enyhe eső
havazás
borús égbolt
Még egyszer a medvékről
Ismét, sokadjára írok, írunk lapunkban a medvekérdésről, ugyanis éppen annyira aktuális, mint a járványhelyzet, ugyanakkor az egyén szempontjából éppen olyan súlyos következményekkel járhat. Sajnos a medvekérdés tárgyalásával is úgy vagyunk, mint a mesebeli, többször farkast kiáltó pásztorlegény: annyiszor szóltunk már veszélyről, hogy lassan senki nem hiszi el létét, fontosságát, mértékét.
Hosszas újságírói tevékenységem során két téma feldolgozása hagyott nagyon mély nyomot bennem, alaposan megviselt: az egyik egy cigánytelepen tett látogatásom volt, ahol az elképzelhetetlenül mély nyomor hatott meg, no meg a tehetetlenség, hogy ezen változtatni nem tudok; a másik pedig egy, a medvével való találkozást megélt emberek történetét feldolgozó riport. Megrázó élmény volt látni azokat az örökre megcsonkított embereket, akikben együtt élt a túlélésért érzett hála és a borzalom minduntalan visszatérő emléke.
Hargita megye természeti adottságai révén megfelelő életteret biztosít a vadállatoknak, köztük a nagyvadaknak is. A juhokat, marhákat legeltető pásztorok, erdei gyümölcsöket gyűjtők, gombászók, a havason szénacsináláson dolgozó gazdálkodók régen is, ma is gyakran találkoztak a medvével, számos medvebaleset történt korábban is, főként a medvék vonulási időszakában, az áldozatokat rendszerint bocsát féltő anyamedve sebesítette meg. A tanyavilágban lakó, tevékenykedő emberek azonban ismerték a medvék szokásait, az általuk bejárt útvonalakat, igyekezve elkerülni a velük való találkozást – de a baj így is bekövetkezett néha. Ez az állapot viszont még a normalitás határain belül volt, az ember tudta, hogy ő hatolt be a nagyvad területére.
Viszont nagyon ritkán lehetett hallani a lakott területre bemerészkedő vadakról. Mára azonban naponta érkezik bejelentés, riasztás a lakott területeken, falun és városon kószáló, garázdálkodó medvéről, medvékről. Csak az elmúlt bő hét alatt, a múlt vasárnaptól tegnap délig eltelt időszakban 23 riasztásra válaszolva szálltak ki a helyszínre a katasztrófavédők, esetenként csendőrök társaságában: 12 esetben Tusnádfüdőn, két-két esetben Csíkszeredában, Alfaluban és Tordátfalván, egy-egy esetben Marosfőn, Parajdon, Ivóban, Delnén és Csíkszentléleken riasztották el a vadat. Vagy nem találták, mint történt az Csíkszeredában.
Mint említettem, nem rendhagyó dolog, hogy a tanyavilágban vadakkal, köztük medvével találkozik az ember, az viszont a normalitás határain kívül van, hogy faluba, városba látogasson rendszeresen a medve. A tusnádi medvék már teljes mértékben urbánus medvék, élelmüket már rég nem az erdőben – vagy ha ott, akkor etetőkből – szerzik be, hanem a kukákból keresik ki, vagy a turistáktól kunyerálják. Nem normális helyzet, hogy Tusnádfürdőn majd minden házat, telket, de akár boltot is villanypásztorral kelljen védeni, mint ahogy az sem, hogy az emberek nem merik kiengedni az utcára a gyermekeket, munkába, iskolába-óvodába csak autóval lehet menni.
Nem lehet félelemben élni.
Harminc év mulasztásainak eredménye a mára kialakult helyzet, ideje lenne tenni már valamit, de sürgősen! Mi a magunk részéről megtesszük, amit tudunk, napirenden tartjuk a kérdést. A megoldás azonban nem a mi kezünkben van…
Sarány István
-min.jpg)
