Hirdetés

Magmentés felsőfokon

HN-információ
Véget ért a hagyományos zöldségfajták népszerűsítéséért, a biodiverzitás megőrzéséért indított projekt. A kétéves munka lezárult, de maga a kezdeményezés tovább él, a projekt vezetői létrehozták az Erdélyi Magvetők Hálózatát. A cél a táj jellegű fajták megőrzése és minél szélesebb körben való terjesztése. Két év, több mint hatvan megmentett hagyományos zöldségfajta, kétszáz magmentő család – így is össze lehetne foglalni a Hagyományos magok – a biodiverzitás megőrzésének kulcsa elnevezésű projekt eredményeit, amelyet a Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért indított útjára 2014-ben európai uniós és norvég támogatással, a Civil Támogatási Alap Romániában program keretén belül a Fenntartható Fejlődés témakörben. – 2014-ben kezdtük el felkutatni, megmenteni és továbbadni Erdély-szerte azokat a tájfajta zöldségmagokat, amelyek még megtalálhatók egy-egy család kiskertjében – idézte fel a kezdeteket Pakot Mónika, projektvezető, a Civitas Alapítvány munkatársa. Elmondta, a projekt szükségszerűsége több szempontból is indokolt volt. Egyrészt fontosnak tartották, hogy felkeressék azokat a személyeket, akiknél még tájfajta magokat lehet találni, másrészt tapasztalataikat összegyűjtve célul tűzték ki a tájfajták szaporítását, a magok továbbadását olyan személyeknek, akik szeretnének hagyományos növényeket ültetni saját kertjükbe. – A közép- és észak-nyugati régiókban 50 vidéki településen tartottunk közösségi találkozókat, amelyeken a tájfajta magok megmentésének szükségszerűségéről beszéltünk és felkerestük azokat a személyeket, akik évről évre magot fognak a hagyományos zöldségfélékből. A találkozások és kutatások során összegyűjtött magokat nyilvántartásba vettük és tavaly két kísérleti kertben, a Kolozs megyei Apahidán és a Hargita megyei Lókodban felszaporítottuk. Idén tavasszal hat alkalommal szerveztünk magbörzét, így több mint kétszáz családhoz sikerült eljuttatni hatvan tájfajta magot – foglalta össze e kétéves munka lényegét Pakot Mónika. Közben kétnapos biozöld­ség­termesztési képzéseket is szerveztek, a két régióban összesen hét alkalommal, azzal a céllal, hogy minél többen sajátíthassák el a vegyszermentes zöldségtermesztés alapjait. Ugyanebben a témában megjelent egy könyv is, Útmutató a hagyományos gyümölcsfajták megmentése érdekében címmel. A gyerekek számára pedig összeállították a Kiskertészek kézikönyvét, amelyben illusztrációk segítségével is bemutatják a zöldségtermesztés csínját-bínját. Asztalos Ágnes


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!