Ünneplőbe öltöztetem testem-lelkem, az ősöktől örökölt módon népviseletbe öltözöm. A két Homoródmentének nagy ünnepe van ma, a Homoród-mente népviseletben immár ötödikszer megrendezett napja Homoródalmáson. Oda készülődöm én is szülőfalum, Székelydálya képviseletében – feleségemmel. A kora délelőtti órán, érkezésünkkor már ömlik a meghívott, közel kéttucatnyi település népe a viselet szép ünnepére. Színek, arcok találkoznak, viseletek köszönnek egymásnak, zengeti a jókedv hangjait a helyi fúvószenekar a Gondos atyafiság írójáról, Szabó Gyuláról elnevezett kultúrotthon előtt. Regisztrálunk és a kávéval együtt szürcsöljük a Homoródmente alkalmi kiadvány sorait. Örül a lelke az embernek, hogy tagja lehet ennek a színes forgatagnak, a viseletek felvonulásának a templom felé. Az ökumenikus istentiszteleten a hely szelleme szól a lelkészek szájával, intve int a magunk keresésére, megtartására. Visszhangzik az ünnepi gyülekezetben, az öröm régióiba emel a Csete tiszteletes szájából felhangzó alapige: „Az én részem kies helyre esett, nyilván szép örökség jutott nékem” (Zsoltárok 16:6). A tiszteletes vizuális példázattal él, egy százéves fényképet mutat, amelyen a Szabó család tagjai láthatók – népviseletben. A templom előtt közös fényképezés következik. Zubog a fény a hagyományőrző sokadalom résztvevőire. A kultúrotthonba visszatérve ünnepi beszédek hangzanak el, a rendezvény fővédnöke, Szász Jenő, a főszervező Nemzetstratégiai Kutatóintézet nevében emel szót a népviselet védelmében, amelyet a történelem viszontagságai annyira megviseltek, a helyi polgármester üdvözli a vendégeket. A Kárpát-haza magyar népviseleteiről láthatunk, hallhatunk érdekes bemutatót, megnyitják az Őseink viseletben című kiállítást, amely közel száz fényképet tartalmaz a múltból, megannyi az almási családok életéből. (Digitalizálta és gondozta Balázs Ödön.) Mennyi értelmes arc és milyen változatos viselet! Nézik az elődök a képekről, és mi is, a színpadon következő viseletbemutatót. A rendezvény tetőpontja ez, ahogy szembenéz a múlt a jelennel és a jövővel. A megjelent települések képviselői színpadra lépnek, szerre bemutatkoznak, megmutatják magukat. Hisz a viselet maga az ember. Örömmel tölt el látni, ahogy a bemutatkozásokból kitűnik, a Homoródok népe is elővette a ládákból a hajdani népviselet darabjait, magára ölti azokat, újakat készíttetnek a régiek mintájára. Elbűvöl a viseletdarabok ötletessége, változatossága, a bágyi, a lövétei, a székelypetki viselet kiváltképpen. Egyre erősödik, egyre élőbb a viselettudat. A teremben olyan személyeket is lehet látni, akik ötletesen építették be öltözetükbe, ünnepi, „polgári” viseletükbe a népviselet ötleteit, elemeit. Elszomorít, hogy az én falum képviseletében, csak mi, feleségemmel ketten, egy szegényesebb, színtelenebb viseletet kell bemutassunk, benyelte a múlt viselettudatunkat. Pontosan le sem tudnók írni, milyen a székelydályai viselet. Ha igaz, hogy, amint Sütő András egyik drámájában írta, azok vagyunk, amit az idő igaztalanul elvett, elorzott tőlünk, akkor mi a népviseletünk vagyunk. Benne tükröződik létünk, múltunk, rangunk. Óvjuk, mentsük magunkat is bennük! Ne engedjük, hogy az elmúlás szubkultúrájának ereje benyeljen, belegeljen! Hát ezért tartom nagyszerűnek a népviselet ünnepeinek szokását. Milyen jó lenne, ha más régiók is hasonló rendezvényeket szerveznének, például a Nyikómente, a Küküllőmente. Hogy érezzük, akik itt élünk a szülőföld mágneses terében, annak megtartó erejét, el nem eresztő, csodás varázsát. Ahogy az abásfalviak húzzák, az egyáltalán nem a süllyedő hajó, a Titanic zenéje, hanem az életé. Itt tudtuk meg, Homoródalmáson, hogy nemcsak a csokoládé emelheti bennünk a boldogsághormon szintjét, hanem a népviselet is. Éreztük, hogy milyen fontos nemzetstratégiai tett ez az önépítő, hagyományápoló, értékmentő rendezvény. Találkozunk 2019-ben Székelypetken. Lőrincz József