Éppen két esztendeje annak, hogy az első vállalkozók beköltöztek a megyei tanács sikeres uniós pályázata révén 2017 júniusában megnyílt, Harghita Business Center (HBC) névre keresztelt vállalkozói inkubátorházba. Mára már beépült az erdélyi köztudatba, telt házzal működik, és olyan újdonságokat is kínál, mint a coworking iroda és a székhelyszolgáltatás. Legfontosabb cél a fiatalok támogatása a szakmai önmegvalósításban, a cégalapításban. [caption id="attachment_94182" align="aligncenter" width="1000"] Fotó: Harghita Business Center[/caption] – Hogyan emlékszik a két évvel ezelőtti indulásra? – Hatalmas kihívás volt számomra. A közelben nem nagyon találtunk jó példát arra, hogy milyen egy inkubátorház, így saját stílust, saját arculatot kellett kialakítani az intézménynek, mindezt úgy, hogy folyamatosan, már az első pillanattól hozzuk az eredményeket. Bizonyítanunk kellett a fenntartó önkormányzatoknak is (megyei, szé­kelyudvarhelyi és oroszhegyi önkormányzatok), ugyanakkor a városi köztudatba is be kellett vinni az inkubátorházat, megmutatni a lakosoknak, hogy van itt egy új intézmény, ami bizonyos szempontból a közt is szolgálja. Az elmúlt két év, de még a jelen is az útkeresésről szól, folyamatosan gondolkodunk azon, hogy mivel lehetne bővíteni az inkubációs tevékenységet. – Hogyan népesült be az inkubátorház? – Kényelmes helyzetben voltunk, hiszen az elindulás után fél évvel már telt ház volt a HBC-ben. Azóta cserélődtek is a vállalkozásaink, és most is van egy hosszú listánk azokról, akik be szeretnének kerülni. Az alapján lehet csatlakozni, hogy az adott vállalkozás mennyire hasznos a közösségnek, mennyire újszerű, mennyire fontos neki az innováció. Ugyanezen feltételek alapján volt mintegy 10 vállalkozás, amelyet úgymond „kitessékeltünk” az épületből. Igazából nekik nem volt szükségük arra az infrastruktúrára, amit mi nyújtani tudunk, s ami a nagy erősségünk. Mint ismert, a piaci árnál olcsóbb irodabérletet adunk, ingyen tárgyalótermet, jogi tanácsadást is például, valamint olyan közösségi teret, amelyben sokkal könnyebb a fejlődés, hiszen kapcsolatrendszert tud építeni, együtt tud dolgozni más fiatal vállalkozókkal. Akiket elküldtünk, inkább csak kirakatként használták az irodát. A két év során összesen 60 vállalkozással volt szerződésünk, jelen pillanatban 48-cal van. Annyira telt ház van nálunk, hogy az irodák mellett kialakítottunk egy coworking irodahelyiséget is, ahol egyszerre 8 vállalkozás dolgozhat, külön irodája kb. 40 cégnek van. Sőt, idéntől foglalkozunk székhelyszolgáltatással is, ami azt jelenti, hogy ha valaki alapít egy vállalkozást, de nem tudja annak székhelyét bejegyezni otthonra, akkor a mi címünkre megteheti, és mi gondoskodunk például a postájáról, és ezért havi jelképes 70 lejt kérünk. – Milyen szerepet tölt be a térség életében az inkubátorház? – Első perctől az volt a célunk, hogy a gazdaság motorja legyen. Valamilyen szinten ezt sikerült elérni. Lassan az országban sincs, de az erdélyi magyar színtéren tényleg nincs olyan jelentős gazdasági szereplő, aki ne hallott volna arról, hogy Udvarhelyen egy jól működő inkubátorház van (márciusban Ștefan-Radu Oprea vállalkozásügyi miniszter is meglátogatta a HBC-t, alaposan meg is dicsérte – szerk. megj.) Hitelesen tudjuk megszólítani a gazdasági szereplőket, neves szakembereket tudunk elhívni, hogy előadásokat tartsanak, nívós rendezvényeket tudunk így szervezni. Rengeteg házon kívüli programot is befogadtunk, szövőtanfolyamunk is volt, de hatalmas sikere volt a Yurkov stílustréningnek, vagy az Erdélyi Gasztro Egyesülettel közös barbeque-estnek. Igyekszünk minél több embert megszólítani, minél több embernek megmutatni a házat, és közülük nagyon sokan térnek vissza, akár üzletelni, akár csak együtt gondolkodni. – Mennyire Udvarhely-centrikus a HBC? – A top 5 vállalkozásból a két legeredményesebb azért van itt nálunk, mert ez egy inkubátorház, de maguk a vállalkozások nem szé­kelyudvarhelyiek. Az egyik kolozsvári, a másik pedig egész Romániában dolgozik. Kedvezményes feltételekkel tudtak nálunk irodahelyiséget bérelni, mert voltak olyan udvar­helyi alkalmazottaik, akik haza akartak költözni. A szabályzat szerint csak olyan vállalkozásokat fogadhatunk be, amelyeknek Udvarhelyszéken legalább egy munkapontjuk van, tehát végül is mindenki a térségből jön. De van olyan ügyfelünk is, aki Svájcból jegyzett be itt vállalkozást, itt dolgoztat hét IT-szakembert és nagyon jó iramban fejlődik. – Milyen nehézségekkel, buktatókkal kellett, kell szembenézniük? – Szeretnénk hosszú távon a saját lábunkon megállni. Egészségesebbnek tartanám, ha az intézmény önellátó lenne, maguk a vállalkozók tartanák el. A világon ma van 9000 inkubátorház, és annak csak töredéke önfenntartó, és jelenleg Európában nincs olyan intézmény, amely valóban inkubációs tevékenységet folytat és önellátó lenne. Éppen ezért úgy látom, még elég sok ideig szükségünk lesz a köz támogatására, de azért ennek az aránya folyamatosan csökken. Míg az első évben a költségeink 80 százalékát közpénzből fedeztük, mára ez az arány kevesebb mint 50 százalék. A jelenlegi feltételek mellett a bérleti díjakból már nem tudunk továbblépni. Elértük a maximumot. A rendezvényekből sem lehet számottevő jövedelemre szert tenni, hiszen rengeteg olyan szervezettel dolgozunk együtt, akik nyertes pályázatoknak köszönhetően ingyen hozzák el az előadókat. Kudarcként könyvelem el, hogy eddig nem tudtunk egy nagyobb volumenű pályázati forrást lehívni az inkubátorháznak. De dolgozunk ezen. Nehézségeink abból is fakadnak, hogy közpénzt használunk fel, és ennek következményeként rengeteg nagyon bürokratikus szabályt kell betartanunk. Közbeszerzésen kell például WC-papírt vásárolnunk… Ez amiatt is nehézséget jelentett, mert a csapatból mind a privát szektorból jöttünk, s a közintézményi bürokráciához hozzá kellett szoknunk. Egy jó évig tanultuk a szabályokat, amelyek egyébként folyamatosan változnak… – Melyek a legnépszerűbb rendezvények? – Egyértelműen a Bizniszvitamin (általában kéthetente jelentkező reggeli program, érdekes előadással és közös reggelivel – szerk. megj.). Azóta már Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is elindították a mi példánk alapján. Az elején 40-45 emberrel kezdtük, de ezt a számot külső nyomásra fel kellett emelnünk 80-100 főre. Mindig az esemény előtt egy héttel hirdetjük meg, és nem kell 24 óra, hogy a helyek beteljenek. A résztvevők 30 százaléka a házból kerül ki, átlagéletkoruk 30 év, és jönnek vidékről is, például Székelykeresztúrról. Jól megy a középiskolás programunk, több mint 100 diákból tudtuk kiválasztani azt a 16-ot, aki részt vett például a Future Makers önismeretalapú vállalkozói kompetencia-fejlesztési tréningünkön. Számunkra az egyik legfontosabb és legnagyobb rendezvény az éves konferenciánk, ez is nagyon népszerű. Majdnem annyian jönnek Vásárhelyről, Kolozsvárról, Csíkszeredából, mint ahány udvarhelyszéki érdeklődő van. Olyan elismert szakembereket igyekszünk meghívni, akik nem szoktak túl gyakran fellépni Erdélyben. Most is a hat emberből négy először utazik ide. – Mire a legbüszkébb? – Arra, ha úgy kapunk elismerést, hogy nem kérdezünk rá. Arra, hogy ha egy konferencia vagy bizniszvitamin után kérés nélkül kapunk pozitív visszajelzéseket. Nagyon büszke vagyok a középiskolás programunkra is. Nagyon jól együttműködünk a gazdasági szervezetekkel (UKKSZ, SZMVSZ), de regionális szinten is a vállalkozásfejlesztő központokkal, idén például Tusványoson közösen szerveztük az Erdély Café sátrat. – Jobbak, sikeresebbek lesznek azok, akik bekapcsolódnak a programjaikba? – Én azt látom, hogy akik eljárnak, másképp gondolkodnak. Sokkal kreatívabbak és nyitottak – és ez nem feltétlenül jellemző a székely emberre. Aki eljön például reggelizni hozzánk, az nemcsak szakmai tudását bővítheti, hanem kapcsolatrendszert épít, új tapasztalatot szerezhet. – Van-e, ami nagyon hiányzik az inkubátorháznak? – Igazából a terek hiányoznak. Nagyon elkelne egy nagy konferenciaterem, egy olyan, ahová esetenként leültethetünk 200-300 embert. Bővülni szeretnénk, hogy legyen még egy-két közösségi terünk, ahol kikapcsolódhatunk akár. Hiányossága az épületnek, hogy nincs zuhanyzó sem. – Hogyan tovább? – Fontosnak tartom, hogy találjuk meg az utunkat. Jelenleg gőzerővel dolgozunk egy székelyföldi tehetségprogram elindításán. Ez arról szól, hogy középiskolás koruktól külön foglalkoznánk és folyamatosan képeznénk a tehetséges diákokat, remélve, hogy a mi segítségünkkel jó menedzserré, jó vállalkozókká válnak, újszerű vezetőkként térnek majd haza Székelyföldre. Nagy fantáziát látok ebben a programban, komolyan gondolkodom azon, hogy a mi sajátos utunknak talán éppen a tehetséggondozásról kellene szólnia: a jövő innovátorait segítsük kibontakozni. És lehet, hogy a Microsoft egyszer innen fog megvásárolni 50 millió dollárért egy nagyon jó ötletet… Asztalos Ágnes