A különleges japán életérzés igen fontos és ismert letéteményesei a gésák. Vagy a gésák voltak – teszem hozzá halkan –, mert mára jócskán elveszítették egykori jelentőségüket. Ami persze semmit sem változtat azon, hogy a köztudatban a valódi és az áltudás keveredjék róluk mai napig, mint mindenről, amit titokzatosság leng körül és nehezen értelmezhető. Létük és annak értelme a csoportunkban is ellentmondásos beszélgetés tárgya volt. Különösen egyik idősebb és nem kifejezetten jó külsejű utastársunk állította hevesen, hogy a gésák egyszerűen kurvák, miért akarjuk másképp beállítani? Az az ellenérvem, hogy a gésák alapszerepe nem a szexuális szolgáltatás, hanem az igen kifinomult szórakoztatás, és az a tény, hogy a szűztelenítésükért igen magas összeget szoktak fizetni a gazdag férfiak, illetve alkalomadtán licitálással nyeri el azt valamelyikük, még nem jelent prostitúciót, sőt, ha kitartják őket vagy alkalomadtán szexért pénzt kérnek, illetve fogadnak el, akkor sem azonosak a mi örömlányainkkal vagy a saját prostituáltjaikkal, mert azok is vannak nekik (is), süket fülekre talált. Sőt, össze sem hasonlíthatók velük, mert a gésák – saját elnevezésük szerint: geikók – olyan műveltséggel rendelkeznek, amely sokaknak becsületére válna és ami az örömlányokról igazán nem mondható el. Sokszor másokról sem, de az egy más kérdés. Bár az is igaz, hogy néha egyetemisták vagy egyenesen diplomás nők is foglalkoznak ideig-óráig szexuális szolgáltatással, ha úgy gondolják, hogy megéri nekik így keresni gyorsan nagyobb összeget, de azért rájuk sem a kifinomultság a jellemző. Érveim azonban nem találtak meghallgatásra, még kevésbé elfogadásra. Néhány társunk okoskodva, saját feleségszerepük vagy külsejük okán sosem veszélyeztetett erkölcsük fensőbbségével állította, hogy a gésa az kurva. A fogalom és a jelenség tisztázásáért, de egyébként is megéri megállnunk itt egy picit, mert sok minden nem igazán ismert a történetükből. Eredetük nem annyira régi keletű, mint azt a legtöbben gondolják, bár megjelenésük, ha más néven is, a Heian korba (794–1185) nyúlik vissza. Már akkor is voltak olyan nők, akik művészként dolgoztak. Aztán 1589-ben Tojotomi Hidejosi elrendelte, hogy Kiotó környékén egy negyedet – amelyet fallal vettek körül – kifejezetten a legtágabb értelemben vett gyönyörök számára különítsenek el. A negyed fő tevékenysége a művészetek élvezete, az italozás és a luxusszínvonalú prostitúció volt. Művészek is dolgoztak a negyedben, férfiak, akik zenével, tánccal, költészettel szórakoztatták az oda látogatókat. Őket nevezték először gésáknak. A kurtizánok (japánul oiran) drága prostituáltak voltak és a gazdag vendégeket szórakoztatták. Mint a japán kultúra legtöbb eleme, a kurtizánok világa is meglehetősen bonyolult volt. Minden férfinak, aki együtt kívánt lenni egy oirannal, rituális viselkedést, szokásokat kellett betartania, és csak a nagyon gazdag és nemes férfiak tehették ezt meg. Emiatt több teaház (ocsaja) jött létre az eredeti negyeden kívül is, néhányukban olcsóbb prostitúciót kínáltak. Aztán néhány nő a táncot és a zenét tökélyre fejlesztette, ők lettek az odorikók („táncoló lányok”). Hamar népszerűek lettek, majd a művész férfiak nyomán felvették a gésa elnevezést. 1700 körül a női gésák már sokkal kedveltebbek voltak, mint a férfiak, aztán néhány éven belül teljesen elnőiesedett a szakma. Az állam törvénnyel tiltotta a gésák számára a prostitúciót, csak a szórakoztatásra kaptak engedélyt. Ezen törvények egyike kimondta, hogy övüket (obi) a kimonójuk hátulján kell megkötniük, ami megnehezítette annak levételét. Hajviseletüket, sminkjüket, ruházatukat szintén egyszerűbben kellett kialakítaniuk, mint az oiranoké volt, mert a gésáknak a szépséget a művészetükben, nem pedig a testükkel kellett megjeleníteniük, hisz a nagyon elegáns teaházakban léptek fel, amik ugye a szép imádatának a kifejezői voltak. A rendelet nagy vitákat eredményezett. Néhány hivatalos személy úgy vélte – ugye, hogy nem csak az én társaim és társaik gondolják így! –, hogy a prostituáltaknak és gésáknak csak a munkamódszere eltérő, ám ugyanazért a célért, a fizetett szexért dolgoznak, és hogy minden prostituáltat a továbbiakban gésának kellene nevezni. Végül a kormány úgy határozott, határt von a két csoport közé, mondván, a gésák jóval kifinomultabbak, és nem kellene őket a „prostituált” kifejezéssel bemocskolni. A gésák hamarosan az oiranok népszerűségét is felülmúlták, akik a század közepére el is tűntek. Ezután újabb gésanegyedek, hanamacsik, jöttek létre, elsősorban Kiotóban, de más városokban is, bennük gésaképzővel, iskolával és természetesen teaházzal. Létük természetesen a gazdag férfiaktól függött, akik megengedhették maguknak ezt a magasszintű szórakozást, azaz evés-ivás közben művészi kiszolgálást, zenét, táncot élvezhessenek és míves beszélgetést folytathassanak. Voltak közöttük olyanok is, akik arra áldoztak hatalmas összegeket, hogy egy-egy új gésalány szüzességét elvehessék (ez volt a mizuage). Volt, aki sok pénzt fizetett azért, hogy egy gésa pártfogója – japánul danna – lehessen, annak kegyeit élvezze és természetesen a költségeit is fedezte, hisz a gésák nem mehettek férjhez. A két szerep néha egybeesett. Egy idő után a gésák valamivel jobb társadalmi pozícióba kerültek, mint a nők általában. Ezért voltak szegény családok, akik eladták lányaikat egy-egy teaháznak. A Meidzsi-restauráció, majd a második világháború után a gésák tisztelete és hírneve igen megnövekedett. Törvényeket alkottak védelmükre. Többé nem lehetett fiatal lányokat eladni a teaházaknak, és a fiatal gésák szüzességét sem lehetett megvenni. Azóta a nők saját szabad akaratukból választhatják a gésák életét. Kevéssé ismert világukba ma már kiöregedett és külföldre távozott, egykor híres gésák emlékiratai vezetnek be: érdemes elolvasni valamelyiküket. És ne feledjük azt sem, hogy a gésa jelentette sajátos szerep és egyéniség nem volt idegen más ősi kultúrákban sem, csak azok eltűntek az illető korral együtt. Gondoljunk csak az ógörög társadalomban ismert hetérákra, akik művelt társként és prostituáltként töltöttek be fontos szerepet. A hetérák független és gyakran befolyásos nők voltak, akikkel szemben követelmény volt az egyedi, jellegzetes öltözet és az adófizetés is. Szintén a gésákhoz, vagy még inkább az oiranokhoz hasonló tanult szórakoztató hölgyek és egyben prostituáltak voltak a korai babiloni nadituk, valamint a koreai kisaengek (magyarul kinjo). Híres negyedük Kiotóban, a Gion, érintetlenül tárult a szemünk elé, találkozásokat és egyéb csemegéket rejtve, melyeket izgalommal, megdöbbenéssel vagy épp csalódással fedeztünk föl. Albert Ildikó