enyhe havazás
Lemegyek a pince fenekére
Év vége van! Lapunk kalendáriuma is azt írja, az év 364. napja van és a hátralévő napok száma 1. Ritkán, vagyis évente egyszer látjuk így leírva. Ezekben a napokban, az esztendő utolsó óráiban akarva-akaratlanul sokszor mérlegelünk (gyakran az is előfordul, hogy mérgelődünk), levonjuk az év következtetéseit. Ha visszatekintünk 2021-re, elmondhatjuk, hogy akárcsak korábban, így idén is akadt néhány történelmi esemény térségünkben. Még az év elején értesültünk arról, hogy ha csak ideig-óráig is, de elvették a Békás-szorost, tűz pusztított a csíksomlyói romatelepen, felvettük az első (aztán a második és harmadik) koronavírus elleni oltást, rendhagyó megyei farsangbúcsúztatón, majd eledelszentelésen, csíksomlyói pünkösdi búcsún és Ezer Székely Leány Napján vettünk részt. Közben főbb híreink közé tartozott az is, hogy számos Hargita megyei településen gázhálózatot építhetnek, ha nem teszünk konkrét lépéseket, hamarosan beposhad a Szent Anna-tó, elfogadták a 2021/81-es sürgősségi kormányrendeletet, amelynek értelmében azonnal be lehet avatkozni, ha medve téved egy-egy településre, nemzetközi pálinkaversenyt tartottak Csíkszeredában, szerzetesi örökfogadalom volt Csíksomlyón, illetve jégpályát létesítettek a megyeszékhely főterén. Kisebb-nagyobb jelentőségű hírek, de így vagy úgy befolyásolták, befolyásolják hétköznapjainkat. Némelyikük szomorúságra, mások meg reményre adnak okot. Aztán ott vannak azok a „hírek” is, amelyek meghatározták személyes életünket. Sokunk családjában, baráti társaságában eljegyzések történtek (és nem karácsonykor, azért, mert éppen úton van a baba), házasságok köttettek (még a leglehetetlenebb járványügyi előírások közepette is), gyermekek születtek, így vannak, akik szülők, nagyszülők vagy éppen keresztszülők lettek. Többen beköltöztek első otthonukba, felvételt nyertek az egyetemre vagy az első munkahelyükre, netán elérték a boldog nyugdíjaskort. Mindeközben valamennyiünket a nehézségek sem kerültek el. Továbbra is vannak, akik megrekedtek bizonyos élethelyzetekben, (talpraesettségük ellenére) küzdenek a munkanélküliséggel, a párválasztással, gyermekáldással és különböző szenvedélybetegségekkel. Több család ajtaján hol a vírussal, hol balesettel, hol pedig betegséggel együtt kopogott a halál, vagy a hűtlenség, majd a válás. Ugye, hogy volt minden!? S ilyenkor szoktuk pufogtatni azt a pesszimista és semmire sem alapozható közhelyt, miszerint: „Igen-igen, ez az év még olyan volt amilyen, de a következő még ilyen sem lesz.” Ez badarság! Egyrészt azért is, mert tényleg nem tudhatjuk, mit tartogat a jövő, másrészt, ha már olyan nagy keresztények vagyunk, mint amilyennek sokszor mondjuk, mutatjuk magunkat (például eledelszentelés, pünkösdi búcsú), akkor miért ez a nagy reménytelenség!? Ha úgy nézzük, életünk során egy év sem volt könnyű. Bizony mindenért meg kellett, és meg kell harcolni. Már elemi iskolás korunkban megtanultuk, hogy még egy átmenő jegyre is tanulni kell, akkor miért kapnánk az élettől csak úgy ingyen nagy dolgokat!?
Szerintem a legjobb, amit tehetünk így az esztendő utolsó óráiban, az az, hogy kifejezzük hálánkat egymásnak és a Gondviselőnek, majd megnevettetjük egymást különböző anekdotákkal, jópofa viccekkel. S hogy a nóta se maradjon el (mert ugye, a nagyok is megmondták, hogy akinek nótája nincsen, annak szíve sincs), azt mondom: „Lemegyek a, lemegyek a pince fenekére, ráülök a, ráülök a hordó tetejére”…, s mint Jónás a cetben: bánatomat halban… Ááá, dehogy, annál is inkább jókívánságomat dalban mondom el, akárcsak népszerű csíki együttesünk: „Adjon Isten minden jót, minden jót / Jobb időt, mint tavaly volt, tavaly volt, / Sok örömet e házba e házba, / Boldogságot hazánkba, hazánkba.”
Ja, és mielőtt elfelejteném, azt is hozzáteszem: Járvány- és agyhúgykőmentes, közösségek rothasztóit elmarasztaló, sikerekben, örömökben, nótázásokban, viccelődésekben gazdag új évet kívánok!
Biró István
-min.jpg)
