borús égbolt
Lemorzsolódás
Meglepő adatokat is tartalmaz az a közlemény, amelyet az Eurostat hozott nyilvánosságra az elmúlt hét végén a korai iskolaelhagyók arányai alakulására vonatkozóan. Meglepő például az, hogy vannak olyan uniós tagállamok, köztük például Románia, Szlovákia, amelyek esetében a korai iskolaelhagyók aránya 2006-hoz képest kedvezőtlenül alakult 2016-ban, és vannak olyanok is, amelyek esetében egy kedvező tendenciát követően szinte érthetetlen módon visszaesés következett be, mint például Magyarországon. Amúgy az Eurostat évente hoz nyilvánosságra a korai iskolaelhagyásra vonatkozó statisztikát, egyszersmind rangsorolva e tekintetben a tagállamokat. De mielőtt a számadatok ismertetésére rátérnénk, érdemes utalni arra, hogy mit is takar ez a fogalom: korai iskolaelhagyóknak azokat a középfokú végzettséggel nem rendelkező 18–24 éves fiatalokat tekintjük, akik a mérés időpontjához viszonyított elmúlt négy hétben semmilyen képzésben sem vettek részt. Vannak, akik a szóban forgó arányszámokat kétségbe vonják, illetve azt állítják, hogy azok alapján nem szabad messzemenő általános érvényű következtetéseket levonni, lévén, hogy csak egy adott vonatkozásban tájékoztatnak az iskolák látogatottságáról, illetve a tanulmányok folytatásáról. Van némi igazság ebben a meglátásban, de ettől függetlenül a korai iskolaelhagyók arányszámára vonatkozó számadatoknak megvan a maguk jelentősége. Ilyen összefüggésben utalhatunk arra, hogy az Európai Uniónak a szóban forgó arányszám csökkentésére vonatkozóan stratégiája is van, s annak értelmében uniós szinten 2020-ra a korai iskolaelhagyók arányszámát 10%-ra kell(ene) csökkenteni. Valószínű, hogy ez be is fog következni, lévén, hogy uniós szinten évről évre javuló tendencia mutatkozott, a tavaly az 10,7%-os volt, a 2006-os esztendei 15,3%-kal szemben. Említettük, hogy Romániában továbbra is kedvezőtlen a tendencia, és aggodalomra ad okot a korai iskolaelhagyók arányszámának növekedése. 2006-ban az még 17,9%-os volt, 10 év múltán, azaz a 2016-os esztendőben viszont elérte a 18,5%-ot. Ilyen körülmények között pedig nehezen képzelhető el, hogy sikerül majd teljesíteni ama célkitűzést, illetve vállalást, miszerint a szóban forgó arányszámot a 2020-as esztendőre 11,3%-ra szorítják le. (Ez az arányszám amúgy magasabb lenne, mint a már említett uniós szintű 10%-os célkitűzés.) Hasonló kedvezőtlen tendencia mutatkozott még két uniós tagállamban, nevezetesen Máltán és Spanyolországban, amelyek esetében a korai iskolaelhagyók arányszáma 19,6, illetve 19% volt, de mindenképp kevesebb, mint 2006-ban. Amúgy országunk a nemkívánatos harmadik helyet foglalta el a 18,5%-os arányszámával. Ha szem előtt tartjuk például azt, hogy Csehországban a szóban forgó arány 6,6%, Görögországban 6,2%, Lengyelországban 5,2%, Horvátországban pedig 2,8%, számot adhatunk arról is, hogy mekkora a távolság a többi uniós tagállamhoz viszonyítva. Ezt a távolságot pedig nehéz lesz bejárni, illetve behozni a lemaradást, mert az eddig foganatosított jobbító szándékú intézkedések nemigen bizonyultak eredményesnek. Mi több, a közoktatás jelentős teljesítménycsökkenéséről, s azon belül az iskolai lemorzsolódás felerősödéséről lehet beszélni. Az is igaz, hogy vannak olyan társadalmi rétegek és esetenként olyan települések, amelyek úgymond gerjesztik a korai iskolai elhagyást. Gondolunk az igen nehéz gazdasági-társadalmi helyzetben lévő családokra, azokra a lakossági kategóriákra, amelyek társadalmi felzárkóztatása mindig is körülményesnek, problematikusnak bizonyult. A mindenkori kormányok némi erőfeszítést tettek, próbálkoztak olyan intézkedéseket foganatosítani, amelyek révén, ha nem is megelőzhető, de csökkenthető a korai iskolaelhagyás. Ilyen összefüggésben például utalhatunk arra, hogy bizonyos szociális juttatások feltételét jelenti a beiskolázás, vagy arra, hogy 2016-ban bevezetésre került a rendszeres iskolai látogatást „méltányoló” szociális értékjegy. Ugyanakkor számolva a munkaerőpiac igényeivel is, újólagos lépések történtek a szakiskolai hálózat kibővítése és hozzáférhetőbbé tétele tekintetében. Ilyen összefüggésben utalhatunk arra is, hogy egyes hazai oktatáskutatók szerint a korai iskolaelhagyás visszaszorítása tekintetében meglehet a maga szerepe a duális képzésnek, illetve e képzésforma életesebbé tételének. És ha már a szakiskoláknál tartunk, feltétlenül meg kell említenünk azt is, hogy a Hivatalos Közlöny május 2-i számában megjelent 2017/90-es törvény értelmében ezentúl azok a diákok, akik a legalább hároméves időtartamú szak- és műszaki oktatásban folytatják tanulmányaikat, ingyenesen részesülhetnek étkeztetésben és elszállásolásban az iskolai kantinokban, illetve bentlakásokban. Az ezzel kapcsolatos költségeket a helyi költségvetésekből vagy a megyei tanácsok révén lehet biztosítani azok saját döntései alapján. A most megjelent törvény által teremtett lehetőség, amennyiben azzal élni is kívánnak a helyhatóságok, mindenképp hozzájárulhat ahhoz, hogy nagyobb érdeklődést váltson ki az iskoláskorúak körében a szakiskolai oktatás, illetve nagyobb vonzóerővel rendelkezhessenek majd azok. Továbbá a szóban forgó lemorzsolódás megfékezése tekintetében talán meglehet a szerepe az inasképzés jobbá tételének is, s e tekintetben megszületett a kormány részéről az a jogszabálytervezet, amely révén módosítják és kiegészítik az inaskodásra vonatkozó, 2005/279-es törvényt.
Hecser Zoltán
.jpg)
.jpg)
