A Sapientia–EMTE Csíkszeredai Karán működő Biomérnöki és Élelmiszertudományi Tanszék kilencedik alkalommal szervezte meg az általános és középiskolás diákok számára a Laborkukac Diákvetélkedőt. A vetélkedő célja a tanulók gyakorlati ismereteinek gyarapítása a biológia, kémia, környezettudomány és élelmiszertudomány szakterületeken. Salamon Pált kérdeztük, aki középiskolás korában kétszer is részt vett a vetélkedőn, azóta befejezte az egyetemi tanulmányait, jelenleg tanársegédként dolgozik a Sapientián. – Hányadikos volt és melyik iskolát képviselte, amikor részt vett a Laborkukacon? – A Márton Áron Főgimnázium 11. és 12. osztályos diákjaként vettem részt a második és harmadik Laborkukacon. Mindkét alkalommal első helyezést értünk el a csapatommal. Ha hallottunk volna az első versenyről, arra is biztosan jelentkeztünk volna. – Milyen élményt jelentett ön számára a vetélkedő? – Nagy kihívást jelentett a versenyre való felkészülés, mivel a középiskolában nem állt rendelkezésünkre olyan infrastruktúra, amivel ilyen jellegű kísérleteket el lehetett volna végezni. Nagy élmény volt számomra, mikor felvehettem a fehér köpenyt és laborok közt flangálhattam, mivel erre azelőtt nem volt lehetőségem. Első alkalommal, mikor nyertünk, interjút kellett adjunk, megszeppent középiskolásként csak egyetlen válaszom volt: nem gondoltam volna, hogy ekkora labirintus van ebben a kintről kicsinek látszó intézményben. – Segítette-e a későbbi tanulmányait a versenyre való felkészülés? – Igen, hatással volt rám, főleg az egyetemválasztásban. Addig nem gondoltam a Sapientiára mint továbbtanulási lehetőségre. Az addigi véleményem akkor változott meg, amikor betekinthettem a laborokba. – A doktori képzés mennyire más, mint az egyetemi alapképzés vagy a mesteri? – Napjainkban a középiskola után egyre nagyobb számban folytatják a tanulmányaikat, egyetemet végezni manapság olyan, mint a sofőrkönyv megszerzése. Ezzel szemben a doktori képzés már elkötelezettebb részét képezi a továbbtanulásnak. – Hogyan lehet a versenyen megszerzett tudást a gyakorlatban alkalmazni? – A versenyen megszerzett gyakorlati tudás alapját képezi annak a tudásnak, amire később építeni lehet. Mindenképp fontos volt, hogy még az egyetemkezdés előtt gyakorlatban is megismerhettem ezt a tudományágat. Úgy érzem, hogy szilárd alapot sikerült építenem a versenyre való felkészülés által. Mivel ez összetett tudományág, így a pár évvel ezelőtti tapasztalataim segítenek abban, hogy megértessem a diákokkal a tananyagot. – Részt vesz minden évben a Laborkukac vetélkedő szervezésében? – Igen, már a negyedik Laborkukac megszervezése óta a szervezőcsapatban vagyok. A csapat néha bővül, néha szűkül, de van egy mag, amelynek tagjai minden évben elkötelezetten segítenek abban, hogy a Laborkukac színvonalas vetélkedő legyen. Én is ebbe a magba tartozok. Az év elején leszögeztük, hogy mikor tartjuk a versenyt, és én már akkor beírtam a naptáramba. – Milyen kihívásokat jelent a szervezői munka? – A Laborkukac igyekszik arra, hogy gyakorlatorientált, gyakorlatban alkalmazható kísérleteket végezzünk. Törekszünk arra, hogy egyszerű, mindennapjainkban felmerülő kérdéseket vizsgáljanak meg a diákok, például: hamisított-e a tej? Melyik tej hamisított? Mindemellett minden évben kell valami újat, valami pluszt is belevinni a versenybe, ami addig nem volt. – Mit üzenne azoknak, akiket érdekel a Laborkukac? – Az elmúlt kilenc év egyértelmű bizonyítéka a vetélkedő létjogosultságának. Évről évre felbukkannak a természettudományok iránt érdeklődő, elkötelezett diákok. Azoknak a diákoknak, akik nem a virtuális világba menekülve próbálják túlélni a fiataléveiket, kívánom, hogy kíváncsi természetük ne lankadjon, és ne elégedjenek meg a már meglévő válaszokkal. Jöjjenek, kutassanak és találják meg a válaszokat ők maguk. Hiszen mindig nagy öröm látni ezeket a fiatalokat. Könnyen magamra ismerek bennük. Forika Erzsébet