészítő osztálytól egészen hetedikes korig vehettek részt a gyermekek, mindazok, akik még nem konfirmáltak. Az ifjúsági lelkész elmondta, a gyerektábor nagyon sok pozitívummal jár, hiszen ezekben a táborokban egy olyan vallási alapot szerezhetnek a legkisebbek, amelyre a jövőben építkezni lehet.

– Nem feltétlenül az elméleti tudás megszerzése a legfontosabb az ilyen táborokban, hanem az együttlét, a közös ölelésnek a megtapasztalása az, hogy már ilyen kicsi korban megérezzük Istennek a jelenlétét az életünkben. Erre az érzésre, ami bennünk van, már lehet később építkezni elméleti tudással, templomba járással, de úgy vélem, mindenképp az élmény és az érzés az első, amit meg kell tapasztaljanak a gyermekek

– vélekedett az ifjúsági lelkész.
A táborozók a Székely­ke­resztúri Unitárius Egyház Barátság és Hűségházában folytatták a tevékenységeiket, elszállásolva pedig az egyházközség Tolerancia hosteljében voltak. A hely befogadóképessége azonban csak ötven fő, ezért a helyi és a szomszédos településekről érkező gyerekek estére hazamentek. A tábor létrejöttéhez Hargita Megye Tanácsa is hozzájárult. A rendezvényt pénteken közös áhítat zárta, amelyen a szülők is jelen voltak. A tábor sikerét más sem bizonyítja jobban, minthogy évről évre töretlen az érdeklődés a gyermekek részéről. Liker Henrietta hozzátette, nagyon jó volt az elmúlt egy hét az ifjúsági egyletesek ismerkedésére, barátságok alakulására és elmélyülésére is, éppen ezért a közeljövőben terveznek egy egynapos összerázót, egyfajta ismétlést, hogy ne szakadjanak szét a kialakult kapcsolatok.
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!